Magyar foci

Szerhij Rebrov: Nem ezt érdemeltük

Nem szégyen a Juventus ellen 4-1-re kikapni, azonban a szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzést elnézve érthető, hogy miért nyilatkozta Szerhij Rebrov azt, hogy csalódott, és nem a végeredmény miatt. A bátortalanul kezdő Fradi már a meccs elején gólt kapott, és utána sikerült ugyan eljutnia pár lehetőségig, de rendre rossz lövések zárták le a támadásokat.

Moratával a Juventus, Dybalával a Ferencváros rúgatott két gólt
Korán hátrányba került a magyar bajnok, majd a meccs hajrájában két kellemetlen gólt is összehozott az ellenféllel. A csereként beállt Franck Boli szépített.

A duplázó Álvaro Morata aztán a második félidő elején lezárta a meccset, majd a Juve visszavett, de a hazai védelem kapitális hibákat elkövetve rúgatott két gólt a csereként beállt Paulo Dybalával. A Ferencváros négygólos hátrányban szállította mind a három kaput eltaláló lövését, az egyik, Franck Bolié beakadt, így lett végül 1-4 a meccs.

Az eredmény miatt kicsit szomorú vagyok, nem ezt érdemeltük. Jól dolgoztunk, az első félidőben a védekezés is remek volt

– értékelt az ukrán vezetőedző, akit aztán megkérdeztek a kapus Dibusz Dénes főszereplésével a Juventusnak ajándékozott gólokról is.

„Ugyanúgy, mint a Barcelona ellen, nem a végeredmény, hanem az utolsó két bekapott gól miatt vagyok csalódott. Ha az ember ilyen szintű ellenféllel találkozik, előfordulnak a hibák. Kérek bizonyos dolgokat, egy alap stratégiát a játékosaimtól, például hogy passzoljanak Dénesnek, de azt nem kértem, hogy mindig” – nyilatkozta Rebrov, aki arról is beszélt, hogy azt már a Dinamo Kijev vezetőedzőjeként is tapasztalta, a Bajnokok Ligája más szint, aminek a tempójához sehol máshol nem lehet hozzászokni. Ezért sincsenek mindig felkészülve a játékosok, így pedig természetes, ha elfáradnak.

Kérdezgették a Puskás Arénáról is, ami kapcsán megjegyezte, nagyon jó az atmoszféra, és a labdarúgói úgy néztek ki az öltözőben, mintha egy döntőt veszítettek volna el, sajnálták, hogy nem tudták a szurkolóik előtt a legjobbjukat nyújtani.

A meccset végigjátszó Sigér Dávid arról beszélt lelkesen, hogy a fejlődéshez több ilyen mérkőzésre lenne szükségük a játékosoknak.

„A pályán egyből érezhető volt, hogy magasabb színvonalat képvisel az ellenfél. Könnyű megbeszélni, hogy gyorsabban kell játszani, de elég, ha csak egy méterrel elcsúszik a védekezés és azt azonnal büntetik. Úgy érzem, voltak felépített támadásaink, jó érzés volt, hogy visszaköszönt, amit gyakoroltunk.

Bárcsak több ilyen meccset játszhatnánk, mert rengeteg fejlődési lehetőség van ebben.

Ekkora különbség talán nem volt. Lehet jobbak ennyivel, de nem mutattak olyan játékot, hogy 1-4 legyen a vége” – mondta a középpályás.

A Juventus játékára tett utalással alighanem Andrea Pirlo is egyetértett, mert bár csapata nyert, a vezetőedző nem úgy tűnt, mint aki nagyon elégedett lett volna. Nem is kezdett bele a mérkőzés értékelésébe, hanem egyből a kérdéseket várta.

„Tudtuk, hogy nehéz, kemény meccs lesz, de a korai vezetés után nyugodtabbak voltunk. A második félidőben aztán már új erőre kaptunk. Arthur onnantól kezdve, hogy pályára lépett, nem érezte jól magát, hányingere volt, ezért cseréltem le” – mondta az olasz.

Bajnokok Ligája, 3. forduló, G csoport

Ferencváros – Juventus (olasz) 1-4 (0-1)

 

Puskás  Aréna, v.:  Orel Grinfeld (izraeli)

 

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Botka (Heister – 69.) – Sigér, Haratyin, Somália – Zubkov (Uzuni – 80.), Isael (Boli – 73.), Tokmac (Mak – 73.)

Juventus: Szczesny – Cuadrado (Frabotta – 76.), Chiellini, Bonucci, Danilo – Arthur (Bentancur – 46.), Ramsey (McKennie – 52.), Rabiot – Ronaldo, Morata (Dybala – 67.), Chiesa (Bernardeschi – 76.)

 

gólszerzők: Boli (90.) ill. Morata (7., 60.), Dybala (73., 81.)

sárga lap: Botka (19.)

piros lap:

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Olvasói sztorik