Nemzetközi foci

Ha kevésbé önző a Juve, hamarabb lezárhatta volna a Fradi elleni meccset

Ugyan a Juventus magabiztosan verte 4-1-re a Ferencvárost a Bajnokok Ligájában, Andrea Pirlo nem volt maradéktalanul elégedett csapata teljesítményével. Ez látszott rajta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón, de a Sky Italiának is kritikusan fogalmazott a pálya szélén.

Szerhij Rebrov: Nem ezt érdemeltük
A végeredmény nem annyira bosszantja, a Juventusnak ajándékozott két gól annál inkább. Edzői értékelések.

„Az eredménnyel elégedett vagyok, de a játék több elemében jobban teljesíthettünk volna. Az bizos, hogy van még hova fejlődni” – mondta a korábbi kiváló játékos, akitől Fabio Capello azt tudakolta, elbeszélget-e a játékosaival, akik sok helyzetben önzőek voltak ahelyett, hogy passzoltak volna.

Rengeteget beszélek a játékosaimmal, de a pályán már ők hozzák meg a döntéseket. Kevésbé kellene önzőnek lenni, és hamarabb lezárhatnánk a meccseket

– mondta a Juve vezetőedzője.

Egyébként nem olyan meglepő, hogy a felmerült hibákra fókuszálnak a torinóiak, eddigi hat bajnokijukból csak hármat nyertek meg – három döntetlen mellett –, a hétvégén pedig következik a Lazio elleni rangadó.

A G csoport állása

1. FC Barcelona 9 pont, 2. Juventus 6, 3. Dinamo Kijev 3 1 (3-6), 4. Ferencváros 3 1 (4-11)

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Olvasói sztorik