Hasan Esen / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Nemzetközi foci sport

Öten kerültek kórházba az angol-német meccs előtt kirobbant tömegverekedés miatt

Verekedés tört ki egy Wembley Stadion közelében lévő kocsmában a hétfő esti, angol-német labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt.

A rendőrség keddi közlése szerint kora este mintegy száz, többségében maszkot viselő férfi tört be a pub kerthelyiségébe és megtámadta a vendégeket.

Bár angol sálakat és sapkákat lehetett látni, a hatóság szerint német szurkolókról volt szó.

A tömegben verekedés tört ki és tárgyakat dobáltak. Több vendég is megsérült a fején és az arcán, hárman súlyos sérüléseket szenvedtek, életveszély azonban egyikük esetében sem áll fenn.

Amikor a rendőrség nagyjából két perc elteltével megérkezett a helyszínre, a tettesek többsége elmenekült, mindössze négy résztvevőt vettek őrizetbe.

A Sun című lap tudósítása szerint öt embert kellett kórházba szállítani. A vendégek, akik részben családjuk társaságában érkeztek a kocsmába, hogy megnézzék az esti meccset, a Twitteren megdöbbenésüknek adtak hangot a történtek miatt.

A magyarok csoportjában lejátszott angol-német találkozó 3-3-as döntetlennel ért véget. A németek az olaszok és a magyarok mögött a harmadik helyen zártak, a nyeretlen, mindössze három pontot összehozó angolok pedig a B divízióban folytatják.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!