Nemzetközi foci

Dzsudzsák csapata fordított és továbbjutott

Az Anderlecht szerzett vezetést, de végül a Dinamo Moszkva 3-1-re győzött; a Zenit is továbbment.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Két visszavágót játszottak csütörtökön – közép-európai idő szerint – 18 órától az Európa Liga rájátszásának első fordulójában. Mindkét találkozón orosz csapat volt a házigazda.

Dinamo Moszkva (orosz) – RSC Anderlecht (belga) 3-1 (0-1)

Az első mérkőzésen jó adag szerencse, illetve Gabulov kapus bravúrjai kellettek a Dinamo Moszkva csapatának a gól nélküli végeredmény eléréséhez Belgiumban. A múlt heti meccshez hasonlóan a visszavágón is a kezdőcsapatban kapott helyet Dzsudzsák Balázs.

A moszkvaiak kezdeti fölénye szögletekben, illetve egy remek Dzsudzsák-beadásban mutatkozott meg, majd honfitársunk a 11. percben távoli lövéssel próbálkozott, de a kapus kivédte. Az első mérkőzést kis túlzással végigtámadó Anderlecht ezúttal egyértelműen az ellenakciókra rendezkedett be, és távoli lövésekkel kísérletezett. A 29. percben némi meglepetésre a vendégek jutottak előnyhöz: Tielemans beadása nem volt igazán veszélyes, de a hazaik védők elaludtak, Alekszandar Mitrovics pedig közelről a kapuba bombázott (0-1). A szünet előtt Samba remekül érkezett egy beadásra, de öt méterről a kapu mellé fejelt.

A moszkvaiak a második periódus elején rögtön gólt szereztek: rossz helyre pattant a labda egy becsúszó védőről, Kozlov pedig remekül érkezett és húsz méterről a kapu közepébe bombázott – Proto nem tehetett semmit (1-1). Ezután Mitrovics kapott remek labdát középen, de hat méterről a kapu mellé lőtt. Az 58. percben egy hazai szögletre megint Samba érkezett, de fejesét védte a kapus. Aztán büntetőt kapott a Dinamo, és bár Kokorin lövését kivédte Proto, de a kipattanóra csak hazai játékosok mozdultak, Juszupov pedig az üres kapuba passzolt (2-1).

A 66. percben Valbuena került ziccerbe egy remek átadást követően, de nem találta el jól a labdát. Két perc múlva a moszkvaiak edzője lecserélte Dzsudzsák Balázst. A 79. percben előbb Acheampong mentette meg szép mozdulattal a vendégcsapatot a harmadik góltól, a szögletre pedig megint Samba érkezett jól, de fejesét a kapu fölé tolta Proto. Stílszerűen a legvégén jött a slusszpoén: szépen indult a hazai kontra, majd pontos volt a passz a bal szélről, Kuranyi pedig nem hibázta el a ziccert (3-1).

Továbbjutott: Dinamo Moszkva (3-1)

Zenit (orosz) – PSV Eindhoven (holland) 3-0 (1-0)

Az első találkozót a brazil Hulk góljával a szentpéterváriak nyerték 1-0-ra, úgyhogy komoly lépéselőnybe kerültek holland riválisukkal szemben. Eleinte hazai fölény jellemezte a meccset, bő tíz perc kellett a vendégeknek, hogy magukra találjanak.

A 14. percben Hulk veszélyesnek tűnő lövését védte a kapus, majd a túloldalon Willems vállalkozott egy távoli íveléssel, de Lodigin kiütötte a léc alá tartó labdát. A szöglet után de Jong gólt szerzett, de előtte szabálytalan volt, úgyhogy érvénytelenítette a játékvezető. A harmincadik percben egy formás akció végén Hulk került remekül a védők mögé, majd lövés helyett önzetlenül a középen még jobb helyzetben érkező Solomón Rondon elé passzolt, aki hét-nyolc méterről laposan a hálóba lőtt (1-0). A Zenitnek azért nem jött össze a gyors egyenlítés, mert amikor egy szöglet után Garay elé pattant a labda, ordító helyzetből, négy méterről fölé bombázta. A 41. percben Danny beadása után óriási helyzet alakult ki, egy fejpárbaj után Danny közeli lövésébe azonban Zoet belevetődött.

A szünet után azonnal eldőlt a meccs és a párharc, mivel Hulk cselezett befelé a bal oldalról, majd 22 méterről védhetetlen bombagólt ragasztott a bal felső sarokba (2-0). Az 53. percben Danny kapott remek ütemű kiugratást, de 12 méteres, erős lövése a keresztléc fölött zúgott el. Isimat-Mirin passza után Wijnaldum lőtt 15 méterről, ám Lodigin hárított. A PSV akarata érvényesült, de az idő az oroszok malmára hajtotta a vizet. A hollandok kisvártatva büntetőhöz jutottak, ám Lodigin bravúrral kiütötte De Jong lövését.

A 68. percben Zoet nem tudott elsőre megfogni egy laposan belőtt labdát, a kipattanót Rondon tíz méterről rátűzte, ezt viszont bravúrral fogta a kapus. Ezután szabadrúgást kaptak a hazaiak, Hulk lökete megpattant egy védő sarkán, Zoet nem tudta elsőre fogni, a kipattanót Rondon közelről a kapuba kotorta (3-0). A komoly különbség ellenére is támadásban maradtak a péterváriak, próbálták kiszolgálni ázó-fázó közönségüket – sikerrel. A PSV ezúttal szinte alárendelt szerepet játszott a mezőnyben is.

Továbbjutott: Zenit, kettős győzelemmel (4-0)

Gyűjtőcikkünk az uefa.com és az onlajnok.com tudósításai alapján készült!

Olvasói sztorik