Nemzetközi foci bajnokok ligája

Akkorát védett a 18 éves kapus Messi lövésénél, hogy azt még évekig mesélni fogja

bajnokok ligája

Kerkezék legyőzésével fél lábbal már a BL-helyeken a Manchester City
Kovács István vezeti a BL-döntőt
A Federer-rajongó focikapus mostanra elérte, hogy már senki nem rugózik a magasságán
Mbappé elment, a siker lehetősége visszatért: a letámadás fegyvere viheti Európa csúcsára a Paris Saint-Germaint
Még több Kevesebb

2-1-re győzött a Barcelona a koronavírus által sújtott Dinamo Kijev ellen a Bajnokok Ligája G csoportjában, ebben a négyesben szerepel a Ferencváros is.

Moratával a Juventus, Dybalával a Ferencváros rúgatott két gólt
Korán hátrányba került a magyar bajnok, majd a meccs hajrájában két kellemetlen gólt is összehozott az ellenféllel. A csereként beállt Franck Boli szépített.

A Barcelonában Lionel Messi ismét tizenegyesből szerzett gólt, klubjában az idényben négyszer volt eredményes, és mind a négyet büntetőből lőtte.

A Dinamo ellen szabadrúgásból is közel járt a gólszerzéshez Messi, de a jobb felső felé közelítő labdáját a kijeviek 18 éves kapusa, Ruszlan Nescseret nagy bravúrral kitolta. A 190 centis, munkácsi születésű kapusnak ez volt az első BL-meccse, és erre a védésre biztosan sokáig emlékezni fog.

Kiemelt kép: YouTube

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik