Nemzetközi foci

Ha elmegy a kupadöntőre, egyből viszik is az őrszobába a focistát

Gaston Szerman/DeFodi Images via Getty Images
Gaston Szerman/DeFodi Images via Getty Images

Amennyiben Felipe Melo elutazik Montevideóba a Libertadores Kupa döntőjére, az uruguayi hatóságok azonnal kihallgatják, írja a Record.

A brazil focista a Palmeiras színeiben játszott csoportmérkőzést 2017-ben a Penarol vendégeként. A találkozó lefújásakor Felipe Melo az égre mutatott, megköszönve a 3-2-es győzelmet az égieknek, amikor váratlanul körbevette őt rengeteg Penarol-játékos. Tömegjelenet kezdődött, és amikor a brazil csapat tagjai megpróbáltak lemenni a pályáról, zárva találta a kapukat.

Beszámolók szerint azért támadtak rá a brazilra, mert még a meccs felvezetéseként azt mondta, simán felpofoz bármilyen uruguayit a győzelem érdekében. Ez végül meg is történt, mert a kavarodásban lekevert egyet Matías Miernek. A meccs után a helyi hatóságok kihallgatták az uruguayi focistákat, a brazilok viszont hazasiettek, és hiába hívta be a rendőrség Felipe Melót, a játékos nem jelent meg.

Négy év után most a Libertadores Kupa fináléja miatt visszatérhet az országba, a Palmeiras és a Flamengo november 27-én csap majd össze. Ha Felipe Melo is utazik, akkor előbb a rendőrségen kell beszámolnia a 2017-es eseményekről.

Olvasói sztorik