Nemzetközi foci

Előbb gólt lőtt, majd kiállították a Manchester United középpályását

Pikáns párosítást hozott a ligakupa elődöntője, hiszen a városi riválisoknak, a Mancgester Unitednek és a Manchetser Citynek egymás ellen kellett kivívniuk a fináléba jutást.

Az első meccsen 3-1-re nyert Pep Guardiola együttese az Old Traffordon, így kényelmes helyzetből várhatta a visszavágót. Mégis az MU-nak jött ki jobban a lépés, Nemanja Matics az első félidő derekán vezetést szerzett.

Ez volt egyébként a vendégek egyetlen lövése az első 45 percben és bár a Manchester City sokkal jobban dominált félidőben, nem tudott mit kezdeni Ole Gunnar Solskjaer csapatával. A második félidő hasonlóan alakult, de alaposan felrázta a hajrát, hogy egy rettentő könnyű síppal befújt második sárga lappal Maticsot kiállították.

Noha egyenlíteni nem tudtak a hazaiak, az emberhátrány pont elég volt ahhoz, hogy Solskjaerék ne tudjanak már több gólt szerezni. Ezzel a Manchester United nyerte ugyan az aktuális derbit, de a Manchester City jutott döntőbe, ahol az Aston Villával meccselhet majd.

Végeredmény – Angol Ligakupa Carabao Cup), elődöntő, visszavágó

Manchester City – Manchester United 0-1 (0-1)
Gólszerző: Matics (35.)
Kiállítva: Matics (76.)
Továbbjutott a Manchester City 3-2-es összesítéssel.

Kiemelt kép: Laurence Griffiths/Getty Images

Indiában 1,4 milliárd ember él, mégis mindössze százötvenezer igazolt labdarúgó van az országban. Nem csoda, hogy eddig csak egyszer sikerült kijutniuk a világbajnokságra, de végül akkor is visszaléptek. India 2047-ben ünnepli függetlenségének 100. évfordulóját, erre többek között úgy készülnek, hogy az ország történelmének legnagyobb volumenű futballfejlesztését hajtják végre.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!