Nemzetközi foci

A blatterizmust nem éli túl a FIFA

A nemzetközi szövetség maffiaügyeiről könyvet író német riporter Budapesten járt. A több évtizedes korrupcióról és a sportszervezet jövőjéről is beszélt.

Kapcsolódó cikkek

– Mivel gazdasági bűncselekményekről beszélünk, az élethosszig tartó eltiltás talán túlzás, meg kell várnunk a tényleges ítéletet, úgy gondolom, 7-8 évre mindenképpen el kell tűnniük a futballból a bűnösöknek – ezt Thomas Kistner nyilatkozta, a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

Az 1958-as születésű német újságíró hosszú évek óta foglalkozik a FIFA korrupciós ügyeivel, FIFA-maffia címmel megjelent könyvében a Blatter-éra gazdasági bűncselekményeit írta meg, részletes és alapos oknyomozást követően. Az interjúban szó esett az UEFA éléről eltávolított Michel Platiniről is, akit, Sepp Blatterhez hasonlóan „életfogytig” eltiltanának a sportvezetéstől az ellenük vizsgálódók.

– Úgy tűnik, elkezdett működni a FIFA etikai bizottsága, talán Sepp Blatter eltűnése a szervezet éléről felszabadította őket is. Látszik, hogy Blatter ezt még nem is igazán érti, a svájci televízióban azt mondta, őt nem is lehetne eltiltani, mert őt megválasztották – véli Kistner.

– Azt leszögezhetjük, hogy 1998 óta minden egyes vb-rendezés odaítélése esetében vannak bizonyítékok, vagy pedig fennáll a gyanú, hogy nem tisztán történt az odaítélés. Azok az emberek, akik évtizedeken át hatalmon voltak, teljesen világos, hogy korrupcióban vettek részt. Lehet, hogy korábban azért nem volt még ez így jelen, mert nem volt ennyire népszerű a futball a világban, mint ma – mondta a német riporter, aki a FIFA-család kialakulásának kezdeteiről is beszélt.

– Horst Dassler a romlás alfája, ő állította fel ezt a rendszert. A hetvenes-nyolcvanas években indította a folyamatot, ő választotta ki Sepp Blattert és ő helyezte a FIFA-élére. Egyébként Thomas Bach, a NOB mai vezetője szintén szorosan kötődött Dasslerhez. A Dasslerék által „teremtett” vezető állt a világ két legnagyobb sportszervezetének az élén mostanáig… A futballban az „örökösödési sor”: Dassler, Havelange, Blatter, Platini. Ez olyan, mint egy családi összefogás, nem véletlenül nevezik egymás között is „családnak” a céget.

– Vezetőként Blatter legfontosabb tulajdonsága a túlélés képessége. Igazi túlélőművész. 39 évesen került be ebbe a világba, addig egy óragyártó cégnél dolgozott, kívül a sport világán. Akkor újra „kitalálta” magát, bekerült egy luxusba, királyokkal, elnökökkel találkozott, és őt magát is királyként fogadták. Egyik napról a másikra szupersztár lett, aminek nem a személyisége, hanem a közeg volt az oka. Egy gigantikus blatterizmust alakított ki maga köré. A cég vezetését amúgy egy tizenöt éves fiú is el tudná látni, hiszen a FIFA valójában nem egy gazdasági cég. Egyetlen „terméke” a világbajnokság. Az embernek a FIFA-házban csak a karrierjén kell munkálkodnia, kapcsolatokat építeni, a pénz pedig magától jön. Egészen mostanáig – vázolta fel röviden a svájci sportdiplomata karrierjét Thomas Kistner.

– Hogy mekkora pénz ment el a korrupcióra ez alatt az éra alatt, nehezen megállapítható. A rendezésekre szánt kenőpénzek csak részei az egésznek. A nagyságrendet érzékelteti a 2022-es világbajnokság odaítélésekor az argentin tagnak utalt 76 millió dollár. Az ár vb-ről vb-re növekedett. De ez csak a kisebb rész, összehasonlítva például a televíziós jogok odaítélésével. A FIFA saját ügynöksége, az ILS 1989 és 2000 között 142 millió svájci frank korrupciós pénzt fizetett tisztviselőknek, ez alapján lehet némi képünk a nagyságrendről, hiszen ez húsz évvel ezelőtt történt – tette hozzá az újságíró.

Mi a garancia arra, hogy nem folytatódik ugyanez a korrupció másokkal, Blatter és Platini után? Ez most a nagy kérdés, és Kistner szerint nincs rá egyértelmű és megnyugtató válasz. Hisz a gépezet működik, a „család” nem hagyja magát, lehetnek jelentkezők…

– Garancia nincs, a korrupció folytatódhat addig, amíg valódi változások nem lesznek. Az új jelentkezők is a család tagjai, nem a pálya széléről jönnek. Amíg nincs külső ellenőrzés, megváltoztatott választási rendszer, addig a korrupció megmarad. De a FIFA nem fogja túlélni ezt a folyamatot. Új szervezet jön majd. Vagy pedig a FIFA egy részét átszervezik. Csak új struktúrákkal működhet tovább a dolog, és ez előbb-utóbb bekövetkezik – állítja a FIFA-maffia című könyv írója.

A teljes beszélgetést ide kattintvatekinthetik meg.

Olvasói sztorik