Nemzetközi foci

Ronaldinho a pályán példakép volt, azon kívül viszont bűnöző lenne?

Egy hónapig börtönben volt a korábbi világklasszis futballista, miután hamis papírokkal próbált bejutni Paraguayba. Illegális építkezések, bírságok és pereskedések kísérték végig az elmúlt években Ronaldinho életét. Most minden korábbinál nagyobb bajba kerülhet.

Ha egyszer véget ér ez a rémálom, össze kellene hozni a régi idők nagy játékosait és rendezni egy retro El Clásicót azokért az emberekért, akiknek nagy szüksége lenne a segítségre

írta Iker Casillas, a Real Madrid legendája Twitter-oldalán hétfőn.

A kapus arra reagált, hogy a LaLiga videót tett közzé, amelyben Xavi Hernández látványosabbnál látványosabb megmozdulásaira Andrés Iniesta és Carles Puyol is lelkendezve reagált.

Casillas ugyan csak a spanyolokra hivatkozott, de egy ilyen gálameccs alighanem elképzelhetlen lenne a Barcelona egyik korábbi zsenije, Ronaldinho nélkül. Nagy kérdés azonban, hogy egyáltalán eljutna-e a stadionba, jelenleg ugyanis házi őrizetben van, miután egy hónapot ült egy paraguayi börtönben. A brazil futballistát március elején kapták el, amiért hamis útlevéllel próbált belépni a dél-amerikai országba. Bár ez az ügye váltotta ki a legnagyobb figyelmet, nem ez az első botránya.

A börtönbe vezető út első lépései

Ronaldinho paraguayi kálváriája már csak a végeredménye egy hosszú folyamatnak. 2009-ben az akkor már AC Milant erősítő futballista testvérével együtt döntött úgy, hogy a Brazília délkeleti partjainál fekvő a Guaíba Tónál fekvő ingatlanjukat megtoldják egy 70 méteres mólóval és egy cukorgyárral. Az építkezéssel azonban két probléma is akadt:

  • a Guaíba-tó természetvédelmi területnek minősül,
  • Ronaldinhóék a világon senkitől sem kértek építési engedélyt.

A helyi hatóságok nem is nézték jó szemmel a történteket és az építmény lerombolása mellett kétmillió dolláros bírságot szabtak ki a fivérekre. Ronaldinhóék részéről nagy csend volt a válasz: nem fizettek és nem is bontottak le semmit. Az ügy alaposan elhúzódott, végül a kerületi ügyészség vizsgálatot rendelt el.

2015-ben bűnösnek találták Ronaldinho Gaúchót és Roberto de Assis Moreirát, akiket köteleztek a bírság kifizetésére, ám a bankszámlák áttekintése során kiderült, hogy cirka tíz dollár van a focista egyenlegén.

Ekkorra már hazatért ugyan Brazíliába és a Fluminensében játszott a támadó. Nyilvánvalónak volt, hogy nem ennyi az összes vagyona. A bíróság 2018-ra rukkolt elő a megfelelő megoldással: házkutatást végeztek és behajtókkal összegyűjtöttek kétmillió dollárnyi értéktárgyakat.

Lefoglaltak három luxus járművet, egy André Berardo-festményt, emellett olyan nagy értékű eszközöket, mint televíziókat, sznúker- és csocsóasztalokat

– írta az ügyészség.

Ronaldinhóról nehéz megfejteni, valójában mennyire is van bajban pénzügyileg, ahogyan a The Athletic kiemeli cikkében, miután 2018 januárjában – amikor már két éve nem szerepelt profi csapatban – visszavonult, nagyon sok felkérést elvállalt. Ez könnyen lehet annak a jele, hogy anyagi nehézségei vannak. Reklámozott focicsapatot, a magyar fejlesztésű Teqballt, applikációt, sőt a bitcoin-üzletek világába is belekóstolt, míg be nem perelték 300 millió brazil realra (nagyjából 52 millió euróra). Paraguayba is egy kaszinótulajdonos meghívására érkezett, egy jótékonysági eseményen szerepelt volna.

Jordi Cardoner, Paloma Escudero és Ronaldinho az Empire State Building díszkivilágítását kapcsolja be. Fotó: ANGELA WEISS / AFP

Ronaldinho valójában egy bűnöző?

A helyzet túlmutat Ronaldinhón. A klasszis bátyja maga is focista volt (játszott a többi közt a Sportingban és a Montpellierben is), majd amikor édesapjuk meghalt, ő lett az akkor még csak 8 éves Ronaldinho mentora, pótapja, később ügynöke is. Manapság kettejük üzleti ügyeiért is ő felel, így ha csakugyan legatyásododtak, abban masszívan benne van ő is.

Mexikóvárosban követtem egy kicsit a testvéreket egy sajtórendezvényen. Láttam, hogy beszélgetnek egymással, nem túlzás, ha úgy fogalmazunk, Assis a bábmester. Ha ő nincs ott, az sem biztos, hogy Ronaldinho megtalálja a reggelijét, nemhogy az autogrammokra, fényképekre elkülönített részeket

– írta Jack Lung a The Athletic elemzésében.

Ennek alapján még az is elképzelhető, Ronaldinhónak fogalma sincs, mi zajlik körülötte az üzleti világban.

Mire Paraguayba utazott egy jótékonysági rendezvényre, egyébként is különös helyzetben volt. A Guaíba-tónál történtek miatt 2018-ban bevonták az útlevelét a brazil hatóságok, ezért eleve csak a személyi igazolványával tudott utazni. Eközben ironikus módon a brazil turizmus nagykövete is volt, miközben 57 ingóságát lefoglalták, útlevele már nem volt.

Ronaldinho mindenkivel jópofizott és élvezte a rivaldafényt, majd 2020 elején Paraguayba utazott, ahol úgy fest, sok időt tölt még el. A rabok kezdetben a börtönben is istenítették, egy hónap elteltével azonban természetessé vált a jelenléte. A dicsőséges sztárból egy lett a többi fogvatartott közül.

Roberto Assis nem csak az öccsét sodorta veszélybe sorozatos rossz döntéseivel, 2012-ben már elítélték őt egyszer pénzmosás vádjával.

Akár öt évet is kaphat a világsztár

Miután elkapták a brazilokat a hatóságok, eleinte úgy tűnt, megúszhatják majd pénzbüntetéssel. Végül mégis letartóztatták a testvérpárt, a házi őrizetet is elutasította a bíró, mivel attól tartott, hogy elhagyják az országot. Noha az ügyvédek mindent megpróbáltak, többszöri nekifutásra sem sikerült kivívni védenceik szabadságát, de a börtönt egy hónap után elhagyhatták és házi őrizetbe kerültek.

Négycsillagos szállodában húzta meg magát Ronaldinho
Nem szenved majd hiányt semmiben, míg lezárul az ügye.

A paraguayi törvények szerint a bíróságnak hat hónapja van, hogy eljárjon az ügyben, vagyis decemberig meg kellene szülessen az ítélet. Fennakadást okoz viszont a koronavírus-járvány, a kialakult helyzetben ugyanis csaknem teljesen felfüggesztették az ítélkezést Paraguayban. Az rfi.fr paraguayi riportere szerint a bíróság április 13-ig adott határidőt saját magának, hogy a sürgős ügyeket lezárja. Ronaldinhóék ügye annak számít:

egy olyan jótékonysági felhívást fogadtak el, amelynek rendezőit szervezett bűnözéssel vádolják és azzal, hogy mintegy 400 millió dollárt halmoztak föl pénzmosással.

Bár a korábbi sportolót közvetlenül nem vádolják, a bevonása több mint gyanús a bíróság számára.

Ronaldinho nem követett el bűntényt, mivel nem tudta, hogy az útlevelét meghamisították. A bíróság azonban komoly büntetést szabhat ki, mivel megszegte Paraguay szabályait. Ez az eset egy külföldi személy illegális belépése az országba, aki jelenleg is illegálisan tartózkodik itt

– idézi Sérgio Queiroz ügyvédet az rfi.fr.

Tovább bonyolítja az esetet, hogy pont azt a Dalia Lópezt tartják a szervezett bűnözők vezetőjének, aki Ronaldinhóék utazását és szállását is fizette. Az üzletasszony vallomása ezért kulcsfontosságú lesz.

Ha López terhelő vallomást tesz a testvérek ellen, akár öt évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak, ha azonban a brazilok segítségére siet, Ronaldinhóék akár már áprilisban szabadulhatnak.

A futballsztár szabadsága így aztán a levegőben lóg, és ki tudja, meddig. Április 13-ig, decemberig, vagy akár 2025-ig is tarthat, míg kijutnak Paraguayból a testvérével.

Kiemelt kép: Norberto DUARTE / AFP

Olvasói sztorik