Nemzetközi foci

FIFA: egyelőre öt hivatalos elnökjelölt

Rangadó
Rangadó

2015. 11. 12. 14:08

A felfüggesztett Michel Platinivel nem foglalkoztak.

Kapcsolódó cikkek

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) eseti választási bizottsága nem fogadta el a libériai Musa Bility jelentkezését a február 26-i elnökválasztásra, így a posztért jelen állás szerint öten szállnak harcba.

A FIFA csütörtökön közölte, hogy a hét pályázó közül Ali bin al-Husszein jordán hercegnek, a FIFA végrehajtó bizottsága korábbi tagjának; Gianni Infantinónak, az európai szövetség (UEFA) főtitkárának; Jérome Champagne-nak, a FIFA korábbi főtitkár-helyettesének; a bahreini Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejknek, az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) elnökének; valamint Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletembernek a jelentkezését hagyta jóvá azután, hogy megvizsgálta a jelöltek feddhetetlenségét.

Bility elutasításának okáról személyiségi jogok védelmére hivatkozva nem hoztak nyilvánosságra semmit – a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) fellebbezhet a mostani döntés ellen –, az UEFA-elnök Michel Platini pályázatával pedig a francia sportvezető felfüggesztése miatt egyelőre nem foglalkoztak.

Platinit a FIFA etikai bizottsága október 8-án tiltotta el 90 napra a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől, mert vizsgálat indult ellene azzal összefüggésben, hogy 2011 februárjában kétmillió svájci frankot kapott Joseph Blatter FIFA-elnöktől.

Az eseti választási bizottság vezetője, Domenico Scala azt mondta, egy jelölt feddhetetlenségének a vizsgálata nem végezhető el, ha eltiltását tölti. Platini fellebbezett, s ha sikerrel jár, a testület elbírálhatja majd a pályázatát, illetve eltiltásának januári lejárta után szintén ellenőrizni tudják még a feddhetetlenségét az elnökválasztás előtt.

A korrupciós botránnyal sújtott FIFA új elnökének megválasztására Zürichben kerül majd sor jövő februárban.

Platini csodálkozik azon, hogy az illetékes bizottság mennyire lassan bírálja el a felfüggesztésével kapcsolatban benyújtott fellebbezését. Az ügyvédei által csütörtökön megfogalmazott közlemény szerint az UEFA-elnök furcsállja, hogy meglepően lassan hozza meg a határozatát a fellebbviteli bizottság.

„Platini úr elnöki pályázatát csak a felfüggesztése után bírálják el, azaz semmilyen módon nem lett elutasítva” – utalt ugyanakkor a szövegben tanácsadója, Thibaud d’Ales arra, hogy a FIFA-elnökjelöltek feddhetetlenségi vizsgálata Platini esetében még nem történt és nem is történhetett meg.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Finland's midfielder Roman Eremenko (L) vies with Hungary's Vilmos Vanczak (R) during the International friendly football match Hungary vs Finland, Gyor, Hungary on March 5, 2014.  AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.