NB II

Pölöskei sorsa a hét elején eldől

Az édesapja szerint hétfőn vagy kedden kiderül, hogy a fia az ajánlatok közül melyiket fogadja el.

Kapcsolódó cikkek

Értékes pontot szerzett az MTK II az NB III Nyugati-csoportjának negyedik fordulójában, hiszen vasárnap délelőtt az eddig százszázalékos ETO FC Győr látogatott hozzájuk a BKV Előre stadionjába. Az 1-1-re végződő mérkőzés után a fővárosi kék-fehérek edzője, Pölöskei Gábor a Rangadó.hu érdeklődésére értékelte a látottakat, majd két fia, Péter és Zsolt jövőjéről is beszélt.

– Hogy értékeli a pontszerzést az eddig százszázalékos győriek ellen?
– Nagyon jónak tűnik, mert azt hiszem, nem állok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy a csoport legerősebb csapata ellen játszottunk, bár nem láttam még minden ellenfelünket. Nagyon hajtós, kemény küzdelemben alakult ki a döntetlen, és szerintem igazságos eredmény született – kezdte Pölöskei Gábor.

– Kik azok a fiatalok az MTK II keretében, akikkel hamarosan az NB I-es csapatban is találkozhatunk?
– Neveket nem szeretnék mondani, de azt gondolom, hogy több ilyen játékos is van. Egyelőre hullámzó a teljesítményük, de szerintem fél vagy egy éven belül egy-két játékos léphet egy lépcsőfokot, és felkerülhet az első csapathoz.

– A stadionépítés miatti hontalanság mennyire zavaró az NB III-as keret számára?
– Szerintem meg lehet szokni, főleg úgy, hogy az első csapat is ugyanebben a cipőben jár, a második keret pedig korábban Budafokon volt otthon, tehát mindig egy bérelt pályán, idegenben játszottuk a hazai meccseinket.

– A fiai közül Péter a balsikerű pécsi időszak után az NB III-as Nyíregyházában kötött ki. Látjuk még őt az élvonalban?
– Ez egy jó kérdés… Az gondolom, hogy igen. A nagyon jó összerakott, erős Nyíregyházában szerepel, ez az év arra szolgál, hogy utolérje magát. Elég erősnek tartom a keretüket ahhoz, hogy két év alatt újra az NB I-ben lássuk őket.

– Zsolt jelenlegi helyzetéről mit tudhatunk?
– Konkrétumokat nem szeretnék mondani, de a jövő hét elején megoldódik, mert hétfőn vagy kedden el fogja dönteni, hogy több ajánlat közül melyiket fogadja el, és hol folytatja.

– Ilyen esetekben a fiúk mindig konzultálnak egymással, illetve önnel?
– Igen, mindenki mindenkivel megbeszéli, de felnőtt játékosok, én ellátom a tanácsaimmal őket, a végső döntést viszont nekik kell meghozniuk.

Olvasói sztorik