Nemzetközi foci

A Liverpool után a Manchester City is egykapuzott az Old Traffordon

Clive Brunskill/Getty Images
Clive Brunskill/Getty Images

A Manchester City hatalmas mezőnyfölényben futballozva 2-0-ra győzött a városi rivális Manchester United otthonában.

Rögtön az első percektől magához ragadta a kezdeményezést a vendégcsapat, ráadásul már a hetedik percben vezetést szerzett óriási szerencsével. Joao Cancelo bal szélről középre lőtt labdáját Eric Bailly becsúszva akarta kibikázni, de pocsékul találta el és védhetetlenül a hálóba rúgta a labdát.

Ezután is jóformán egykapuzott a City, egyedül David De Gea bravúrjainak köszönhető, hogy az első félidő vége nem úgy végződött, mint a Liverpool ellen. Három elképesztő bravúr is kevés volt azonban a spanyoltól, hogy ne kerüljön kétgólos hátrányba az MU. Egy rossznak tűnő beadást bravúrosan pöccintett a hálóba a hosszún érkező Bernardo Silva.

Félidőben Jadon Sancho is beállt, majd később Marcus Rashford is, de elvétve jutott el támadásig a Manchester United. A címvédő gyakorlatilag az egész meccset uralta és csak balszerencsével nem aratott nagyobb sikert 68 százalékos labdabirtoklással és 16 kapura lövéssel.

Kapcsolódó
A Manchester Unitedet saját otthonában verte rommá a Liverpool
Mohamed Szalah vezérletével már félidőben négy góllal vezettek a vendégek.

Ole Gunnar Solskjaer ezzel a szurkolók számára két legfontosabb mérkőzésen is csúnya vereséget szenvedett hazai pályán, a Liverpool ellen 5-0-ra, a városi rivális ellen pedig 2-0-ra kapott ki, hasonlóan kilátástalan játékkal.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik