Nemzetközi foci

Németh Krisztián igazi sztár lett Amerikában

Sokkal pörgősebb, felszabadultabb a foci az USA-ban, az MLS pedig gyorsan fejlődik.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Hosszú interjút közölt az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő Sporting Kansas City csatárával, Németh Krisztiánnal a Kisalföld. A légiós érdekességként elmesélte, hogy Győrben az emberek többsége nem is tudja, hogy ő is ott született, ott nevelkedett, hiszen nem az ETO-ban, hanem az MTK színeiben mutatkozott be a hazai élvonalban.

– Örülök, hogy szerepelhettem az NB I-ben, csak azt sajnálom, hogy ezt nem az ETO játékosaként élhettem át. Otthon az emberek nagy része nem is tudja, hogy győri vagyok, annak ellenére, hogy az ETO-ban tanultam a labdarúgást. Győrben él a családom és ott vannak a barátaim, ezért igyekszem hazalátogatni, amikor csak tudok – mondta Németh Krisztián.

A fővárosi kék-fehérektől 2007-ben az angol Liverpool utánpótlásába került, majd a Blackpool, több görög és holland klub, tavaly pedig Amerika következett.

– Sok országban éltem és mindenhol megszerettem valamit. Angliában sokat tanultam és minden nappal jobb labdarúgóvá váltam. Athénban a mindennapokat is nagyon élveztem. Azonban most itt, Amerikában érzem a legjobban magamat. Az edzőm, Vermes Péter magyar származású, habár már itt született. Az egyik utánpótlástréner, Urbányi István is magyar. Két éve, amikor az MTK-val edzettem, ő keresett meg azzal, hogy jó körülmények és remek lehetőség vár rám a tengerentúlon. A nagy utat akkor még korainak éreztem, így végül a múlt télen ültünk le tárgyalni a leigazolásomról.

Németh májusban a hónap legjobb MLS-játékosa lett, a szurkolók imádják, igazi sztár lett az Egyesült Államokban.

– Miután beilleszkedtem a csapatba, az életben is könnyebben boldogultam. Sokan szeretik a csapatunkat és nagyon megbecsülik a játékosokat. Bár Amerikában nem ez az első számú sportág, az együttes hat éve telt ház előtt játszhatja a hazai mérkőzéseit. Volt, hogy még magyar szurkolókkal is találkoztam egy meccsen. Örülök, hogy vállaltam ezt a kihívást, hiszen az USA-ban nagyon jól összejöttek a dolgok. Az emberek szeretik a játékomat. Itt nincs kiesés, így akkora nyomás sincs rajtunk. Sokkal pörgősebb, felszabadult a foci. Gyorsan fejlődik az MLS és szerintem néhány év múlva a legjobb ligák egyike lesz.

A csatár barátnője is vele tartott a tengerentúlra, habár a vízum miatt még nem véglegesen költözött ki.

– Örülök, hogy ő is itt van, hiszen az időeltolódás még inkább növeli a távolságot Európától. Most meccsről-meccsre tervezem a jövőmet. Minden találkozón maximumot próbálok nyújtani, így a lehetőségek is jönnek majd. Szívesen maradnék Amerikában, de még hosszú a szezon, nem gondolkozom ennyire előre.

Olvasói sztorik