Nemzetközi foci

Még el sem kezdte a szezont Eden Hazard, de máris lesérült

Eden Hazard eddig még nem lépett pályára a Real Madridban a szezonban, és

még legalább három-négy hétig nem is fog.

Pedig Zinédine Zidane jelölte őt a szerdai, Villarreal elleni mérkőzésre készülő keretbe, ám a mérkőzés napján a klub bejelentette, hogy izomsérülése miatt kihagyás vár rá. Az előző idényben is sérülések hátráltatták, mindössze 22 mérkőzésen játszott a Realban, egy gól, négy gólpassz volt a mérlege – na, meg egy bajnoki cím.

Messi bocsánatot kért a Barca-szurkolóktól
Azt mondta, ha hibázott, vállalja a felelősséget.

Az egyes hírek szerint 160 millió euróért igazolt játékos eddig 40 spanyol bajnokin játszhatott volna, de csak 16-on lépett pályára, kezdőként 14-szer. A nyári szünetből állítólag, ahogyan tavaly, úgy ezúttal is túlsúlyosan tért vissza, és amikor a klubja arra kérte, vegyen részt különedzéseken, elment a belga válogatottba, ahol viszont egy percet sem játszott.

Kiemelt kép: PETER POWELL / POOL / AFP

Olvasói sztorik