Amatőr csapat is ott lesz az FA Kupa második fordulójában

Lejátszott meccs nélkül jutott tovább az első fordulóból az angol nyolcadosztályú csapat.
Kapcsolódó cikkek

Az angol FA Kupa első fordulóját ugyan csak november 8 és 11. között rendezik majd, egy továbbjutója máris akad. Az amatőr Chichester Cityt ugyanis a Bury FC-vel sorsolták össze, ám

a harmadosztályú csapatot kizárták utólag a sorozatból pénzügyi problémái miatt.

A Buryt korábbi tulajdonosa, Stewart Day hozta lehetetlen helyzetbe, mert őrült magas fizetésekkel csábított el futballistákat és hiába jutott a csapat harmadosztályba, csődközeli helyzetbe került a klub. Elcsúszott bérek és négymillió fontos tartozások miatt megvonták az 1885-ben alapított klub licenceit, így az FA Kupában sem indulhat végül, ennek köszönheti automatikus továbbjutását a legjobb 128 közé a Chichester City.

A nyolcadosztályú klub Twitteren tette közzé, hogy a hír hallatán pénzt fognak adományozni a Burynek, ezzel is segítve ellenfelük kilábalását az anyagi és jogi problémák okozta bajból.

Azért kétségeink ne legyenek, az amatőr focisták is pontosan tudták, hogy ezzel simán mehetnek tovább, így örültek a sorsolás pillanatában:

Chichester City egyébként már hat csapatot kiejtett, így jutott el egyáltalán az első forduló sorsolásáig, amivel szép kis summát fociztak össze: a BBC beszámolója szerint 82,390 fontot szerzett eddig az amatőr csapat, a Bury „kiejtése” újabb 36 ezer fontot ér majd, úgyhogy lesz miből adakozni. A Chichester City a mezőny legalacsonyabban rangsorolt klubja az FA Kupában.

Kiemelt kép: Action Foto Sport/NurPhoto via Getty Images