Nemzetközi foci

A lengyeleknek ő jutott, nekünk meg egy Csányi Sándor…

Zbigniew Boniek a Korona Kielce szurkolói különvonatával utazott idegenbe.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Néhány héttel ezelőtt Újpest polgármestere nyílt levélben fordult Csányi Sándorhoz, és arra kérte az MLSZ elnökét, hogy buszozzon együtt a vendégszurkolókkal Kispestre, a Honvéd–Újpest találkozóra. Csányi nem tett eleget a kérésnek.

Múlt hétvégén a lengyel szövetség (PZPN) elnöke, Zbigniew Boniek a Korona Kielce szurkolóival együtt, különvonattal utazott Poznanba. A korábbi futball-legenda nem szólt előre senkinek, a szurkolók legnagyobb meglepetésére jelent meg Kielcében a pályaudvaron, ahol megkérdezte a szurkolók vezetőit, hogy utazhat-e velük együtt a meccsre. A Poznan és Kielce közötti 350 kilométeres utat öt óra alatt tette meg a hatszáz Korona-drukkert szállító különvonat. A lengyel szövetség elnöke kedélyesen beszélgetett, sörözgetett az ultrákkal és a videó tanulsága szerint a drukkerek tisztelettel fogadták őt, sőt még örültek is neki.

Boniek elmondása alapján a legtöbb drukker a szurkolói kártya és a regisztráció intézményét rótta fel neki és sokan kérdezték, mikor lesz teljesen eltörölve a rendszer. A szövetség elnöke azt válaszolta, hogy több klub már saját hatáskörben eltörölte, és a nyáron további klubok követhetik ezt a példát, ugyanakkor nagyon sok, főképp az idegenbeli túrákra vonatkozó intézkedés nem a szövetség, hanem az állami hatóságok hatáskörébe tartozik. Ígértet tett ugyanakkor, hogy a szövetség igyekszik a jövőben minél több szurkolóbarát intézkedést hozni. Ahogy azt már korábban is többször nyilatkozta, felőle nyugodtan lehetne pirotechnika is a stadionokban, de az állam – a futballszövetség erőfeszítései ellenére – nem akarja megváltoztatni a sportrendezvények biztonságára vonatkozó törvényeket.

Poznanba megérkezve Boniek együtt buszozott és vonult a rendőrök sorfala között a vendégdrukkerekkel a stadion bejáratáig, majd elköszönt tőlük és a meccset már a hosszanti lelátóról nézte. A tudósításokból nem derült ki, hogyan jutott haza, de ha az odautat ilyen kreatívan oldotta meg, nyilván a visszaúttal sem volt problémája.

A mérkőzésen 24 ezer néző jelenlétében 1-1-es végeredmény született. A hazaiak gólját Lovrencsics Gergő lőtte, a Lech ugyanakkor nem lehetett boldog az eredménnyel, mivel a döntetlennel elpuskázták az esélyt, hogy a tabella élére ugorjon, a varsói Legia ugyanis 1-0-ra kikapott Gdanskban. A Korona szurkolói koreográfiát is bemutattak, illetve mindenkin sárga póló volt.

Boniek „bevállalós” akciójának további érdekessége, hogy valójában az égvilágon semmi köze nincs a Korona Kielcéhez. Bydgoszczban született, fiatalon a helyi Zawiszában focizott, majd a Widzew Lódz következett, amellyel egészen a BEK elődöntőjéig meneteltek. A négy között a Juventus állította meg a lengyel klubcsapatot, és rögtön utána el is csábította Bonieket, aki később Tornióból az AS Romába igazolt. 1976 és 1988 között nyolcvan alkalommal volt tagja a lengyel válogatottnak.

A lengyeleknek ő jutott, nekünk meg egy Csányi Sándor… – írja az ultrasliberi.hu.

Olvasói sztorik