Nemzetközi foci

Guardiola és Sterling sem hagyja el a City süllyedő hajóját

Korábban a témában:

Egyelőre mindenki csak találgat, milyen hatással lesz a Manchester Cityre a döntés, miszerint az UEFA két évre kizárta a csapatot a Bajnokok Ligájából a pénzügyi Fair Play megsértése miatt.

Kizárták a Manchester Cityt a Bajnokok Ligájából
A büntetés két évre szól, és a nyáron veszi kezdetét. A klub még fellebbezhet.

A BBC most azt írja, a korábban a Juventusszal is összehozott Josep Guardiola a barátainak elárulta, marad a Citynél a büntetés ellenére is. A katalán edző szerződése 2021 nyarán jár le, de van benne egy olyan záradék, ami alapján akár a mostani idény végén is távozhat.

A City szerdán játssza le az ítéletidő miatt elhalasztott, West Ham elleni bajnokiját, és Guardiola a meccs után készül beszámolni arról, mik a tervei a klubnál.

A Sky Sports szerint Guardiola mellett Raheem Sterling is kitart a klub mellett, úgyhogy máris nem olyan rossz az összkép a manchesteri drukkerek számára, főleg, hogy még közel sem biztos, hogy a fellebbezés után is érvényben marad a kizárás.

Azt ellenben biztosra vehetjük, hogy a City nagyon elszánt lesz a BL-ben, ahol a nyolcaddöntőben a Real Madrid lesz az ellenfele.

Kiemelt kép: LINDSEY PARNABY / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.