Nemzetközi foci

Dárdai kezében kés, körülötte krokodilok

A Hertha BSC magyar edzője elmondta, hogy minden megszerzett pont mögött vér, verejték, és komoly munka van.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Bundesliga utolsó előtti, 33. fordulójában a Hertha BSC gól nélküli mérkőzést játszott az Eintracht Frankfurt ellen. A fővárosiak hazai pályán mindenképpen szerették volna bezsebelni a három pontot, de ez nem sikerült, így a matematikailag is biztos bennmaradás kiharcolása az utolsó körre maradt. Dárdai Pál vezetőedző legénysége nincs annyira elkeserítő helyzetben, hiszen legrosszabb esetben is osztályozót kellene játszaniuk, bár feltehetőleg mindent megtesznek, hogy ne más csapatokon múljon a sorsuk. A berliniek az utolsó fordulóban a Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim otthonába látogatnak.

Dárdai Pál a ZDF Sport stúdiójában beszélt a kezdetekről és a jelenlegi helyzetről, amit a Bild című német lap is közölt.

– Amikor kineveztek a felnőtt csapat edzőjének, egyből a mély vízbe kerültem. Most, az utolsó forduló előtt a krokodilok még mindig körülöttem vannak, de előveszem a késemet, és majd meglátjuk, mi történik. Nem szabad pánikba esnünk, hiszen még nem halt meg a remény, a sorsunk a kezünkben maradt, csak rajtunk múlik, hogy élünk-e vele – mondta Dárdai.

A magyar tréner közel száz napja irányítja a Herthát, amely a legutóbbi öt bajnoki forduló eredményei alapján sajnos a Bundesliga legrosszabb formában lévő csapatának számít.

– Úgy gondolom, eddig sikerült mindent megvalósítanom, amit szerettem volna. Mindenki mögöttem áll, tehát ez nem csak az én érdemem. Nem vagyok mágus, de ezt már a kezdetektől fogva hangoztatom. Szorgalmas csapat vagyunk, és így sikerül összegyűjtögetnünk a pontokat. Minden megszerzett pont mögött vér, verejték, és komoly munka van. Az utolsó mérkőzés előtt a nyomás nagyobb a játékosokon, de ezt tudni kell kezelni. A Frankfurt ellen a szerencse sem állt mellettünk, hiszen volt kilenc lövésünk, és több komoly helyzetünk, de nem sikerült ezeket gólra váltani – fejezte be Dárdai Pál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.