Bár idén sem világbajnokságot, sem Európa-bajnokságot nem rendeznek, nagyot tévedett, aki azt hitte, hogy válogatott foci nélkül maradunk a nyáron:
- lesz Afrika Kupa;
- Arany Kupa;
- és Copa América is a következő egy hónapban.
Ezek közül egyértelműen a dél-amerikai kontinenstorna érdekli a legtöbb embert, amit ezúttal Brazíliában rendeznek, és ami magyar idő szerint szombaton hajnalban kezdődik egy brazil-bolíviai mérkőzéssel. Mégsem a Neymart sérülés miatt egy héttel a rajt előtt elveszítő házigazdákon van a legnagyobb nyomás, hanem a nagy rivális argentinokon, mert újra előjött a régi kérdés:
Minden idők egyik legjobb játékosának pályafutását könnyedén ketté lehet bontani: amíg a Barcelonával uralja a klubfutballt, addig a nemzeti csapattal még úgy is örök vesztesnek van elkönyvelve, hogy egy olimpiai aranyérem mellett azért csak eljutott kétszer a Copa América, 2014-ben pedig a világbajnokság döntőjébe. Az a kicsi plusz viszont mindig hiányzott, ami Cristiano Ronaldónak Európa-bajnoki címet, majd nemrég Nemzetek Ligája-aranyat hozott a portugál válogatottal.
Argentína pedig nem bánik kesztyűs kézzel Messivel, ezek a második helyek nem férnek bele. Hiába örülne minden ország egy ilyen klasszisnak – és sok helyen még az ezüstöknek is –, az argentinok többsége ezeket az eredményeket kézlegyintéssel intézi el, mondván Messi sosem lesz azon a szinten, mint az isteni Diego Maradona volt, aki 1986-ban vb-címig vezette az Albicelestét.
Talán ebből is lett elege akkor, amikor a 2016-ban, Chile ellen másodszor is elveszített Copa-döntőt követően lemondta a válogatottságot. Persze a csalódottsága maximálisan érthető volt, három év alatt veszítették el a három döntőt, kettőt tizenegyesekkel, egyet pedig a hosszabbításban, azaz tényleg csak apróságok hiányoztak a győzelemhez. Kis mosolyszünet után tért vissza, merthogy meg kellett menteni Argentínát attól a szégyentől, hogy még a vébére se jusson ki. Az oroszországi világbajnokság terített betli volt, a csoportból is épphogy továbbvergődött a csapat, de a nyolcaddöntőben a végül aranyérmes franciák ellen már nem sok sansz volt a 4-3-es végeredmény, azaz a szűk vereség ellenére sem.
A szövetségi kapitány, Jorge Sampaoli belebukott a blamába – már a vébé alatt –, de hiába a váltás a kispadon, most sem lehet biztosan kijelenteni, hogy Argentína a legnagyobb esélyes, még ha sokan így is tesznek. Persze egy olyan csapat, amelyben ott van Lionel Messi és Sergio Agüero mindig annak fog számítani, ám a foci még mindig csapatjáték, két jó támadó önmagában nem fog tornát nyerni.
Ha már csapat, érdekes kerettel ruccannak át Brazíliába az argentinok. A vb után az Lionel Scaloni ült a kispadra, aki előbb Sevillában, majd az argentin válogatottnál volt Sampaoli jobb keze, utóbbi menesztését követően előbb ideiglenesen vette át a nemzeti csapatot, majd véglegesítették a posztján. A már említett Messi és Agüero mellett Angel Di María és Nicolás Otamendi képviselik majd a rutint, viszont a többiek válogatott szinten viszonylag rutintalanok és a felkészülési meccseik alapján sem könnyű belőni a csapat valós erejét.
Tite sztárokkal teletömött keretet jelölt a tornára, igaz ez még akkor is, ha Neymar ugye kidőlt az utolsó pillanatban – Willian került be a helyére. A brazilok ugyan a 2014-es vébét nem tudták otthon megnyerni, a Copákon eddig hibátlanok hazai pályán, házigazdaként eddig négyből négy arany a mérlegük.
A gondok viszont őket sem kerülik el: a Bajnokok Ligája-győztes Roberto Firmino nem nyerte még vissza formáját sérülése óta – az Ajaxban villogó David Neres, vagy az evertonos Richarlison léphet elő Gabriel Jesus mellé –, illetve a sebezhető középpályájuk sem javult túl sokat az elmúlt egy évben, mióta a belgák szinte tökéletes játékkal megállították őket a vb-negyeddöntőben. És ahogy arra a brit szakíró, Jonathan Wilson is felhívta a figyelmet a Guardianra írt cikkében, bár győzelem lett a vége, de a Belgiumnál szerényebb játékerőt képviselő Csehország is szét tudta futni egy félidőn át a brazilok középpályáját.
A két nagy hibáira három válogatott csaphat le reálisan, már ami a tornagyőzelmi esélyeket illeti.
- Az egyik Uruguay, amely már a jól bejáratott csapatával érkezik és amely szép csendben, mindenféle felhajtás nélkül simán aranyesélyes. Tőlük semmi újra nem kell számítani csak arra, mint eddig: baromi nehéz ellenük játszani. Jó hír az uruknak, hogy Luis Suárez kiheverte májusi térdműtét és játékra jelentkezett.
- A kolumbiai keret is hemzseg a jó nevű játékosoktól, de valamiért ők sem tudtak igazán emlékezeteset alkotni az elmúlt években. José Pekerman hat év után felállt a kispadról, az ő helyét az a Carlos Queiroz vette át, aki dolgozott együtt Sir Alex Fergusonnal a Manchester Unitednél és volt már portugál, dél-afrikai és iráni kapitány is. Iránnal a tavalyi vébén megizzasztotta a spanyolokat és ikszelt a portugálokkal, a torna egyik kellemetes meglepetése volt az ázsiai csapat.
- És meg kell említeni Perut is, amely mindig is az egyik legnehezebben verhető ellenfél a mezőnyben, az elmúlt három alkalomból kétszer ráadásul elődöntőig jutott és csak a későbbi győztestől kapott ki.
Ez lesz tehát a 2019-es Copa América, ami előtt egy valamit jelenthetünk ki nagyjából biztosan: nem ez lesz Lionel Messi utolsó lehetősége, hogy Argentínával is nyerjen valamit. A 2022-es vébé ugyan messze van, Copa América viszont jövőre is lesz – utána mindig abban az évben rendezik, mint az Eb-ket –, Argentína és Kolumbia közösen rendezi. Kizárt, hogy Messi kihagyjon egy hazai tornát.
Nyitókép: Marcelo Endelli/Getty Images
