Nemzetközi foci

Ne szégyelld, ha te is megkönnyezed az év legmeghatóbb focisztorijait

A futballvilág 2019-ben is tele volt felemelő pillanatokkal és drámákkal, de nem volt hiány megható történetekben sem. Karácsony tájékán általában kicsit érzékenyebb az ember, úgyhogy kiválasztottunk öt plusz egy olyan sztorit, amikor próbáltuk leplezni, hogy könnyes lett a szemünk, de nem sikerült.

Onnan jött a támogatás, ahonnan nem várta

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a profi sportolók sebezhetetlen szuperhősök, akik egy-egy kudarcélmény után csak megrázzák magukat, és másnap már újra erejük teljében, lelkileg feltöltődve mennek le edzésre.

Pedig a napokban épp a világbajnok francia középpályás, Blaise Matuidi mesélte, hogy a PSG játékosaként annyira megviselte a Barcelona elleni, kiesést jelentő 6-1-es vereség, hogy azon volt, hagyja az egészet, és visszavonul.

Abba akarta hagyni a Barca elleni szégyen után, ma már világbajnok
Meg tudjuk érteni, hogy az a kiesés megroppantotta lelkileg, de milyen jó, hogy nem vonult vissza,

A tét és a folyamatos teljesítménykényszer nagyon könnyen bedarálhatja az edzettebb sportolókat is, lehetsz ünnepelt sztár, akinek látszólag megvan mindene, a depresszió sunyi módon akkor is be tud kúszni a mindennapjaidba.

A futballvilág erre akkor döbbent rá, amikor tíz évvel ezelőtt a német válogatott kapusa, Robert Enke elvesztette a harcot a démonjai ellen, és egy száguldó vonat elé sétálva öngyilkosságot követett el.

Az angol harmadosztályú Accrington Stanley csatára, Billy Kee szeptemberben jelezte, hogy depresszió, szorongás és bulimia miatt orvosi kezelésre szorul. Egy futballcsapat szurkolótábora nem éppen az empátiáról híres, egy-egy játékos a külseje vagy a pályán nyújtott teljesítménye miatt bármikor a drukkerek célpontjává válhat.

Épp ezért jár hatalmas pacsi a szintén a League One-ban szereplő Ipswich Town szurkolóinak, akik a „Billy Kee, nem vagy egyedül” feliratú transzparenssel jelezték, szurkolnak az Accrington csatárának, hogy nyerje meg a csatáját.

Kee azóta sem lépett pályára az idényben, pedig nagy erőssége csapatának, 198 találkozó alatt ugyanis 74 gólt szerzett, a 2017-2018-as szezonban például huszonötször volt eredményes a bajnokságban.

Szobrot kapott a lelátón a leghűségesebb drukker

Nagyjából 15 évvel ezelőtt a magyar válogatott egyik meccsén két vak srácot szúrtam ki a lelátón. Mint kiderült, rendszeresen jártak a válogatott, illetve kedvenc csapatuk, a Diósgyőr meccseire, és a pályán zajló eseményekről a kísérőik tájékoztatása mellett a közönség reakcióból szereztek tudomást.

Óriási lelkesedésük egészen megható volt, hiszen a magyar focit akkor sem jegyezték Európa legjobbjai között, de pont a hozzájuk hasonló emberek tartják életben a sportágat itthon.

Valenciában ebben az évben avatták fel a csapat egyik leghűségesebb szurkolójának, Vicente Navarro Apariciónak a bronzszobrát. Navarróé volt a Valencia 18-as számú tagsági kártyája, és nemcsak a hazai meccseknek volt állandó látogatója, de gyakran idegenbe is elkísérte a csapatot.

1967-ben ott volt a madridi Bernabéu-stadionban, ahol a Valencia az Athletic Bilbao elleni 2-1-es győzelemmel megnyerte a Király-kupát, amely akkor, a Franco-éra miatt a Copa del Generalísimo névre hallgatott.

Aztán 54 éves korában szomorú fordulatot vett Navarro élete, retinaleválás miatt megvakult, de a Valencia iránti szerelme mit sem csökkent, fiával ugyanúgy kijárt ezután is a Mestalla-stadionba.

A férfi két éve meghalt, de a klubnál nem feledkeztek el róla, állandó helyén, a középső lelátó 164. sorának tizenötös székén őrzi az emlékét a szobor.

A Valencia örök emléket állított egy szurkolójának
Szenzációs gesztust tett a spanyol klub.

Az új igazolás, aki soha nem érkezett meg

Az év egyik legtragikusabb sztorija Emiliano Sala halála: az argentin csatárt klubrekordot jelentő 17 millió euróért vett meg a Nantes-tól a Cardiff, új klubjához azonban nem érkezett meg, az őt szállító repülőnek nyoma veszett, így afocisát napokig eltűntként tartották számon.

A Salát szállító egymotoros repülőgép pilótája 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről.

Egy olyan repülőgépen ülök, amely mindjárt a darabjaira esik szét, miközben Cardiff felé haladunk. Ha másfél órán belül nem hallotok felőlem… Nem tudom, hogy küldenek-e majd valakit, hogy keressen meg, mert nem fognak megtalálni, de tudod… apa, hogy mennyire meg vagyok rémülve?

– ez volt Sala utolsó életjele, egy hangüzenet, amit WhatsAppon keresztül küldött barátainak és családtagjainak.

A Nantes az eset után a St. Etienne ellen játszotta első meccsét, és a francia klub nagyon szépen emlékezett meg Saláról, a csapattársak mindannyian az ő nevével ellátott mezben vonultak ki a pályára, a lelátón pedig a csatár nevét rakták ki zöld lapokból, miközben a kapu mögötti részen egy argentin zászlót húztak ki a drukkerek.

A bíró a 9. percben megállította a játékot, és a közönség egyperces tapssal tisztelgett a játékos emléke előtt.

Sala holttestét február 8-án találták meg a tengerfenéken lévő repülőgéproncsban, halálát a boncolás alapján a fej- és mellkasi sérülései okozták. Nem ez volt az egyetlen tragédia a családban, apja, Horacio három hónappal élte túl fiát, április végén szívrohamban hunyt el.

Szívroham vitte el Emiliano Sala édesapját
Három hónappal élte túl a fiát.

Ami igazán méltatlan: a Cardiff és a Nantes mai napig marakodik Sala átigazolási díján, a FIFA a Nantes februári beadványa után szeptember végén úgy határozott, hogy a Cardiffnak az argentin játékos 17 millió eurós vételárának első részletét, hatmillió eurót át kell utalnia. Ez ellen fellebbez most a Cardiff, amely az ítélet hatályon kívül helyezését kéri a nemzetközi Sportdöntőbíróságtól.

33 évesen jött el a harmadik számú kapus nagy pillanata

Gigi Buffon az élő példa, hogy a kapusokon nem fog a kor, a Juventus legendája 41 évesen már megtehetné, hogy otthon egy pohár bor mellett, tiramisut nassolva követi a torinói csapat aktuális bajnokiját, e helyett ő még mindig a gólvonalon repked a labdák után.

David Martin nyolc évvel fiatalabb Buffonnál, úgyhogy néhány évet még ő is lehúzhat, de nem biztos, hogy részese lesz annyira érzelmes meccsnek, mint amilyen november végén a West Ham vendégjátéka volt a Chelsea otthonában. Martin a pályafutása nagy részét másod-, illetve harmadosztályú csapatoknál töltötte, majd idén nyáron ingyen került egyik gyerekkori klubjához, a West Hamhez, de a rangsorban Lukasz Fabianski és Roberto is előtte volt.

Aztán lengyel kollégája megsérült, Roberto pedig rossz formában volt, így a Chelsea ellen Martin 33 évesen debütálhatott a Premier League-ben.

Ez már önmagában is nagy szó, de a bemutatkozást ráadásul kapott gól nélküli győztes meccsel sikerült abszolválni, úgy, hogy az ellenfélnél Olivier Giroud, Willian, Christian Pulisic vagy Pedro ügyködött azon, hogy bevegye a kapuját.

Martin a lefújás után sírva fogadta a társak gratulációját, a lelátón pedig szintén könnyes szemmel tapsolt neki apja, Alvin, aki védőként húsz évnél is tovább szolgálta a West Hamet. A Chelsea elleni meccs óta Martin benn ragadt a kezdőben, úgyhogy az ő esete is azt igazolja, hogy a kemény munka kifizetődő és az embernek nem kell lemondani az álmairól 33 évesen sem, amit idehaza már hajlamosak veteránnak titulálni.

Azt mondják, teljesen normális dolog, ha egy csatár egoista a pályán, és ha helyzetbe kerül, nem lát, nem hall, mert már minden idegszálával arra koncentrál, hogy gólt szerezzen. Emlékezhetünk, milyen harc ment a PSG-ben Edinson Cavani és Neymar között egy tizenegyes miatt, ami nem is arról szólt, hogy ki szerezze újabb gólt, sokkal inkább a csapaton belül hatalmi játszma kivetülése volt.

A 17 éves srác örökké hálás lesz ezért a gesztusért

Romelu Lukaku a nyáron hagyta ott a Manchester Unitedet, a korábban őt már a Chelsea-nél is erősen csábítható Antonio Conte ugyanis egyértelműen jelezte, addig nem nyugszik, amíg a belga csatár alá nem ír az Interhez. A MU-nál rengeteget kritizált Lukakunak nagyon jót tett a környezetváltozás, és már a bajnokság feléhez közeledve annyi gólt szerzett, mint előző állomáshelyén a komplett tavalyi idényben (12).

Mi van MU-drukkerek, most már kellene Lukaku?
Conte a legjobbat hozta ki az Internél a Manchesterben sokat kritizált csatárból, aki szeptember óta egyedül több bajnoki gólt szerzett, mint az angol klub játékosai.

Bár az utolsó 2019-es bajnokin, a Genoa ellen Lukaku duplázni tudott, és az egyik gólja igazi mestermunka volt, mégsem emiatt áradoztak róla, sokkal inkább azért, mert nagyszerű gesztusként átengedett egy tizenegyest a mindössze 17 éves Sebastiano Espositónak, aki először volt kezdő az Interben.

„Nagyon hamar megtaláltam a közös hangot Romeluval, aki egy fantasztikus ember, és mindig azt nézi, hogy tud segíteni nekem. Folyamatosan biztatott, hogy minden rendben lesz, és hihetetlenül boldog vagyok, hogy gólt szereztem. Nagyon izgalmas volt az egész hét, nem tagadom, előző éjjel semmit nem tudtam aludni, folyton az járt a fejemben, mi lesz a meccsen. A rengeteg áldozat meghozta a gyümölcsét, és remélem, hogy ezen az úton megyek tovább, mert még sok munka vár rám” – örvendezett Esposito, aki 17 évesen és 172 naposan az Inter történetének második legfiatalabb gólszerzője lett.

És érzékelve, hogy a gólja után méterekkel a föld fölött jár, Lukaku elintézte, hogy igazán szép legyen a karácsonya. Még mondja valaki, hogy a csatárok önzőek?!

Egy gól a világ

A fekete mezes csapat egymás után nyelte a gólokat, és ahogy nőtt a bekapott gólok száma, úgy fogyott az egyik játékos türelme. Grimaszolt, értetlenkedett, látszott rajta, nehezen viseli, nem erre számított, egyszer némileg ingerülten még nekem is odaszólt az egymás elleni meccsen, mintha zokon vette volna, mikor tüzeltem a társaim, hogy ideje a sok kihagyott helyzet után gólt szereznünk.

Pedig a csapata küzdött becsülettel, de a tudáskülönbség nagy volt a többiek javára, ráadásul az összeszokatlanság nagy hátrány tud lenni egy ilyen eseményen, a fekete mezeseken pedig látszott, túl gyakran nem fociznak együtt.

Emberünk egy idő után megunta, és az egyik meccsen annyira kiborult, hogy úgy döntött, ő bizony ebből nem kér, úgyhogy levonult a pályáról.

Az önkormányzati választások napján, október 13-án, nagyjából egy évvel a hajléktalantörvény bevezetése a Baptista Integrációs Központ figyelemkeltő és hagyományteremtő céllal kispályás futballtornát szervezett, amelyre a fekete mezes csapat, a Magyar Vöröskereszt Madridi utcai hajléktalanszállójának ellátottjaiból, valamint szociális munkásaiból verbuválódott.

"Itt nem csak büdös bácsik vannak"
„Ha nincs munka, akkor kész, vége” – mondja a szociális munkás, aki jogász és programozó hajléktalanokkal is találkozik a szállón. Interjú.

Rajtuk kívül az Oltalom Sportegyesület, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei, a szervező BIK, valamint a 24.hu alkalmi és abszolút összeszokatlan csapata vett részt.

Minden élethelyzetben meg lehet csúszni, ez volt a tanulsága a vöröskeresztes csapattal érkező szociális munkással lefolytatott beszélgetésnek, amelyből kiderült, hogy orvos és jogász is fordult már meg náluk, és hogy sokan a válás miatt vagy a lakásmaffia áldozataként kerülnek utcára, majd onnan a hajléktalanszállóra.

A csapat egyik tagja, Jenő az érettségi mellett négy szakmát is kitanult (bőrdíszműves, kárpitos, targoncás, személy- és vagyonőr), de az albérletből ki kellett költöznie, és nem volt másik alternatíva, így került a szállóra.

“Elsüllyedt a hajó, de nem vagyok elveszve” – magyarázta Jenő, aki a mindennapokban egy építkezésen dolgozik, időnként pedig takarít, ezáltal pedig jó esetben 1-2 nap alatt megkeresi azt a pénzt, amibe a szálló kerül számára havonta.

Hiába tűnt a pályán a többieknél képzettebbnek, úgy tűnt ő sem tud segíteni a Vöröskereszt csapatán, amely az első két meccsén tíz gólt szedett be. Lehet azt mondani, hogy a részvétel a lényeg, de azért legyünk őszinték, senki nem szereti, ha bucira verik a csapatát. Az ember ilyenkor átértékeli a céljait, úgy van vele, legalább egyetlen nyamvadt gólt kaparjunk össze, hogy jusson valami kis sikerélmény nekünk is.

Időnként a 24.hu csapata is védekezésre kényszerült a lelkes ellenféllel szemben. Fotó: Nádor Erika

A nagy pillanat a legerősebb csapat, az Oltalom ellen jött össze. Nem volt bombagól, nem volt szemet gyönyörködtető akció, de a fekete mezesek korábban szinte végig bosszankodó játékosa jókor volt jó helyen.

Kezeit égnek emelte, megkeményedett arcvonásait hirtelen egy nagy mosoly váltotta fel, főleg, amikor a csapattársai egymás után jöttek gratulálni neki, és felfedezte, hogy az egész csarnok neki tapsol.

Egyetlen apró gól. Más, egy ügyesebb játékos talán elintézi egy vállrándítással, de neki ott és akkor nagyon sokat jelentett, hirtelen semmissé váltak a korábbi meccsek dühkitörései, a kudarcok, talán még a mindennapok küzdelmeit is elfeledtette vele arra a pár pillanatra.

Rengeteg meccset, ezáltal pedig nagyon sok gólt láttam 2019-be, de mind közül ez volt a legnagyobb hatással rám. Remélem, időnként azért még neki is bevillan, és újra mosolyra fakasztja úgy, mint akkor.

Kiemelt kép: LOIC VENANCE / AFP

Olvasói sztorik