Nemzetközi foci

Dzsudzsák erősítés lett volna

A berliniek magyar kapusedzője, Petry Zsolt elmondta: a Dortmund ellen védekező felfogású Hertha várható.

Kapcsolódó cikkek

Jól kezdte az évet Dárdai Pál irányításával a berlini Hertha, amely két forduló után négy ponttal a hetedik helyen áll a Bundesligában. A berliniek vasárnap hatalmas feladat előtt állnak, hiszen Dortmundban játszanak az ismét félelmetes Borussia ellen. A szakmai stábban pedig már ott a magyar kapusedző, Petry Zsolt is, aki a rajtról és első benyomásairól mesélt a Digi Sport televízió reggeli műsorában.

– Dárdai Pál nagyon jól összeválogatta a kollégákat. Nem csak szakmailag, emberileg is passzolunk egymáshoz. Mindenki megpróbál a maga területén maximálisat nyújtani, és olyan új dolgot bevinni, amivel a játékosokat napról-napra jobban lehet felkészíteni erre a gyors sebességgel rendelkező német futballra. Az emberi része is jól működik, senki nem akar okosabb lenni, mint a másik, hanem a saját területén csinálja a dolgát. Nagy energiákat fektetünk minden nap abba, hogy a hétvégén is jól funkcionáljon az egész – mondta Petry Zsolt.

– Védekező Herthát várhatunk Dortmundban?
– Olyan Hertha várható, amely először a saját kapujának megvédésére, a gólok elkerülésére fog koncentrálni. Az eddigi meccseken megpróbáltunk dominálni, de azt hiszem, hogy a jelenlegi formában lévő Dortmund ellen ez nehéz lenne. Megpróbáljuk őket a kapunktól távol tartani, és a labdaszerzésekből olyan támadásokat vezetni, amelyekből eredményesek lehetünk. Támadószellemben játszanak, tehát nagy terület van a védelmük mögött.

– Mennyin múlt, hogy nem lett még magyarosabb a Hertha. Mennyire voltak komolyak a tárgyalások Dzsudzsákkal és Dibusszal?
– Dzsudzsák Balázs szerződtetése szerintem közelebb volt, mint Dibusz Dénesé. Balázst mindenképp szerette volna Dárdai Pál, mivel azon a poszton nincs itt olyan képességű játékos. Nagyon jók a szabadrúgásai, a pontrúgásai, és szerintem erősítés lett volna nekünk. Dénes leigazolása is megvolt Dárdai fejében, de az ittlévő kapusok száma miatt azt nehezen lehetett volna kivitelezni. Dzsudzsák Balázs neve komolyan benne volt a kalapban, és csak olyan dolgokon múlott a szerződtetése, amelyekről nem tisztem beszélni.

Olvasói sztorik