Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
Hét visszavágót játszottak csütörtökön 19 órától az Európa Liga rájátszásának első fordulójában. A Liverpool meccsén hosszabbítás, a Dinamo Kijev mérkőzésén pedig kényszerszünet volt.
Besiktas SK (török)– Liverpool FC (angol) 1-0 (0-0, 1-0, 1-0 – tizenegyesekkel 2-0)
Nem hozott sokkal jobb iramot a Liverpool–Besiktas mérkőzés visszavágója sem, mint az első találkozó. A két együttes az elmúlt héten nagy csatát vívott egymással Liverpoolban, melyet végül egy büntetővel nyert meg a hazai csapat. Az első komolyabb lehetőséget a 33. percben Sturridge révén jegyezhettük fel, de nem túl jó lövését védte a kapus. Hasonló jelenetek zajlottak le a 41. percben a másik kapu előtt is, de ekkor Sahan volt határozatlan, így Mognolet védeni tudott. A második félidő elején sem változott sokat a játék képe: jól zártak a védelmek, igazán komoly lehetőség nem alakult ki a kapuk előtt. A Besiktas közel hatvan százalékban birtokolta a labdát, de ez főként meddő fölényben nyilvánult csak meg. Nem sokkal később azonban kiegyenlítette a párharcot a Besiktas: a 72. percben Demba Ba átadását Tolgay Arslan továbbította a kapuba (1-0).
A 92. percben kis híján eldőlt a párharc, de Demba Ba lövése kívülről súrolta a kapufát. Nem született újabb gól, így kétszer 15 perc hosszabbítás következett. A ráadás tizedik percében ismét Demba Ba csinált magának helyzetet, Mignolet azonban résen volt, így maradt az 1-0. A hosszabbítás sem hozott sokkal több komoly lehetőséget: tizenegyesekkel döntötték el a felek a továbbjutást. Az első sorozatban Demba Ba és Rickie Lambert, a másodikban Gokhan Tore és Adam Lallana, a harmadikban pedig Veli Kavlak és Emre Can is hibátlanul lőtte tizenegyesét. Atiba Hutchinson magabiztos tizenegyese Joe Allent zavarhatta volna meg, de ő sem rontott, így négy kör után mindkét fél hibátlanul állt. Az ötödik sorozatban Tolgay Arslan belőtte, Dejan Lovren viszont hibázott, így a török csapat ment tovább.
Továbbjutott: Besiktas (1-1 – tizenegyesekkel)
Borussia Mönchengladbach (német) – Sevilla (spanyol) 2-3 (2-2)
Minimális előnyt szerzett a Sevilla a Mönchengladbach ellen a párharc első felvonásában. A két fél nem túl mozgalmas meccse után nem sokan gondolták volna, hogy fél óra elteltével már négyszer zördül meg a háló. Pedig így lett: a kilencedik percben Martin Stranzl ért szerencsétlenül a labdába, amely így a hazai hálóban kötött ki (0-1). Tíz percre rá Hermann passzát Granit Xhaka váltotta gólra, egalizálva ezzel az állást (1-1), ám az öröm nem tartott sokáig, hiszen a 26. percben Vivtor Vitolo remek lövése is utat talált a kapuba (1-2). Az első félidő gólparádéját három perccel később Thorgan Hazard zárta, miután Raffael beadását vágta a kapuba (2-2).
A 48. percben Sommer kapus védte Bacca lövését, majd a hazaiak előtt is adódott lehetőség, de Kruse öt méterről a lécet találta telibe. Két perccel később ismét ő szerezhetett volna gólt, de ezúttal nem talált kaput. A 65. minutumban Vidal törte át a német védelmet, Sommer azonban a helyén volt. Öt percre rá megfogyatkoztak a vendéglátók: Xhaka begyűjtötte második sárgáját, így az utolsó húsz percre tízen maradtak a német együttesben. A kiállítás után Hazard lőtt kapufát, közel állt tehát a vezetéshez a megfogyatkozott Gladbach, de gólt végül a vendégek szereztek: a 79. percben Victor Vitolo szerezte meg második gólját egy jól helyezett lövést követően (2-3). A Sevilla innen már nem engedte ki kezéből a győzelmet, így kettős sikerrel lépett a legjobb 16 közé.
Továbbjutott: Sevilla, kettős győzelemmel (4-2)
Dinamo Kijev (ukrán) – Guingamp (francia) 3-1 (1-0)
Két eltiltott játékosa, Andrij Jarmolenko és Younés Belhanda nélkül várta a Guingamp elleni visszavágót a Dinamo Kijev. Mint ismert, az ukrán együttes idegenben sokáig tartotta előnyét az első találkozón, de kettős emberhátrányban végül megtört, így 2-1-re kapott ki. Jól kezdte azonban a meccset a Kijev, s a tizedik percben Ribalka révén majdnem vezetéshez is jutott, de Lössl kapus védte veszélyes szabadrúgását. Még ebben a percben ért véget a találkozó Miguel Velosónak: a Dinamo sérült játékosát Lukasz Teodorczyk váltotta. Jó választásnak bizonyult a kényszerből becserélt játékos: a 31. percben fejesével szerzett vezetést a hazai együttes (1-0).
A félidő hajrájában Giresse egyenlíthetett volna, de fejese nem talált kaput. Góllal nyitotta a második játékrészt a Kijev: a 47. percben Vitalij Bujalszkij gyűjtött be egy kipattanót, majd a kapu jobb oldalát vette célba, sikerrel (2-0). Nem állt le a csapat: előbb Vida egy szabadrúgás után veszélyeztetett, majd a 61. percben egy beadásból fejelt nem sokkal mellé. Beauvue a 62. percben szépíthetett volna, de az ő fejese sem talált kaput. A 66. percben Christophe Mandanne révén újra egált volt a párharc: a Guingamp játékosa Giresse átadásából volt eredményes (2-1). Nem sokáig tartott azonban a francia öröm: a 76. minutumban Oleg Gusev magabiztosan értékesített egy büntetőt, így ismét továbbjutásra állt csapata (3-1).
A nyolcvanadik percben aztán félbe kellett szakítani a találkozót: a hazai szurkolók egy csoportja átmászott a kerítésen, így a csapatokat az öltözőbe rendelte a játékvezető. Végül folytatódhatott a mérkőzés, melyen az ukrán együttes megőrizte előnyét, így – bár szurkolói miatt várhatóan komoly büntetéssel – folytathatja a küzdelmeket.
Továbbjutott: Dinamo Kijev (4-3)
Red Bull Salzburg (osztrák) – Villarreal CF (spanyol) 1-3 (1-1)
Jól kezdte a Villarreal elleni visszavágót a Red Bull Salzburg. A Gulácsi Péterrel a kapuban felálló osztrák együttes a 18. percben Marco Djuricin révén szerzett vezetést, így alig negyed óra elteltével máris ledolgozta idegenben összeszedett 2-1-es hátrányát (1-0). Tíz perccel később egyenlíthetett volna a spanyol ellenfél, de Cserisev fejese elkerülte Gulácsi kapuját. A 34. percben azonban már a hálóban táncolt a labda: Jonathan dos Santos szabadrúgását Luciano Vietto bólintotta a hálóba (1-1).
Tíz perc telt el a második félidőből, amikor kis híján megszerezte második gólját a vendég együttes: Vietto 16 méterről leadott bombáját azonban Gulácsi Péter védeni tudta. A 72. percben Sabitzer fejesét blokkolták a védők, így oda lett a ziccer. Öt perccel később viszont eldőlni látszott a párharc: Vietto újfent dos Santostól kapott remek labdát, és nem hibázott (1-2). Megtört az osztrák csapat, s három perccel később végleg elbukta a továbbjutást: Vietto hálálta meg társa passzait egy kiváló átadással, Giovani dos Santos pedig magabiztosan lőtt a hálóba (1-3). Gulácsi Péter csapata a két gyorsan bekapott góllal megpecsételte sorsát, így végül esélye sem volt a továbbjutásra.
Továbbjutott: Villarreal, kettős győzelemmel (5-2)
Internazionale (olasz) – Celtic Glasgow (skót) 1-0 (0-0)
Emlékezetes első meccset produkáltak a csapatok Skóciában, hiszen a milánóiak a szünetben már 3-2-re vezettek, a vége pedig 3-3 lett. A hetedik percben Mackay-Steven került ziccerbe, de lapos lövését Carrizo hárította. Lüktető volt a játék, habár a nagy helyzetekkel adósak maradtak a csapatok.
A 36. percben Van Dijk hátulról belerúgott Icardiba, ezért megkapta második sárga lapját, vagyis a skótok emberhátrányba kerültek. Ezután Hernanes tekert középre, Icardi nagyon közelről fejelt, Gordon reflexmozdulattal védett – de les miatt egyébként is érvénytelen lett volna a találat. A szünet után megélénkült a játék, Palacio 18 méterről a kapu fölé lőtt, majd az újabb próbálkozását kiütötte a kapus. Az 56. percben ugyancsak Palacio kísérletezett, Gordon nagyot védett. Bő tíz perccel később Palacio fejese után Icardi bólintott fölé az ötösről.
A létszámhátrányban játszó vendégek alig tudták megtartani a labdát, és a milánóiak végül nem csak idegenben lőtt gólokkal mentek tovább, hiszen a hajrában megszerezték a vezetést: Fredy Guarín kapott labdát 24 méterre a vendégek kapujától, majd nagy erővel a hosszú felsőbe lőtt. Gordonnak esélye sem volt a szépségdíjas találatnál.
Továbbjutott: Inter (4-3)
Legia Warsawa (lengyel) – Ajax AFC (holland) 0-3 (0-3)
Rendkívül furcsa volt a párharc első találkozója, ugyanis az első félidőben a sokkal jobban játszó amszterdamiak komoly előnyt alakíthattak volna ki, de csak egy gólt szereztek, a szünet után viszont nagy meglepetésre a lengyelek kerültek fölénybe, ám az egyenlítésük elmaradt.
A varsóiak kezdték aktívabban a találkozót, többet birtokolták a labdát, mégis nagyon gyorsan kétgólos hátrányba kerültek. A 11. percben a lengyel Arkadiusz Milik 15 méterről a bal felsőbe lőtt, majd egy szabadrúgás után Kuciak rosszul mozdult ki a kapujából, Nick Viergever az ötösről a kapuba sodorta a labdát (0-2). A hazaiak becsületére legyen mondva, hogy gyakorlatilag reménytelen helyzetben is mentek előre.
A 36. percben a hazaiak beemelték a labdát az Ajax kapujához, van Rhijn mellel tette haza a kapusának, Cillessen mellett viszont elment, végül van Rhijn a gólvonalról tisztázott. A folytatásban Kucharczyk fejelt középen, mintegy hét méterről, Cillessen azonban a helyén volt. Az első félidő hajrájában összejött a harmadik amszterdami gól is: Kishna kiugratását követően Milik középről, mintegy 17 méterről laposan a bal alsóba helyezett (0-3).
A lengyelek a fordulás után is hajtottak a szépítésért, de hiába járatták a labdát az Ajax tizenhatosa előtt, a védelem mögé nem sikerült bejátszaniuk a labdát. A 83. percben a hazaiak szöglete után Jodlowiec az ötösről fejelhetett, Cillessen bravúrral hárított.
Továbbjutott: Ajax, kettős győzelemmel (4-0)
ACF Fiorentina (olasz) – Tottenham Hotspur (angol) 2-0 (0-0)
Az első mérkőzésen nem dőlt el semmi, hiszen 1-1-re végeztek a firenzeiek Angliában. Ezúttal is változatos volt a játék, de egyik fél sem kockáztatott. Kereken harminc percet kellett várni az első komoly lehetőségre: egy veszélytelen szöglet után kontrát vezetett a Tottenham, amelynek végén óriási ziccerbe kerül Soldado, de továbbpasszolta a labdát, amit Neto leszedett Lamela lábáról. A londoniak bizonyultak valamennyivel aktívabbnak, de elég sablonos akciókat vezettek. A biztonságra törekvő olaszoknak jó volt a gól nélküli eredmény.
Az 51. percben Badelj lőtt kapásból, tíz méterről, éppen Lloris kezébe. Ezután kisebb vita alakul ki egy bedobás körül, amit végül a Fiorentinának ítéltek, Maurizio Pochettino másodedzőt pedig felküldte a lelátóra a játékvezető. A házigazdák ezután megszerezték a vezetést: Badelj indította a saját térfeléről Mario Gomezt, aki Fazio kíséretében a kapuig futott, és 12 méterről, Lloris lába között a háló közepébe lőtt (1-0). A 62. percben Salah lépett ki ziccerben középen, tíz méterről lőtt, Llorisban elakadt a labda.
A 71. percben eldőlt a továbbjutás: Gomez indította Mohamed Salah-t, úgy tűnt, Vertonghen megelőzi, mégsem szabadított fel, az egyiptomi pedig hét méterről a tehetetlen Lloris kapujába lőtt (2-0). A pálya közepén zajlott a játék, az angolok nem nagyon hittek már a továbbjutásban. A hajrában Eriksen lövését Neto védte bravúrral a bal alsó előtt.
Továbbjutott: Fiorentina (3-1)
Gyűjtőcikkünk az uefa.com és az onlajnok.com tudósításai alapján készült!