Nemzetközi foci bajnokok ligája

A lengyelek saját csapatukat szidják, a grúzok fellógatnák a bírót, a Fradi az első forduló legfölényesebb győzelmét aratta

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
A Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulója nem várt izgalmakat tartogatott, még olyan párharcokban is csak egy gól döntött, amelyekben feröeri, gibraltári, vagy izlandi csapat jutott szóhoz. Összeszedtük az első kör legérdekesebb történéseit.

A Ferencváros rendkívül könnyen behúzta a Bajnokok Ligája selejtezőinek első fordulójában az FC Tobol elleni visszavágót. Miután Kazahsztánban 0-0-s eredmnye született, a budapesti mérkőzést úgy húzta be a magyar bajnok, hogy húsz perc után már 3-0 állt az eredményjelzőn. A végeredmény azért is imponáló, mert így a Fradi nyerte a legnagyobb különbséggel a párharcát az első fordulóban.

A Tobolt húsz perc alatt eltaposták és kirúgták a Bajnokok Ligájából

– fogalmazott a Sport.kz szerzője a mérkőzés kapcsán.

A Fradi azonban a ritka kivételek közé tartozik az idei selejtezőkben, ugyanis meglepően sok párharcban állt be óriási fordulat.

Kapcsolódó
Ilyen meccs után nem lehet elégedetlen a Fradi edzője
Sztanyiszlav Csercseszov szerint határozottan és agresszívan futballozott a csapata.

Épp az FTC következő ellenfele, a Slovan Bratislava küszködött leginkább, amely Vladimir Weiss zsenialitásának köszönheti a Dinamo Batumi elleni továbbjutást. A két csapat nem rúgott gólt 180 perc alatt, így aztán a grúziai visszavágón hosszabbításra volt szükség. A túlórában ugyan a hazaiak szereztek vezetést, de még a 115. percben összejött a Slovannak az egyenlítés, a 123. percben pedig jött a csattanó, egy szögletből rúgott gól.

A Slovan játékosai és a visszavágóra elutazó néhány szurkolója a mennybe mentek, hatalmas ünneplés vette kezdetét, a Batumi drukkerei ellenben okkal érezhették úgy, elszalasztott a csapat egy történelmi lehetőséget. Persze ez sem mentség arra, hogy azóta is olyan kommenteket hagynak az európai szövetség oldalain, hogy lógnia kellene António Nobre játékvezetőnek.

„El kell ismerni, hogy a két meccs összesítésében a grúz csapat jobb volt a Slovannál, de a batumi szurkolók más okot is találtak, amiért a Ferencváros a szlovák bajnokkal találkozik majd” – írta csütörtökön a pravda.sk, amely több dühös grúzt is idéz a cikkében. Nobre bíró legfőbb bűne, hogy nem adott meg egy tizenegyest a hazai csapatnak, amellyel még a rendes játékidő vége előtt továbbjutott volna a Batumi. Ehelyett a grúzoknak be kell érniük a keserű ténnyel, hogy jobban játszottak, de kiestek.

A játékvezetőt fel kellene akasztani egy fára, ha a nyilvánvaló büntetőt megadta volna nekünk, ez nem történt volna meg. Srácok, fel a fejjel!

– idéz a Pravda egy dühödt Batumi-rajongót.

A második fordulóban esedédekes párharc érdekessége egyébként, hogy harminc éve már összecsapott a Fradi és a Slovan, akkor hazai pályán 4-1-re nyertek a pozsonyiak, ráadásul hatalmas balhéval is zárult a meccs, mert a hazai szektorba FTC-szurkolók is bejutottak. A 36 ezres stadion nagyjából negyedét fradisták töltötték meg, akiket fekete álarcos kommandósok gumibottal vertek a lelátón. Mindkét klub abban bízik, 2022-ben hasonlóra már nem lesz példa.

Kapcsolódó
A Slovannál nem szeretnék, ha a Fradi ellen megismétlődne a 30 évvel ezelőtti balhé
A pozsonyi klub az elmúlt évtized legnagyobb párharcára készül a magyar bajnok ellen.

A Slovannál biztosan hatalmas kudarc lett volna, ha a gyenge játékhoz kiesés is párosult volna, ám ez a szerep a kolozsvári CFR Cluj csapatának jutott. A román bajnokság aranyérmese pocsékul kezdte a szezont, hiszen elbukta a Szuperkupát a Sepsi OSK ellen, majd az első meccsen 0-0-t játszott az örmény Pjunik Jereván ellen. A visszavágón minden jól indult, a kolozsváriak a hatodik percben vezetéshez jutottak, de Zoran Gajic a 89. percben hosszabbításra mentette a találkozót.

Ebben újra előnybe kerültek a kolozsváriak, majd a 109. percben a hazaiak kapusa, Cristian Balgradean büntetőt védett, de ismét a végső sípszó előtti percben jött az egyenlítés. Tizenegyespárbaj döntött, ebben pedig még soha nem nyert Dan Petrescu vezetőedző, így óriási meglepetésre a Pjunik jutott tovább.

„Nagyon nehéz megérteni, mi történt. Már reggel éreztük, hogy baj lehet, amikor kiderült, a kezdőcsapatba gondolt két játékosom is sérült. Kiderült, hogy a futball kiszámíthatatlan.

Számomra ez a legfájdalmasabb kiesés az európai kupákból, ekkora csalódás még nem ért

– ismerte el a CFR Cluj vezetőedzője.

A Pjuniknál persze hatalmas volt az öröm, mert bár nem az első megnyert párharca a csapatnak a szerdai, mégis nagyobb esélye lett az egyesületnek csoportkörbe kerülni a nemzetközi porondon. A következő fordulóban ráadásul az albán Tiranát kettős győzelemmel búcsúztató luxemburgi Dudelange lesz az ellenfele, amely esélyesebb, de közel sem verhetetlen szint.

Kapcsolódó

Petrescuékhoz hasonlóan tört össze a szíve a lett RFS drukkereinek is. Helsinkiben a HJK ellen 1-0-ra kikapott ugyan a csapat, de az esélyekre fittyet hányva kedden 2-1-re megnyerték a visszavágót a lettek. A hosszabbítás nem hozott gólt, ezért ezen a mérkőzésen is tizenegyesekre volt szükség, ám ahogyan Kolozsváron, úgy Rigában is a vendégcsapat nyerte az idegek harcát.

Összeomló lengyel bajnok, szélviharba került repülő

Ugyan a kolozsvári labdarúgócsapat kiesésénél nagyobb meglepetés nem történt a selejtezőben, több találkozón is rendkívül közel állt a bravúrhoz egy-egy csapat. A feröeri KÍ Klaksvík járt talán legközelebb ehhez, amely az első meccsen 3-0-ra kikapott a Bodö/Glimt vendégeként. Az első találkozó alapján kevesen fogadtak volna, hogy izgalmas lehet még ez a párharc, elvégre a norvégok a tavasszal a negyeddöntőig meneteltek a Konferencia Ligában, ahol a végső győztes AS Roma ejtette ki őket. Egyébként is sokan figyelik a csapat játékát, mert rendkívül látványos támadófocival, sokgólos mérkőzéseken szerzett jó eredményeket a Bodö/Glimt.

A keddi visszavágóra azonban nem érkezett meg a norvég bajnok, mivel az időjárási viszontagságok miatt nem tudott volna leszállni a játékosokat szállító repülőgép. Az UEFA végül engedélyezte, hogy a történtek miatt szerdán csapjanak össze a felek, amiből a Klaksvík jött ki jobban, ugyanis húsz perc alatt kettő gólt is lőtt. A vendégek nem találták a saját játékukat, és bár egy büntetőből szépítettek, végül 3-1-re kikaptak, igaz, így is továbbkínlódták magukat. A feröeri kiscsapatnak pedig maradt a hiányérzet, mivel egyetlen gólra volt a hosszabbítás kiharcolásától.

Nem könnyebbültem meg, szégyellem magam. Szégyellem, hogy a része voltam egy ilyen továbbjutásnak, de ez is egy komoly lecke volt

– mondta a Vg.no-nak a találkozó után Morten Kalvenes, aki a koronavírusos vezetőedző helyett irányította a csapatot.

Hasonló gondolatok cikázhattak az északmacedón Skupi SK vezetőedzőjének, Goce Szedloszkinak a fejében is, mivel nagyon hasonló mérkőzést játszott a csapata. Az első mérkőzést 3-0-ra nyerő együttes a gibraltári Lincoln Red Imps vendége volt kedden, de messze tudása alatt teljesített. A hazaiak Juanfri góljával kerültek előnybe, majd térfélcsere után Lee Casciaro is betalált, így a 69. perctől már a hosszabbításért küzdött a Lincoln.

A Skupi végül megúszta kétgólos vereséggel a kisiklást, de ez a teljesítmény nem lesz elég a Dinamo Zagreb ellen a második fordulóban. A Bodö/Glimt viszont örülhet, mert rá az északír Linfield vár, amely a walesi TNS-t búcsúztatta 2-1-es összesítéssel.

„A gólok sajnos a mi hibáinkból esetek. Az ilyen ellenfelek, akikről mindenki azt gondolja, könnyű lesz ellenük, pont ők tudják sokszor, hogyan kell problémát okozni mindenkinek. Mindenesetre örülök a győzelemnek” – foglalta össze szűkszavúan Szedloszki a meccset.

Szintén egyetlen gólnak köszönheti a továbbjutását a Malmö is. A svéd bajnok toronymagas esélyesként várta a Vikingur Reykjavik elleni párharcot, de mégis megizzadt az izlandiakkal. Már az első meccs is fordulatosra sikerült, mert 1-0 után egyenlítettek a vendégek, de a gólszerző Kristall Máni Ingason a svéd szurkolók elé ment mutogatni, amiért megkapta a második sárgáját, Ola Toivonen pedig három perc alatt büntetett.

A második félidőben újra betalált a Malmö, de a 94. percben még szépített Helgi Gudjonsson, így aztán a svédek egygólos előnnyel utaztak Izland fővárosába. Szükségük is volt erre a találatra, mert a Vikingur 15 perc alatt el is tüntette a különbséget a visszavágón. Félidőben már 2-1-re a Malmö vezetett, de a 74. percben már 3-3 volt az állás, így aztán tényleg foggal-körömmel kellett védeniük a svédeknek az előnyüket.

Sokat elárul a svédek teljesítményéről, hogy hiába irányítottak a 180 perc alatt, Milos Milojevic inkább csak annyit mondott a párharcról, hogy „a legfontosabb a továbbjutás ténye”.

Valamennyi mérkőzés közül azonban a Lech Poznan kiesése bizonyult a legkellemetlenebbnek. A lengyel bajnok hazai pályán 1-0-ra legyőzte az azerbajdzsáni Quarabagot, majd az első percben betalált idegenben is. Innentől viszont összeomlott a csapat, a félidőre már 2-1-re vezettek az örmények. Térfélcsere után már a párharcban is vezetést szereztek, és a kitámadó Lech csúfos, 5-1-es pofonba szaladt bele.

Senki sem viseli jól, ha 1-0-ról 5-1-re kikap, pláne egy BL-meccsen, de igazán beszédes, hogy a poznani klub egyszerűen nem posztolta ki az eredmény alakulását 2-1 után semmilyen közösségi médiás felületen, egyedül a kínos végeredményt tették közzé.

„Teljesen tisztában vagyunk vele, hogy most mindenki szerint mi vagyunk a legrosszabbak. Mindenkinek joga van így érezni, de muszáj pozitívan gondolkodnunk.

A Bajnokok Ligája számunkra véget ért, most a Konferencia Liga rájátszása jön, így ezeken a meccseken kell a szívünket is kitenni a pályára

– idézte a klub honlapja Radoslaw Murawskit, a csapat középpályását a csúfos vereség után.

A lengyelek egyébként tényleg megrémültek az eredménytől, legtöbben Facebookon és Twitteren keseregtek, amiért az Ekstraklasa aranyérmesének csak ennyire futotta a BL-ben. A Quarabagnál viszont joggal ünnepelnek, és a Zürich elleni párharcra készülnek már.

Bajnokok Ligája-selejtező, 1. forduló, visszavágók:

szerdán játszották:
Ferencvárosi TC – FK Tobol Kosztanaj (kazah) 5-1 (3-1)

Tj.: a Ferencváros, 5-1-es összesítéssel
Dinamo Batumi (grúz) – Slovan Bratislava (szlovák) 1-2 (0-0, 0-0, 1-0), hosszabbítás után
Tj.: a Slovan, 2-1-es összesítéssel.
FK Sahcjor Szalihorszk (fehérorosz) – NK Maribor (szlovén) 0-2 (0-1)
Tj.: a Maribor, 2-0-s összesítéssel
KÍ Klaksvík (feröeri) – Bodö/Glimt (norvég) 3-1 (2-0)
Tj.: a Bodö/Glimt, 4-3-as összesítéssel
CFR Cluj (román) – Pjunik Jereván (örmény) 2-2 (1-0, 1-1, 2-1), tizenegyesekkel: 3-4
Továbbjutott: a Pjunik Jereván, 2-2-es összesítéssel, tizenegyesekkel
Linfield FC (északír) – The New Saints (walesi) 2-0 (0-0, 1-0, 2-0), hosszabbítás után
Tj.: a Linfield, 2-1-es összesítéssel

kedden játszották:
Vikingur Reykjavík (izlandi) – Malmö FF (svéd) 3-3 (1-2)
Tj.: a Malmö, 6-5-ös összesítéssel
FK Sutjeska Niksic (montenegrói) – PFC Ludogorec (bolgár) 0-1 (0-0)
Tj.: a Ludogorec, kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel
Hibernians (máltai) – Shamrock Rovers (ír) 0-0
Tj.: a Shamrock, 3-0-s összesítéssel
KF Tirana (albán) – F91 Dudelange (luxemburgi) 1-2 (0-0)
Tj.: a Dudelange, kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel
FK Riga FS (lett) – Helsingin JK (finn) 2-1 (0-0, 2-1, 2-1), tizenegyesekkel: 4-5
Tj.: a HJK Helsinki, 2-2-es összesítéssel, tizenegyesekkel
Lincoln Red Imps (gibraltári) – KF Skupi (északmacedón) 2-0 (1-0)
Tj.: a Skupi, 3-2-es összesítéssel
Qarabag FK (azeri) – Lech Poznan (lengyel) 5-1 (2-1)
Tj.: a Qarabag, 5-2-es összesítéssel
Zalgiris Vilnius (litván) – KF Ballkani (koszovói) 1-0 (0-0, 0-0, 1-0), hosszabbítás után
Tj.: a Zalgiris Vilnius, 2-1-es összesítéssel
Sheriff Tiraspol (moldovai) – Zrinjski Mostar (bosnyák) 1-0 (1-0)
Tj.: a Tiraspol, 1-0-s összesítéssel

 

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA:
Ferencváros-Slovan Bratislava
Dinamo Zagreb (horvát)-KF Skupi
Qarabag FK-FC Zürich (svájci)
Helsingin JK-Viktoria Plzen (cseh)
Linfield FC-Bodö/Glimt
Zalgiris Vilnius-Malmö FF
PFC Ludogorec-Shamrock Rovers
NK Maribor-Sheriff Tiraspol
Maccabi Haifa (izraeli)-Olimpiakosz (görög)
Pjunik Jereván-F91 Dudelange
FC Midtjylland (dán)-AEK Larnaca (ciprusi)
Dinamo Kijev (ukrán)-Fenerbahce (török)

Olvasói sztorik