Nemzetközi foci

Bogdán szerint az északírek felszívják magukat

A magyar válogatott kapusa angol mentalitású, angol játékstílust képviselő ellenfélre számít.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Vasárnap játssza első mérkőzését a 2016-os Európa-bajnokság selejtezősorozatában a magyar válogatott, amelynek egyik angliai légiósa, Bogdán Ádám jól ismeri az aktuális ellenfél, Észak-Írország játékosait. A nyár folyamán többször is lehetett olvasni róla, hogy a kapus esetleg távozik a másodosztályú Bolton Wanderers együttesétől, de végül maradt, felépült sérüléséből, és visszafoglalta helyét a gólvonalon. Csapata meglehetősen rosszul rajtolt: egy döntetlennel és négy vereséggel a kiesést jelentő 22. helyen áll a Championship tabelláján.

Bogdán a válogatott hétfői sajtótájékoztatóján, Telkiben elmondta, hogy az északírek minden bizonnyal nehéz, kellemetlen ellenfelek lesznek majd, hiszen képesek felszívni magukat.

– Milyen időszakot tudhat maga mögött?
– A nyár tulajdonképpen eléggé csöndben telt számomra, hiszen sérült sérült voltam nagyjából végig, úgyhogy a rehabilitációt kezdtem el, amikor visszamentem Angliába, azon túl vagyok, és azóta elkezdtem védeni, talán öt meccsen játszottam azóta. Sajnos nem kezdtem túl jól a bajnokságot, egy pontunk van, de most itt vagyok, és arra kell koncentrálnom, hogy itt megszerezzük a három pontot – kezdte Bogdán Ádám.

– Mi a véleménye az északír játékosokról?
– Sok játékossal találkoztam, játszottam is ellenük az évek során. Nagy részük szerintem Angliában született és ott is nevelkedett, talán a nagyszüleik lehettek északírek, ezért szerepelhetnek a válogatottban. Ez nyilván nem mindenkire igaz, de a többségükre igen. Ennek megfelelően angol mentalitású, angol játékstílust képviselő csapatról van szó, amelynek a keretében a Premier League, a Championship és a League One játékosai is megtalálhatók. Hogy miért szerepelnek ilyen kuszán, nem tudom. Talán abból fakad, hogy bár érzik, hogy északírek, de lehet, hogy mégsem tudják annyira átérezni. A nagy csapatok ellen fel tudják magukat szívni, hiszen jó játékosokról van szó, de a nem annyira fontos, kisebb meccseken talán leengednek.

– A magyarok vajon melyik kategóriába tartoznak?
– A nehezebb ellenfelek közé tartozhatunk, hiszen ez egy tétmeccs, és ha elmennek a válogatottba játszani, akkor azért mennek, hogy kijussanak az Európa-bajnokságra, ez az alapvető célkitűzésük nekik is. Ennek megfelelően biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz meccs lesz számunkra.

Olvasói sztorik