Nemzetközi foci bajnokok ligája

Abba akarta hagyni a Barca elleni szégyen után, ma már világbajnok

Minden idők legbravúrosabb fordítását mutatta be a Barcelona a BL-ben 2017 tavaszán, amikor a párizsi 4-0-s vereség után 6-1-re győzött odahaza a nyolcaddöntő visszavágóján.

Csak pár név, hogy kik szerepeltek akkor a történelmi összeomlást produkáló PSG-ben: Thiago Silva, Marco Verratti, Ángel Di María, Julian Draxler, Edinson Cavani vagy épp Blaise Matuidi. Hogy egy ekkora zakó milyen nyomot tud hagyni az ember lelkében, arról Matuidi adott őszinte nyilatkozatot.

Úgy voltam vele, visszavonulok az idény végén. Hogy miért? A Barcelona elleni 6-1-es vereség teljesen taccsra tett. Komolyan fontolgattam, hogy ennyi volt, szögre akasztom a stoplist. Most már jobban érzem magam a bőrömben, és csak a szépre emlékezem a párizsi időszakból

– mondta Matuidi, aki 2017 nyarán a visszavonulás helyett a Juventus választotta, amely 20 millió eurót fizetett érte.

Az olasz klubbal nyert két bajnokságot, valamint egy-egy kupát és Szuperkupát, tavaly nyáron pedig tagja volt a világbajnoki címig masírozó francia válogatottnak, úgyhogy a 32 éves középpályás óriási élménnyel lett volna szegényebb, ha tartja magát a csúnya barcelonai vereség utáni elhatározásához.

Kiemelt kép: Benjamin Cremel / DPPI

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik