Tíz évvel ezelőtt, a Vicente del Bosque vezette Spanyolország a legfélelmetesebb válogatott volt a világon. Iker Casillas előtt Sergio Ramos, Gerard Piqué és Carles Puyol vágta zsebre a csatárokat, a középpályán Xabi Alonso, Sergio Busquets, Xavi Hernández és Andrés Iniesta focizgatott, elöl pedig a fénykorát élő David Villa és Fernando Torres lövöldözte a gólokat. Brutális névsor, és a kispad sem volt sokkal gyengébb.
Úgy tűnik azonban, hogy tényleg semmi nem tart örökké. Előbb-utóbb a világklasszisok kiöregednek, és bármennyire is szeretnénk, nem lesz minden generációból világverő válogatott. Akkora eredménybeli zuhanást azonban nem kellett volna elszenvednie a spanyoloknak, mint amekkora nyolc év alatt érte őket a nagy nemzetközi tornákon. És csak saját magukat okolhatják érte.
Vicente del Bosque felemelkedése és bukása
Spanyolország 44 évet várt arra, hogy újra megnyerjen egy világeseményt, ez a 2008-as Európa-bajnokság volt, ami után a rendkívül megosztó Luis Aragonés távozott a válogatott éléről. Új szövetségi kapitányra volt szükség, méghozzá olyanra, aki a kontinens legjobb csapatának futballistáit győzelemre vezetheti. Vicente del Bosque neve ekkoriban ugyan jól csengett, miután a Real Madriddal két bajnoki címet is szerzett a 21. század elején, ugyanakkor 2005 óta nem edzősködött, emellett sokan azzal vádolták, a modern futball már elszaladt mellette.
A spanyol szövetség (RFEF) mindezek ellenére megbízott Del Bosque-ben, a rutinos edző pedig telitalálatnak bizonyult. A 2010-es világbajnokságon nagyon bátran belenyúlt a válogatott összetételébe. Simán bedobta a mély vízbe a 22 éves Sergio Busquetset és a 23 éves Pedrót is, pedig első élvonalbeli idényükön voltak csak túl a Barcelonában. Ha kellett, megkavarta a kezdőcsapatot, de a cseréi is rendre ültek, Cesc Fabregas és Fernando Torres is gyakran a kispadról beszállva tudott besegíteni a tornát aranyéremmel záró spanyoloknak.
Ennél jóval kisebb változtatásokkal készült föl a két évvel később rendezett Európa-bajnokságra, mégis, csapata a csoportgyőzelem után egy kőkemény ágon előbb Franciaországot, majd Portugáliát legyőzve jutott fináléba, ahol Olaszországot 4-0-ra végezte ki.
Del Bosque mellett ezután csakugyan elrohant a világ, a futball fejlődött, a spanyol kapitány viszont nem, a válogatott játéka teljesen kiszámíthatóvá vált, ami azt eredményezte, hogy pontosan föl lehetett készülni a válaszcsapásokkal.
A három nagy tornát is megnyerő csapat a 2014-es világbajnokságon óriási pofonba szaladt bele, a nyitó fordulóban 1-0-ról 5-1-re kapott ki Hollandiától. A folytatás sem lett fényesebb, a jóval gyengébbnek gondolt Chile 2-0-val fektette két vállra a címvédőt, amely így szégyenszemre az egyenes kieséses szakaszt sem érte meg a tornán.
Ez egy nem várt bukás volt, de ilyen a sport, el kell fogadnunk. Minden jó sorozat megszakad egyszer, de ez nagyon fájó
– mondta a kiesésről Xabi Alonso a chilei vereség után.
A pofon dacára nem váltotta le az RFEF a szövetségi kapitányt, pedig sok jele volt annak, hogy nem fog működni a munkakapcsolat, ráadásul Xavi is lemondta a válogatottságot. A kissé átalakult spanyol csapat kerete ennek ellenére is komoly játékerőt képviselt, ám a 2016-os Eb csoportkörében kikapott a horvátoktól, majd a legjobb 16 között az olaszok bosszút álltak a vb-döntőért, és 2-0-val hazaküldték a címvédőt.
Ha addig nem lett volna egyértelmű, a két, várakozásokat messze alulmúló torna után világossá vált, hogy lezárult egy (arany)korszak a csapat életében. 65 évesen Vicente del Bosque visszavonult a futballtól, új alapokra lehetett helyezni a válogatottat, ám arra senki sem számított, hogy ezután egy káoszkorszak veszi kezdetét.
Balhék egymás után, 17 hónap alatt öt edzőcsere
Spanyolország legsikeresebb edzőjének távozásával nyolc év után új szakemberre volt szüksége a szövetségnek. Olyan vezetőre, aki jobban halad a korral, és nem fél belenyúlni a keret kialakításába, a taktikába, e mellett tud bánni a sztárokkal is. A választás meglepőre sikerült, ugyanis nem egy sztáredző, hanem az a Julen Lopetegui kapta meg az állást, aki az U17-es, U19-es, U20-as és U21-es válogatottat vezette korábban – utóbbi kettővel korosztályos Európa-bajnokságot is nyert –, de felnőtt csapatban csak az FC Portónál edzősködött. A portugáloknál töltött két évben két dobogós helyezést tudott felmutatni, e mellett pedig Bajnokok Ligájában is szerepelt.
A selejtezők kifejezetten biztatóan sikerültek, a spanyolok tíz meccsükből kilencet nyertek meg, az otthon 3-0-ra vert olaszok ellen idegenben 1-1-et játszottak. A gólkülönbség: 36-3.
Ez a drámai fordulat persze megfogta a játékosokat, Hierro és együttese csak szenvedett a tornán, amelyen két döntetlennel és egy győzelemmel egyenes kieséses szakaszba jutott ugyan, de ott Oroszország tizenegyesekkel búcsúztatta. Miközben Lopetegui kialakított egy kiválóan működő csapatot, egyszer csak új edzőt kapott a válogatott, Hierrónak pedig esélye sem volt ilyen körülmények között a sikerre. David Silva és Andrés Iniesta visszavonult, a csalódottság mellett a sajtó sem segítette enyhíteni a feszültséget, a katalán Sport generációváltást és kapitánycserét sürgetett.
A beugró edzőt azonnal kirúgta az RFEF és kisvártatva megszületett a döntés, hogy Luis Enrique vegye át a csapatot. Mindössze 25 nap alatt már a harmadik kapitánynál tartottak ekkor a spanyolok. A korábbi Barca-edző úgy döntött, kemény kézzel veszi át az irányítást: szigorú házirendet vezetett be, állítólag a játékosok telefonját is elkobozta az étkezésekkor, hogy jobban megismerjék egymást a futballisták.
Enrique felismerte, hogy a válogatott játéka jóval lassabb, mint amivel célt érhet a modern időkben, ezt jól mutatta az oroszok elleni kiesés is, ahol több mint ezer passz is kevés volt a gólhoz. Beépítette a csapatba Saúl Niguezt az Atlético Madridból, de az ő érdeme a Real Madridban szárnyát bontogató Marco Asensio meghívása is. Az óvatoskodó nyugdíjas tempót a merész, dinamikusabb, ugyanakkor jóval direktebb játék váltotta föl. Sokkal több rizikós felpassz és ívelés került a spanyolok játékába, ami nagyon ráfért már az együttesre. Ráadásul nem támaszkodott görcsösen sem a barcelonai, sem a madridi futballistákra, ahol már szintén kiöregedőben volt a keret gerince.
Luis Rubiales, a spanyol futballszövetség elnöke az addigi segédedzőt, Robert Morenót úgy szerződtette a válogatott élére egy évre, hogy Enrique bármikor visszaveheti a posztot. Ebből aztán hatalmas botrány lett: Moreno eleinte nagyon kedvesen mondta, hogy a barátságuk jegyében természetesen félreáll, ha kell.
Ha bármikor úgy dönt, hogy képes folytatni a munkát, és vissza akar térni a válogatotthoz, azonnal félreállok. Luis Enrique a barátom, a segítőjeként is örömmel dolgoznék
– mondta Moreno.
Azonban Luis Enrique nem várt sokat, már novemberben szólt, hogy visszatérne, miközben Moreno tíz meccsen veretlen maradt és nyolc selejtezőt megnyert a válogatottal, így okkal számolt azzal, hogy ő vezetheti majd a csapatot a 2020-as Európa-bajnokságra is. Rubialesnek választania kellett a két szakember közül, és végül Luis Enrique mellett tette le a voksát, aki azonnal ki is tette a stábból Morenót árulásra hivatkozva.
Megértem, hogy becsületesen dolgozott a válogatottal edzőként, és azt is, hogy vannak ambíciói, de számomra ez hűtlenség volt. Én soha nem tennék ilyet, és nem akarok a stábomban olyan emberrel együtt dolgozni, aki képes erre
– indokolta döntését Luis Enrique.
November óta azonban kevés dolga akadt, mivel a koronavírus-járvány elterjedésével az Eb csúszott egy évet. Idén négy Nemzetek Ligája-mérkőzésen van túl a spanyol válogatott, ebből kettőt megnyert, egy döntetlent játszott, szerdán viszont kikapott Ukrajnától.
Nem szabad elfelejteni, hogy miközben a nemzeti csapat 17 hónap alatt ötször cserélt vezetőedzőt, a kluboknál is kisebb zuhanás indult. A zsinórban három Bajnokok Ligáját nyerő Real Madrid 2018 óta nem került döntőbe, az FC Barcelona azóta küszködik Európában, hogy Iniesta és Xavi sincs már a középpályán. Nem is várható, hogy tízévente előkerülnek ekkora klasszisok, ugyanakkor a mindenkori szövetségi kapitány is csak a rendelkezésre álló játékosokból tud szemezgetni. Miközben a játékosállomány sem ért fel az aranygenerációhoz, a szövetségnél is nagy volt a fejetlenség, a kettő együtt az ukrajnai vereségig taszította a csapatot.
Persze ma is topcsapat Spanyolország, viszont már korántsem olyan félelmetes, mint nyolc–tíz évvel korábban. A jövője ugyanakkor biztató lehet, a 22 éves Dani Olmo már tavaly a Bajnokok Ligájában szerepelt, csatársorban ott a 17 éves Ansu Fati, vagy mondhatjuk a Wolves bivalyerős csatárát, Adama Traorét és Marco Asensiót is. Már csak Luis Enrique-nek kell egy csapattá gyúrni ezt a sok fiatal tehetséget, hogy újra Európa, majd a világ trónjára üljön. Már ha hagyják őt a szövetségnél nyugodtan dolgozni.
Kiemelt kép: FRANCK FIFE / AFP
