Nemzetközi foci

A Watford elleni vereség után távozott Solskjaer a Manchester Unitedtől

Charlie Crowhurst/Getty Images
Charlie Crowhurst/Getty Images

A Manchester United szombaton nagy meglepetésre 4-1-es vereségbe szaladt bele a kiesés elől menekülő Watford otthonában.

Kapcsolódó
Négy gólt kapott a Manchester United a kiesőjelölt otthonában
Már öt bajnokit elveszített a szezonban Ole Gunnar Solskjaer csapata.

Lefújás után Bruno Fernandes igyekezett megvédeni az edzőjét, a szurkolóknak is mutogatott, hogy a játékosok hibásak, majd a kamerák előtt is azt mondta, mindenkinek felelőssége van az eredményekben. A csapat legutóbbi hét bajnokijából ötöt elveszített.

Ole Gunnar Solskjaer alatt már régóta inog a kispad, a legutóbbi beszámolók szerint pedig ez a vereség már nem fért bele a vezetőknek sem. A találkozót követően válságértekezletett tartottak a manchesteri igazgatók, ahol megszületett a döntés, amire rengetegen vártak már: Solskjaer távozik a Manchester Unitedtől. Az igazgatóság minden tagja beleegyezett a váltásba, a norvég szakember pedig el is köszönt a csapatától.

Az utód megtalálása körülményesnek ígérkezik, a brit média régóta emlegeti Zinedine Zidane-t, vasárnap délelőtt pedig Laurent Blanc is szóba került. A legtöbb topkategóriás edzőnek van állása, így az sem elképzelhetetlen, hogy Michael Carrick és Darren Fletcher, a szakmai stáb tagjai irányítanák a csapatot, amíg végleges megoldás érkezik az MU-hoz.

Olvasói sztorik