Nemzetközi foci

Bruno Fernandes: Kevesebbet kell beszélni, és többet tenni a pályán

Oli SCARFF / AFP
Oli SCARFF / AFP

Bár csak 2-0-ra győzött a Manchester City a Manchester United otthonában, óriási volt a különbség a két csapat között. A City 68 százalékban birtokolta a labdát, a játékosai többet futottak, és háromszor annyi lövéssel próbálkoztak, mint a hazai futballisták.

A vereség után Bruno Fernandes, a MU portugál középpályása azt mondta, valamin változtatniuk kell.

„Kevesebbet kell beszélni, viszont többet kell tennünk a pályán. Ha el akarunk érni arra a szintre, ahol ők tartanak, akkor többet kell beleadnunk.

Mindenkinek magába kell néznie, és kiderítenie, mit csinált rosszul. A másik mentalitását nem tudod megváltoztatni, viszont arra rájöhetsz, hogy neked mit kell jobban csinálnod

– magyarázta Fernandes, aki négy bajnokin játszott a szezonban, és gólja még nincs, kiosztott viszont öt gólpasszt.

A United utolsó hat bajnokijából négyet is elveszített, és kilenc pont a hátránya az éllovas Chelsea mögött.

A csapat korábbi középpályása, a jelenleg szakkommentátorként dolgozó Roy Keane azt mondta a City elleni vereség ellen, hogy fiúk játszottak férfiak ellen.

„A United annyira szörnyű volt, hogy az hihetetlen. Phil Foden azt mondta a meccs előtt, hogy az Old Traffordon nehéz dolguk lesz. Nem lett. Ahogyan korábban az Everton, az Aston Villa és a Liverpool is megoldotta a feladatot, és nyerni tudott a MU vendégeként. Olét eddig megvédtem, de vállalnia kell a felelősséget a csapat szerepléséért” – nyilatkozta Keane.

Olvasói sztorik