Nemzetközi foci

Hivatalos: Gareth Bale visszatért korábbi csapatához

Igaznak bizonyultak a BBC és a Sky Sports értesülései, a Tottenham Hotspurben folytatja pályafutását Gareth Bale. A londoni csapat szombaton jelentette be hivatalosan a walesi támadó érkezését.

A 31 éves támadó hét év után tér vissza korábbi csapatába és a felfokozott várakozást mutatja, hogy a bejelentést követően annyian kattintottak a Spurs honlapjára, hogy az egész oldal lefulladt. Bale ráadásul korábbi edzőjével, José Mourinhóval dolgozhat újra együtt. A walesi futballista szezon végéig került kölcsönbe a Tottenhamhez, brit sajtóértesülések szerint tízmillió euróért cserébe, kivásárlási opcióval.

A Spurs Bale-lel egyidőben bejelentette Sergio Reguilón szerződtetését is a Real Madridtól, az ő esetében végleges kivásárlásról ír a klub.

A spanyol balhátvéd a BBC szerint öt évre írt alá új csapatában 30 millió euróért és azért került a Spurshöz a Manchester United helyett, mert a londoniak belementek, hogy szerepeljen visszavásárlási opciója a Real Madridnak.

Kiemelt kép: David MIRZOEFF / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik