Nemzetközi foci

A BL-újonc a MU ellen szerezte meg első győzelmét

A török Basaksehir 2-1-re legyőzte a Manchester Unitedet a Bajnokok Ligája 3. fordulójában.

A MU számára intő jel lehetett, hogy utolsó két törökországi meccsét elvesztette, 2012 novemberében a Galatasaray (1-0), négy évvel később pedig a Fenerbahce vendégeként zakózott (2-1).

A 12. percben úgy festett, folytatódik a tendencia, hogy a MU négy évente aknára fut novemberben egy török stadionban, egy 16-ostól előrebikázott labdánál Demba Ba használta ki, hogy totális magányban van a United térfelén, és bár Nemanja Matic üldözte (hol voltak a belső védők?!), már nem érhette utol.

Ez volt a BL-újonc Basaksehir első gólja a csoportkörben!

Öt perccel az első félidő vége előtt még nagyobb bajba került az angol csapat, Juan Matától elég könnyen elvette a labdát Deniz Turuc, majd a passza után Ba egy átlépős csellel kivonta a forgalomból Harry Maguire-t, az érkező Edin Visca pedig a kapu közepébe bombázott.

Mire a MU-drukkerek előkeresték a nyugtatót, a csapatuk visszajött a meccsbe, Luke Shaw beadása után Anthony Martial fejese hozta vissza az angol reményeket.

Hiába a lélektanilag fontos gól, a MU a második félidőre sem táltosodott meg, így jöhet majd a magyarázkodás Ole Gunnar Solskjaer edző részéről. A Unitednek maradt 6 pontja, a Basaksehir pedig történelmi győzelmet ünnepelhet.

Az angol klubnak megszakadt a rekordot jelentő, tízmeccses idegenbeli győzelmi sorozata, és január óta először szenvedett vereséget vendégként.

A másik kora esti mérkőzésen a Lazio többek között Lucas Leiva és Ciro Immobile nélkül lépett pályára a Zenit ellen, ami azért furcsa, mert az említett két játékos a Torino elleni, utolsó percekben megnyert bajnokin még egyaránt játszott, viszont az egy héttel ezelőtti és a mostani BL-meccset kihagyta. Úgy tűnik, a koronavírus a határokat átlépve lép akcióba a római csapatnál.

A Zenit egy érdekes góllal került előnybe, Artyom Dzjuba vállal tette tovább a labdát a 16-oson belül, majd mintha csak a strandon lennének, az oroszok oda-vissza fejelgettek, aztán végül Alekszandr Jerohin bikázott a léc alá kapásból.

A Lazio a 82. percben tudott egyenlíteni, az a Felipe Caicedo volt eredményes, aki hétvégén győztes gólt szerzett.

De még volt egy fordulat a meccsben, legalábbis elsőre úgy tűnt, amikor Dzjuba gólt szerzett a hosszabbításban, azonban a videózás után végül nem adták meg, így maradt az 1-1.

A Zenitnek ezzel 1 pontja van, a Laziónak pedig 5 a csoportkör felénél.

Kiemelt kép: Salih Zeki Fazlaoglu / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.