Nemzetközi foci

Griezmann gondjait önmagában nem oldja meg, hogy kiszabadult Barcelonából

Fuente Pérez/NurPhoto via Getty Images
Fuente Pérez/NurPhoto via Getty Images
Antoine Griezmann úgy váltott klubot a nyáron, hogy egyszerre utálják annak a csapatnak a szurkolói, ahonnan eljött és ahová visszatért. A csatár önbizalmát megtépázták a barcelonai évek és ezt nem lehet annyival elintézni, hogy eligazolt onnan. Idén még egyetlen gólhoz sem járult hozzá egyik klubjában sem.

479 perc alatt nulla gól és gólpassz. Ez Antoine Griezmann mérlege a mostani szezonban. A francia az előző idényben még a Barcelona játékosaként átlagosan 0,45 gólt rúgott, vagyis durván minden második meccsén betalált. Ugyan a 2020-2021-es kiírásban 52 mérkőzésén 20 góllal és 13 assziszttal zárt, mégis mindenki arról beszélt, hogy mekkora bukta volt őt a Barcába vinni.

A támadó a 2018-as világbajnokság megnyerése után végérvényesen felkerült az egyik legfelső polcra a sportágon belül. A Barcelona akkori elnöke, Josep Maria Bartomeu mindenképpen olyan igazolásra vágyott, amely egyfajta státuszszimbólum is egyben és azt hirdeti, a Barca a legerősebb klub a világon. Griezmann az Atlético Madridban 257 mérkőzésén lőtt 133 góljával a spanyol bajnokság legjobbjai közé tartozott, azonban akadt egy kis probléma:

a Barcelonának tulajdonképpen semmi szüksége nem volt rá.

A katalánok csatársorában Lionel Messi és Luis Suárez kimagasló minőséget képviseltek, sokkal több értelme lett volna hiányposzton erősíteni. Bartomeu azonban nem tanult a Philippe Coutinho megvételéből adódó fiaskóból és addig erőlködött, míg egy év alatt kitermelte két kölcsön segítségével a francia támadó szerződésében szereplő 120 millió eurós kivásárlási árat és 2019-ben megszerezte a nagy igazolást.

Kapcsolódó
Már csak kolonc a Barca nyakán a legdrágább játékosa
Nagy reményekkel és rengeteg pénzért érkezett a Barcelonához Philippe Coutinho 2018 januárjában. Két és fél évvel később azonban a Barcánál már alig várják, hogy megszabaduljanak a brazil játékostól.

Miután 2017-ben Neymar lelécelt a Barcából, a drukkerek arra vártak, mikor jön össze végre egy újabb félelmetes trió a támadósorban. Griezmann labdabiztos, jól passzoló (átlagosan 80 százalékban csapattársat talál), kreatív futballista, a barcelonai kaland azonban mégis rémálomszerű volt számára.

A szurkolók őrült nyomás alá helyezték az új igazolást, aki egyrészt a liga legjobb góllövői közé tartozott, másrészt 120 milliós árcédulát kapott, ami a legjobbakat is megzavarhatja. Messi és Suárez mellett a védekezésből is ki kellett vennie a részét, ráadásul eleve a bal oldalon, ahol elvétve játszott csak korábban. Az ő helye egyébként is inkább az események sűrűjében van. Mivel kevesebbszer ért labdába, kevesebbszer tudott látványosan focizni, ezért a drukkerek úgy érezték, nem üti meg a barcelonai szintet és ellene fordultak.

Ezután csak nehezebb lett a Barcában töltött idő, mivel Suárezt kipaterolta az új edző, majd Ronald Koeman és Griezmann a hírek szerint összebalhézott Messivel egy edzésen.

Eric Olhats, a csatár korábbi ügynöke és mentora szerint Lionel Messi terrorja miatt nem tudott a francia támadó kibontakozni a Barcelonánál. A vád szerint mindenki úgy táncolt, ahogy az argentin fütyült a klubnál és ennek a itta meg a levét az Atletitől elhappolt sztár. A francia ugyan tagadta, hogy gond lenne kettejük között, de a feszültség vitathatatlan volt házon belül.

Kapcsolódó
Messi terrorja miatt van, aki szenved a Barcában
Nem biztos, hogy ettől a nyilatkozattól lesz majd jobb a helyzete Antoine Griezmann-nak.

Nem csak Messivel gyűlt meg a baja Griezmann-nak, a Paris Saint-Germain elleni meccsen Gerard Piquével a pályán kezdtek heves anyázásba a csapattársak. Miközben a klubjánál nem tudott önmaga lenni a francia, a válogatottban nem hanyatlott a teljesítménye. Végül 2020 októberében leadta ő is az első figyelmeztető lövést, miután Horvátországnak gólt lőtt egy Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

Az edzőnk tudja, hol szerepeltessen, ezért ki tudom használni a posztommal járó helyzeteket. Az önbizalmam az edzőnk és a csapattársaim bizalmából merítem

– mondta a csatár, utalva ezzel a Barcánál tapasztalt körülményekre.

Összességében csalódásként élték meg sokan a barcelonai éveit, mégis 35 találatából hússzal előnyhöz juttatta csapatát, valamint hét góljával egyenlített. Idő közben azonban a Barcelona anyagi helyzete is megroppant, Bartomeu féktelen költekezése és a koronavírus-járvány okozta bevételkiesés együtt katasztrófához vezetett.

Griezmann az átigazolási szezon utolsó napján kölcsönben távozott az Atléticóhoz, amely idény végén 40 millió euróért veheti majd meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Barca 80 millió eurót bukott a csatáron, igaz, már az is kármentés a jelenlegi helyzetben, hogy megszabadultak a fizetésétől.

Innentől az ember azt gondolná, hogy pozitív irányt vett a támadó története, hiszen visszakerült a csapatához, ahol sikereket ért el és újra Diego Simeone szárnyai alá került. Az első pofon azonban az FC Porto elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen érte az Atletinél, ugyanis az Estadio Wanda Metropolitano közönsége nem bocsátotta meg a távozását és kifütyülte a csereként beálló támadót.

Kapcsolódó
Kifütyülték az Atlético-szurkolók a tékozló fiút
Griezmann két év után tért vissza, de nem tette zsebre, amit kapott.

Az Atlético Madrid drukkereinek dühe érthető. A Barcelona már 2018-ban is erősen ostromolta a franciát, hogy igazoljon át, de ez nem sikerült. Griezmann akkor, még a világbajnokság előtt tett közzé egy videót, ahol bejelentette, hogy marad. „Az én szurkolóim, az én csapatom, az én otthonom” – írta a sztárjátékos.

Ezek után képzelhetjük, mit éreztek a klub fanatikusai, amikor egy évvel később, 2019 nyarán kiderült, a közönségkedvenc mégis a riválishoz igazol. Megítélésén az pedig végképp nem segített szurkolói körökben, hogy az Atlético Madrid panaszt nyújtott be, amiért játékosukkal azelőtt megegyezett az FC Barcelona, hogy a kivásárlási ár 200 millióról 120-ra csökkent, mégis csak az utóbbi összeget fizették ki – a panaszt végül visszavonták a madridiak.

Idén májusban már azt harsogták a katalán szurkolók, hogy a francia miatt megy el Messi, így aztán néhány hónap alatt már két klub tábora is Griezmannt szidta. A jelenlegi szezonban három mérkőzésen szerepelt még a Barcelonában jobbszélsőként, amióta pedig visszatért az Atletibe, ahol már csatárként jutott szóhoz, négyszer lépett pályára. A testbeszéde és statisztikái is azt mutatják, hogy idő kell még, amíg újra magára talál. Az Atletiben lejátszott meccsein mindössze 92 labdaérintése volt, ráadásul ezeknek csak a fele történt a támadó harmadban. A nyolc megnyert fejpárbaj tíz kísérletből imponáló adat, de a passzpontossága 75 százalékra csökkent és csak egy sikeres csele volt. Ha azt vesszük, hogy egy lövést készített elő, nem csoda, hogy nincs gólpassza, de a 0,5-ös xG alapján már megtörhette volna a gólcsendjét. Az látszik, hogy próbál a csapata hasznára válni, ezt 11 labdaszerzés is bizonyítja, de úgy fest

önmagában a tény, hogy Griezmann kiszabadult a barcelonai rémálomból, még nem volt elég a gyógyuláshoz, mert a játéka meg sem közelíti régi önmagát.

Viszonyítási alapként tekinthetünk a francia válogatottra. A szeptemberi világbajnoki selejtezők során háromszor is betalált, összesen hat meccsen öt gól a mérlege a sorozatban. A nyári Európa-bajnokságon éppen minket szomorított az egyenlítésével, a Svájc elleni meccsen pedig gólpasszal segítette a csapatot. Érezni némi párhuzamot Paul Pogbával, aki szintén a francia válogatottban szokott szárnyalni, míg a Manchester Unitedben többnyire nem képes hasonló teljesítményre és valami hasonló történik az Atleti csatárával is. Mentálisan kell összeraknia magát újra, hogy segíthessen a címvédőnek.

Egy kimagasló képességű futballistát kaptunk vissza, ezt jól mutatja a média érdeklődése is. Nagy kihívás előtt áll, hogy a múltbéli döntéseinek következményein továbblépjen. Reméljük, hogy hamarosan jobban lesz és választ ad a kritikákra

– mondta Diego Simeone a katalán Sportnak.

A francia 215 percet töltött a pályán régi-új csapatában, de hiába kezdett háromszor is, legkésőbb a 66. percben lecserélte őt Simeone, hogy a többi támadónak is lehetőséget adhasson, hiszen Joao Félix a jövő, Matheus Cunháért pedig 30 milliót fizetett a klub. Az látszik, hogy időre van még szüksége, hogy az Atletiben is újra formába lendüljön, de talán épp arra van szüksége, hogy számos posztriválissal kell megküzdeni a csapatba kerülésért.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik