Nemzetközi foci

Gyilkossági kísérlettel vádolják a bírót fejberúgó brazilt

Gyilkossági kísérlettel vádolják Willian Ribeirót, a brazil hatodosztályban szereplő SC Sao Paulo labdarúgóját, aki csapata hétfői bajnoki mérkőzésén előbb fellökte, majd lendületből fejbe rúgta a földön fekvő játékvezetőt, Rodrigo Crivellarót.

Kapcsolódó
Bilincsben vitték el a meccsről a bírót fellökő, majd ájultra rúgó focistát
Félbeszakadt a mérkőzés, a játékvezetőt kórházba kellett szállítani.

A mérkőzés félbeszakadt, a játékvezetőhöz azonnal mentőt hívtak, a Guarani játékosai pedig a pályán tartották Ribeirót, akiért aztán megérkezett a katonai rendőrség. Később olyan képek is készültek, melyek alapján a focistát bilincsbe verve vitték el a pályáról.

Az ügyben eljáró hivatalos személy az UOL brazil portálnak azt mondta:

gyilkossági kísérlettel vádolja meg a játékost, mert nézete szerint a fejre irányuló rúgással felvállalta annak kockázatát, hogy azzal halálos sérülést okoz a másik félnek.

A 113 éves SC Sao Paulo a klubtörténet egyik legszomorúbb pillanatának nevezte a brutális tettet, a vétkest azonnal elbocsájtotta, és jelezte: megnézi, hogy milyen további lépéseket tehet még az ügyben.

Az UOL azt is megírta, hogy a 30 éves Willian Ribeiro máskor is képtelen volt féken tartani az indulatait, és nem először gyűlt meg a baja a hatóságokkal.

Pályafutása során 15 klubbal szerepelt, ifjúsági játékosként is támadott meg már játékvezetőt, de volt arra is példa, hogy az ellenfél játékosának az apját bántalmazta.

Rendőrségi keretek között háromszor folyt ellen eljárás, 2009 és 2015 után idén azért mert saját csapatának egy szurkolójára támadt, amiért kritizálni merte China Balbino edzőt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik