Nemzetközi foci

55 milliós csúcsigazolását is bedobta a United, de hiába

Mozgalmas 0-0-át játszott egymással a Manchester United és a Wolverhampton a Premier League 25. fordulójában. Ezen a mérkőzésen debütált az 55 millió euróért igazolt Bruno Fernandes a hazaiaknál.

Agyonnyomta az élet és a futball terhe a Manchester United támadóját
Jesse Lingard helyi hősnek számított azzal, hogy a klub akadémiájáról az oroszországi világbajnokság elődöntőjéig menetelő csapat alapembere lett. Az idei szezonban mégis csak szenved.

Hogy milyen pocsék hangulat uralkodik a Manchester United körül, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy páran a szurkolók közül rátámadtak a héten a klub alelnökének, Ed Woodwardnak a házára – sem ő, sem a Glazer-család nem volt kint a meccsen. Ráadásul a Wolves elleni sem ígérkezett egy könnyű bajnokinak, Nuno Espirito Santo csapata ugyanis pont ugyanannyi ponttal a forduló előtt, mint a United.

A vendégek kezdtek jobban, De Geának kellett nagyot védenie, majd a napokban igazolt és egyből a kezdőbe tett Fernandes eresztette el a manchesteriek egyetlen kaput eltaláló lövését a félidőben. A második játékrész elején a hazaiak voltak valamivel veszélyesebbek, de a legnagyobb helyzet a Wolves előtt adódott, Jimenez löketét azonban a léc fölé tolta De Gea. Felpörögtek az események, Patriciónak is bravúrt kellett bemutatnia, ezen a meccsen azonban be voltak oltva góllövés ellen a csapatok, olyannyira, hogy Dalot a végén üresen fejelhetett pár lépésről, de még így sem találta el a kaput.

A két csapat így azonos pontszámmal áll a bajnokságban a hatodik és a hetedik helyen. Megelőzte őket a játéknapon a Sheffield United, amely idegenben győzte le 1-0-ra a Crystal Palace-t.

Premier League, 25. forduló

Manchester United – Wolves 0-0

Kiemelt kép: Alex Livesey/Getty Images

Olvasói sztorik