Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A Rangadó.hu is beszámolt róla, hogy felforgatott csapattal lesz kénytelen megkezdeni tavaszi szereplését az NB I-ben a Nyíregyháza Spartacus. Szombaton pótolják a Paks ellen elhalasztott mérkőzést, és bár a klub kerete teljesnek mondható, az új játékosok az MLSZ szabályai értelmében nem léphetnek pályára, mivel a meccs eredeti időpontjában még nem voltak a csapat labdarúgói.
A Nyíregyházának így 15 játékosból kell „kigazdálkodnia” a szombati keretet, amelyben három kapus is szerepel, két mezőnyjátékos pedig sérüléssel bajlódik. Alighanem megeshet tehát, hogy valamelyik portásnak a mezőnyben kell segítenie csapatát.
A futballtörténelemben nem egyszer fordult már elő hasonló eset, és bizony volt, hogy jól sült el a váltás. Összeállításunkban a mezőnyjátékosként gólt szerző kapusok között szemezgettünk.
Vésztartalék, gólokkal
Többször is előfordult, hogy a sok sérült miatt egy-egy kapusnak a mezőnyben kellett kisegítenie csapatát. Jim Platt, az angol Middlesbrough portása például a csapat tartalékainál szerepelt csatárként, amikor nem volt teljes a keret. Jól ment a – felnőtt együttesben első számú portásként foglalkoztatott – játékosnak: egy alkalommal például mesterhármasig jutott. Ken Simpkins 1967 novemberében szintén a mezőnyben találta magát, ugyanis példátlan sérüléshullám tizedelte csapatát, az angol Hartlepool Unitedet. Simpkins nem szeppent meg a feladattól: győztes gólt szerzett a Port Vale ellen 3-2-re megnyert bajnokin.
Alan Fettis a Hull City színeiben került hasonló helyzetbe, mint mostani nyíregyházi kollégái: a sok sérült miatt csatárt játszott, és két gólt is jegyzett. Ray Wood is a tartalékoknál oktatta a fiatalokat: miközben a Manchester United kapusaként az angol bajnoki címért harcolt, a háttérben négy gól is fűződött a nevéhez csatárként.
A sérült kapus a legveszélyesebb
Az 1960-as évekig több bajnokságban sem volt engedélyezett a csere a meccsek közben, és később is csak egy-egy játékos jöhetett le a pályáról. Ez főleg akkor okozott gondot, ha a kapus megsérült, ám nem egy esetben valószínűleg jobban örültek volna az ellenfelek, ha az adrenalintól felspannolt hálóőr inkább a kispadon folytatta volna.
Az Arsenal egykori kapusa, Frank Moss egy 1935-ös, Everton elleni rangadón sérült meg. A vállát felkötötték a második félidőre, így a mezőnyben tovább szerepelhetett, sőt a 75. percben gólt is lőtt. Arthur Wilkie a szintén angol Reading kapujában szenvedett sérülést, de a gólvonalat elhagyva is remekelt: előreküldték, és ha már ott volt, akkor lőtt is két gólt a Halifax ellen 4-2-re megnyert bajnokin. George Farm sérülése végül nem lett sikersztori: az első osztályú Blackpool kapuját őrizve sérült meg a Preston North End ellen, és bár a kapuból kijövet gólt is szerzett, végül 6-2-reki kaptak.
A kéztörés sem akadályozta meg a sikeres szereplésben a Manchester City-kapus Harry Dowd-ot, valamint Dennis Herodot. Előbbi 1964-ben a Bury ellen eltörte az ujját, de a mezőnyre váltva egyenlítőgólt szerzett, míg a Stoke legendás kapusa 1952 februárjában a karját törte el, de a pályán maradt, és győztes gólt jegyzett az Aston Villa elleni bajnokin.
Fordítva is megtörténhet
Természetesen arra is találunk nem egy példát, amikor a gólvágó dönt úgy, hogy ezentúl inkább a lövések hatástalanítását tűzi ki céljául.
Bert Trautman, a Manchester City legendája például csatárként kezdte karrierjét, de a világ már nagyszerű kapusként ismerhette meg – 15 éven keresztül védte a manchesteri klub hálóját. Jesper Christiansen 11-szer ölthette magára a dán válogatott mezét, 2005 és 2007 között háromszor választották meg hazája legjobb kapusának – karrierje elején valószínűleg nem gondolta volna, hogy kapusként szerződteti majd a többi között a skót Rangers vagy a dán Köbenhavn, ugyanis odahaza a negyedik ligában még csatárként kezdett.
Az univerzális kapus
Valószínűleg nem kell külön bemutatni a mexikói kapuslegendát, Jorge Campost. A válogatott kapuját 1991 és 2004 között 130 meccsen őrző játékos méltán híres volt arról, hogy nem csak kapusként, hanem csatárként is megállta a helyét a legjobbak között. Első klubcsapatában, a mexikói Pumasban Adolfo Ríos volt az első számú kapus, de mivel Campos is kiérdemelte, hogy pályára lépjen, ezért azt a megoldást találták, hogy őt a másik kapu előtt vetik be. Jó döntés volt, 14 találatával a gólkirályi címre is esélyes volt, majd a következő szezonban immár első számú kapusként nyert bajnokságot.
Későbbi csapatainál is híre ment gólérzékenységének: a Cruz Azulnál rendszeresen volt cserecsatár, míg például az Atlante színeiben úgy szerzett ollózós gólt 1997-ben, hogy azon a bizonyos meccsen kapusként kezdett, de edzője – látva a támadók szerencsétlenkedését – a második félidőben becserélte a második számú kapusát, Campost pedig felküldte támadni.
A legeredményesebbek
Természetesen nem csak mezőnyjátékosként lehet eredményes egy kapus. Erre tökéletes példa a brazil Rogério Ceni, aki kíméletlen pontrúgásaival immár 123 alkalommal keserítette az ellenfeleket. A paraguayi José Luis Chilavert 62 góllal követi őt a sorban, de az ő nevéhez is rekordok fűződnek: a válogatottban szerzett kilenc találata egyedülálló a futballtörténelemben, ráadásul első kapusként ért el mesterhármast klubcsapatában. A bolgár Dimitar Ivankov is negyven gól felett (42) termelt karrierje során, csakúgy, mint a kolumbiai René Higuita, aki alighanem tökéletes megtestesítője a kapusokról alkotott általános sztereotípiáknak, nem véletlenül kapta a „A Bolond” becenevet.
