Nemzetközi foci

Marcelo: Ha már nem kellek a Realnál, fizessenek ki és megyek

Marcelo 20 trófeát nyert eddig a Real Madriddal, köztük négy bajnoki címet és négy BL-t, és az elmúlt évek sikerei után fura érzés lehet a balhátvédnek, hogy mostanság csak a kispadra fér oda. A Real utolsó öt bajnokiján a Marcelónál nyolc évvel fiatalabb Sergio Reguilón kapott lehetőséget Santiago Solaritól, így érthető, hogy az edzőt megkérdezték, mik a tervei Marcelóval.

Solari diplomatikusan annyit mondott, hogy a brazil a csapatkapitány-helyettes, és hogy minden edzést mosolyogva végez, társai pedig imádják.  Marcelo ennél bőbeszédűbb volt, és azt nyilatkozta, ha azt érzi, hogy már nem kell, akkor tudja, mi a dolga.

“Ha a klubnál azt mondják, hogy rajta vagyok az eladásra szánt játékosok listáján, akkor csak fizessenek ki és minden el van intézve. Bízom magamban és az elvégzett munkában, de ha eljön az a nap, hogy a Realnak már nem kellek, akkor elmegyek. Szomorú leszek, de megyek. De abban biztos vagyok, hogy nem fognak kirúgni”

– magyarázta Marcelo.

Ő maga is elismerte, az utóbbi időben nem azon a szinten teljesített, ahogy korábban tőle megszoktak, de úgy érzi, máskor is volt már példa arra, hogy hullámvölgybe került, idén ráadásul három hónap alatt két sérülés is nehezítette a helyzetét.

“Játszanom kell, hogy visszaszerezzem az önbizalmam, de fizikailag rendben vagyok” – tette hozzá Marcelo, de könnyen lehet, hogy szerda este az Ajax elleni BL-nyolcaddöntő első meccsén ismét Reguilón kezd majd.

Olvasói sztorik