Nemzetközi foci

Suárez: Napokig könnyeztem a Barca miatt

Luis Suárez szerint korábbi klubja, az FC Barcelona igazságtalanul bánt vele, és – mint elárulta – napokig könnyeivel küzdött, mielőtt megérkezett új labdarúgócsapatához, az Atlético Madridhoz.

A 33 esztendős csütörtökön góllal járult hozzá az uruguayi válogatott, Chile elleni 2-1-es hazai sikeréhez, míg új klubcsapatában duplázott bemutatkozó bajnoki mérkőzésén.

„Igazi tolvajok!” – a chileiek szerint durván elcsalta a bíró a vb-selejtezőt
Az egyértelmű kezezés és a videobíró kérése ellenére a játékvezető nem volt hajlandó visszanézni az esetet, Uruguay pedig végül nyert.

Suárez 2014-ben a Liverpooltól érkezett Barcelonába, 13 trófeát nyert a katalán klubbal, közte négy spanyol bajnoki címet és 2015-ben a Bajnokok Ligáját. Hat év alatt 198 találatával ő lett a Barcelona történetének harmadik legeredményesebb játékosa.

Nem viseltem túl jól a helyzetet amiatt, ahogy intézték az egészet. Napokig a könnyeimmel küszködtem a kialakult szituáció miatt

– fogalmazott a Barcelonában létszámfelettivé vált játékos, akivel az új tréner, Ronald Koeman telefonon közölte, hogy nem számolnak vele a csapatban. Suárez ugyanakkor azt mondta: el kell fogadnia, hogy ez a korszak lezárult.

Hozzáfűzte: nem lepődött meg rajta, hogy a katalán klubikon, Lionel Messi korábban a nyilvánosság előtt állt ki mellette, és élesen kritizálta a Barcelona vezetőségét azért, ahogy uruguayi barátjával bánt.

Messi Suáreznek: Nem érdemelted meg, hogy csak így kidobjanak
Ez nem csak egy sima búcsúzüzenet volt.

A hatszoros aranylabdás argentin a közösségi oldalán két hete elárulta: furcsa lesz más mezben látni Suárezt, és pályára lépni ellene. Messi egyébként a klubtörténet egyik legfontosabb játékosának nevezte az uruguayit, és szerinte nem ennek megfelelően zajlott az elválás.

„De igazság szerint ezen a ponton már semmin nem lepődöm meg” – fogalmazott Messi, aki nyáron maga is kis híján elhagyta a klubot. Igaz, ő önszántából távozott volna, ám erre – elsősorban a szerződésében foglalt 700 millió eurós kivásárlási ára miatt – nem volt lehetősége.

Kiemelt kép: PETER SCHATZ / AUGENKLICK/PETER SCHATZ / POOL/V / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

Olvasói sztorik