Nemzetközi foci sport

Az EL-specialista elütötte a döntőtől a MU-t

A Sevilla 2-1-re győzött a Manchester United ellen, így bejutott az Európa Liga döntőjébe.

Talán már kevesen lepődnek meg azon, hogy a Manchester büntetőből szerzett vezetést, Marcus Rashford már ellőtte a labdát, amikor Diego Carlos eltalálta a sípcsontját, nem biztos, hogy minden bíró tizenegyest ad ilyenért, de a német Felix Brych befújta. Bruno Fernandes pedig a szokásos szökellős technikájával a léc alá lőtt – ez volt a MU 22. tizenegyese az idényben.

Angliába érkezése óta Fernandes az összes sorozatot számolva 20 gólban vállalt szerepet (tizenkettőt ő szerzett, nyolcnál gólpasszos volt), ennél csak a bayernes Robert Lewandowski (28) és a Barcelonától állítólag távozni akaró Lionel Messi (27) rendelkezik jobb statisztikával.

A MU a második gólt is megszerezhette volna, de Fred ígéretes helyzetből csúnyán a kapu mellé lőtt. A Sevilla éledezését jelezte, amikor Lucas Ocampos dolgoztatta meg David De Geát, aztán egy gyönyörűen felépített támadás végén megszületett az egyenlítés is, Reguilón beadását Suso verte be.

A félidő hajrája a Unitedé volt, Anthony Martial a 16-osról lőtt kevéssel fölé, majd Rashford bivalyerős szabadrúgását tolta ki Yassine Bounou, aki Fernades lövésére is odaért.

A második felvonás elején komoly angol tűzijátékot úszott meg a Sevilla, aztán Bonou hárította lábbal Martial ziccerét. Mezőnyfölényben játszott a MU, mégis a Sevilla szerzett gólt, a csereként beállt Luuk de Jong használta ki, hogy egy beadásnál Victor Lindelöf és Aaron Wan-Bissaka egymásra várt.

De Jong idénybeli nyolcadik gólját szerezte az összes sorozatot számolva, ennyit légiósként csak egyszer, a 2012-2013-as idényben szerzett. Mint kiderült, ez a gól döntőt ért a Sevillának, amely hatodszor játszhatott EL-elődöntőt, és hatodszor is továbbjutott. A döntőben az Inter-Sahtar párharc győztese lesz a spanyolok ellenfele.

Európa Liga, elődöntő:

Sevilla (spanyol) – Manchester United (angol) 2-1 (1-1)
gól: Suso (26.), L. de Jong (78.), illetve Bruno Fernandes (9., 11-esből)

Kiemelt kép: Ina Fassbender / POOL / AF

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!