Reinaldo Coddou H./Getty Images
Nemzetközi foci sport

„Én csak kilencven perc erejéig lehetek példakép. Én mint ideál? Ugyan már, hiszen drogokon élek” – Diego Maradona kettős élete

Az egész futballvilágot megrázta a hír, hogy szívroham következtében elhunyt Diego Maradona. A világhírű futballista a Napoli és az argentin válogatott tagjaként írta be magát a történelemkönyvekbe, aki életvidám és bohém fickó volt, de a balhék sem kerülték el.

Maradonát novemberben sorra érték a csapások, először depresszióval került kórházba, majd az agyában találtak vérrögöt. Szinte hihetetlen, de októberben még teljesen önmaga volt. Olyannyira, hogy a közelgő 60. születésnapja előtt megkérdezték tőle, minek örülne legjobban. A válasz a következő volt:

Arról álmodom, hogy szerzek egy újabb gólt az angolok ellen, de ezúttal jobb kézzel.

Arról az 1986-os világbajnokságról van szó, amelyen az angolok elleni negyeddöntőben duplázni tudott Maradona, és az első gólt kézzel ütötte a kapuba. Egyszer azt mondta erről a találatról, hogy két dolog kellett hozzá, Maradona feje és Isten keze.

Ez a találat lett a legismertebb mozzanat a pályafutásában, pedig a másik gólja volt igazán gyönyörű. A félpályánál kapott labdát, két angolt becsapva elindult a kapu felé, majd úgy fejezte be góllal a szólót, hogy a kapust is kicselezte. Már a korabeli angol kommentátorok is csak dicsérni tudták a jelenetet, amely az évszázad góljaként került be a futballtörténelembe.

Ez az egy meccs megmutatja személyiségének kettősségét, egyfelől szenzációs futballista, másfelől egy nagyszájú botrányhős volt. Képességei mai szemmel nézve is különlegesek, érdemes megnézni néhány felvételt a labdakezeléséről. Csupa könnyedség, szinte ragad hozzá a labda, egészen légiesek a mozdulatai.

Ugyanez az érzés keríti hatalmába az embert, ha a legszebb góljai között kutakodik. Korai éveiben, a Boca Juniorsban bemutatta teljes fegyverarzenálját, lőtt bivalyerős bombagólt, ahogyan a komplett védelmen is átcselezte magát, ha gondolt egyet, de bámulatos emeléseket is produkált. Legutóbbinál rendre tökéletesen saccolta meg a távot, pont olyan ívben hullott a labda, hogy abból gól legyen.

Maradona halálhírének napján Gary Lineker is mesélt róla egy történetet az angol BT Sports műsorában. Egy 1987-es gálameccset hozott föl példaként a szakkomentátorként dolgozó korábbi klasszis, amelyen a világválogatott játszott az angol liga legjobbjaival. Lineker a Barcelona játékosaként előbbibe került, így életében először és utoljára Maradona csapattársa volt.

Már az öltözőben lenyűgözött minket azzal, hogy egy pár összetekert zoknival dekázott vagy öt percig. Aztán bemelegítésnél felrúgta a labdát olyan magasra, amennyire csak tudta. Szépen megvárta, amíg visszaesik és kapásból visszarúgta újra. Ezt csinálta újra és újra, összesen tizenháromszor úgy, hogy háromnál többet egyszer sem kellett lépnie. Szenzációs volt. Ezt követően a Barca edzésein próbáltuk megcsinálni mi is, de háromnál tovább senki sem jutott és az utolsónál már rohanni kellett, hogy elérjük a labdát

– idézte fel a történteket Lineker.

Maradona tehetsége mérhetetlen kreativitással párosult. Időnként néhány testcsellel oldotta meg a feladatát, máskor teljesen ütemtelenül pöccintette tovább a labdát, de az is előfordult, hogy szinte álló helyzetből, valódi lövőhelyzet nélkül bombázta kapuba a labdát. Kivételes tehetségű labdarúgó volt hatalmas szenvedéllyel.

Ez a szenvedély azonban nem mindig a legjobbat hozta ki belőle. Egy ilyen játékstílus mellé nem szerencsés vonás, ha valaki forrófejű, Maradona pedig pillanatok alatt dühbe gurult. Ha az ember mindenkit kicselezne, számolnia kell néhány szabálytalan szerelési kísérlettel is, ezt sokszor nehezen viselte az argentin. Azért Maradona sem volt szent, a válogatottban egy rendkívül csúnya belépője miatt kiállították az 1982-es vébé brazilok elleni meccsén.

Kétszer fordult elő vele, hogy klubjaiban is kiállították, 1984-ben akkora lendülettel támadta az Espanyol védőjét, hogy a labda helyett a védő lábát rúgta telibe, míg a Sevilla játékosaként elég érthetetlenül kapott második sárga lapot 1993-ban. Utóbbit nehezen is viselte, nagyot pörölt a bíróval, mert igazságtalannak tartotta az ítéletet.

A legnagyobb balhé talán mégis az 1983-84-es spanyol bajnokságban történt, egy Athletic Bilbao elleni hazai bajnokin. A találkozó végig igen feszült hangulatban telt, végül tömegverekedés alakult ki. Ebből Maradona is kivette a részét, sőt az alábbi videó csak erős idegzetűeknek ajánlott, az argentin futballista lendületből térdelt Andoni Zubizarreta arcába.

Szinte hihetetlen, de Maradona semmit nem kapott a fenti jelenetért. A balhénak előzménye is volt, 1983 szeptemberében ugyanis a Bilbao védője, Andoni Goikoetxea egy brutális belépővel eltörte Maradona bokáját a két csapat barcelonai bajnokiján. A Bilbao edzője, Javier Clemente annyival elintézte az esetet, hogy Maradona rájátszott, mert ennyire nem volt súlyos, a tettes pedig azt magyarázta, hogy semmi szándékosság nem volt a mozdulatban, de biztos, ami biztos, otthon egy vitrinben őrizte a cipőt, amivel szétrúgta Maradonát.

A foci véget ért, a balhé megmaradt

A karrierje alatt kevésbé volt nyitott könyv az argentin magánélete, de miután véget ért aktív pályafutása, nem csinált nagy titkot abból, hogy milyen életmódot folytat. Kábítószerezés, alkohol, bulik, mindent nyíltan csinált. Edzői pályafutásában is helyet kaptak a bulik, sokszor készült róla felvétel, ahogy az öltözőben táncol, sőt a Dorados de Sinaloa edzőjeként akkor is ment a dáridó, ha kikapott a csapata. A legnagyobb parti mégis akkor robbant ki az öltözőben, amikor a Sinaola bejutott a másodosztályú bajnokság döntőjébe.

Már a pályán is szeretett egy kicsit ritmusra mozogni, ahogyan az a halálhíre után összeszedett felvételeken is látszik, sőt ő maga is élt táncos hasonlattal.

A tizenhatoson belülre jutni a labdával kapura lövés nélkül olyan, mint amikor a nővéreddel táncolsz

– idézi a brit Express a korábbi futballistát.

Sőt a 2018-as világbajnokságon egy nigériai küldöttel is lejtett egyet, ha már a csapataik egy csoportba kerültek.

Igaz, a legutóbbi vébén Maradona nem szebbik arcát mutatta. A lelátón komplett műsort adott elő; amikor Nigéria ellen Lionel Messi gólt szerzett, Argentína legendája az égre nézett és úgy tűnt, arra vár, hogy felszálljon örömében.

A repülés egyébként majdnem összejött, csak nem fölfelé, hanem a tribünről lefelé, több biztonságinak kellett megfognia, olyan hevesen mutogatott a válogatottja meccsén.

Az egyik találkozón ráadásul majdnem elaludt, amelyről később kiderült, hogy ájulás közeli állapotban volt. Szintén ugyanezen a világbajnokságon akasztotta ki Brazília legendáját, Ronaldót is, aki nézni sem tudta, milyen hevesen csókolja barátnőjét Maradona.

Laurence Griffiths/Getty Images

Talán még a 2010-es vébé járhatott az argentin fejében, ezen a tornán Argentína szövetségi kapitányaként tért vissza kábítószer-elvonókúrájáról. Amikor a BBC újságírója azt firtatta, milyen barátságos Maradona a játékosaival, hogy folyton ölelgeti őket, valamit félrefordítottak neki. Az edző szeme kikerekedett, majd hevesen tiltakozott az ellen, hogy ő a férfiakat szereti.

Ezen a tornán egyébként sem volt jó üzlet ujjat húzni az argentinnal, egy újságíró a válogatott vb-selejtezőkön nyújtott teljesítményét kritizálta, amire Maradona egy másfél percig tartó beszéddel felelt, amelynek lényege az volt, hogy az újságíró leszophatja.

Négy évvel később, a brazíliai világbajnokság idején az Argentin Labdarúgó Szövetség akkori elnöke, Julio Grondona azt mondta, hogy a legendás focista balszerencsét hoz a válogatottnak. Grondona azt is kifejtette, szerinte Lionel Messi azért lőtt Iránnak csak nagyon későn gólt, mert addig még bent volt a stadionban Maradona. Élő adásban jött az ikonikus futballista válasza, beintett a szövetség elnökének.

Maradona mindig is nehezen viselte a kritikát edzőként, egy ízben Peléről megjegyezte, hogy vissza kéne vinni a múzeumba, ahelyett, hogy azt hallgatják, mit hord össze. A brazillal egyébként sem jött ki jól, mert rendszeresen őket kettőjüket hasonlították össze, mint a világ legjobbjait. Temperamentumáról, amely a pályán kívül is jellemezte, rengeteget elárul egy 2003-as anekdota. Lucia Galán argentin énekesnő egy televíziós interjúban elárulta, hogy viszonya volt Maradonával. A fociedzőnek több sem kellett, betelefonált a műsorba:

Luciának nincsen joga ahhoz, hogy 15 évvel ezelőtti történetről beszéljen, jobban tenné, ha befogná a pofáját.

Még csak nem is ez a legextrémebb eset. Maradona házának környékét ellepték 1994 februárjában az újságírók. A futballistát felbőszítette az eset és miután többszöri figyelmeztetésre sem javult a helyzet, egyszerűen légpuskával rálőtt a sajtó munkatársaira. Egy újságíró könnyű sebesülést szenvedett, de az ebből induló per négy éven át tartott, végül két év, tíz hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott érte.

A közelmúltban azért már látszott, hogy Maradona lelassult, nehezebben reagál a környezetére. Egy 2018 novemberi bajnokit követően a tévében nyilatkozott, de egyetlen értelmes szót sem tudott kibökni vagy tíz másodpercig. Később is nehezen rakott össze néhány értelmes mondatot.

Novemberben kórházba került depresszióval, később koponyaűri műtéten esett át egy vérrög miatt. Ugyan a kábítószereknek már korábban búcsút intett, alkoholfüggősége miatt az orvosok haza sem engedték a kórházból. A szervezete végül november 25-én adta fel a harcot.

Lehetett szeretni, vagy utálni a stílusát,  az életmódját, de kétségkívül óiási egyénisége volt a labdarúgásnak. Pontosan tudta magáról, hogy nem egy szent, nem is próbált annak tűnni soha. Azt tette, amihez épp kedve volt, stílusát pedig ő fogalmazta meg legjobban:

Példakép lennék? Krisztus szerelmére, még a lányaim számára sem tudok példakép lenni. Én csak kilencven perc erejéig lehetek példakép. Én mint ideál? Ugyan már, hiszen drogokon élek! Az emberek, akik azt mondják, hogy miattam tettek valamit – menjenek a fenébe. Mindenki engem bírál, olyanok, akik egyáltalán nem ismernek, azt mondják, hogy csalódást okoztam nekik.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.