NB II

Nem voltak elég bátrak a győriek

Németh Zoltán vezetőedző büszke rá, hogy több ezren kíváncsiak csapatára, az NB III-as ETO-ra.

Kapcsolódó cikkek

Emlékezetes rangadókat játszott egymással az MTK és a Győr a fővárosban az elmúlt évtizedekben, de az ETO a licenchiány miatti kizárását követően csak a kék-fehérek második csapatával találkozhat ebben az idényben, az NB III Nyugati-csoportjában. Vasárnap délelőtt a BKV Előre stadionjában léptek pályára egymás ellen: a hetvenedik percben a rutinos Weitner Ádám góljával a vendég kisalföldiek szereztek vezetést, de az albérletben lévő házigazdák a 86. percben Hujber Tamás jóvoltából egyenlítettek (1-1).

Az ETO FC Győr eddig hibátlan teljesítménnyel büszkélkedhetett, hiszen mindhárom hazai meccsét megnyerte, az első idegenbeli fellépése után viszont kénytelen volt elkönyvelni az első pontvesztést. A lefújás után Németh Zoltán vezetőedző a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta: reálisnak tartja a célkitűzésüket, vagyis a feljutást.

– Nagyon bosszantja a pontvesztés?
– Azért vagyok csalódott, mert szinte az utolsó percben kaptuk a gólt, és az volt az MTK első kapura lövése a második félidőben, így tudott egy pontot szerezni. Azt is el kell ismerni, hogy a játékunkból hiányzott valami, egy kis plusz, több agresszivitás, több bátorság. Dolgozunk tovább, sajnos lesz még ilyen, hiszen ilyesmi előfordul a futballban, de azon vagyunk, hogy ezeket a meccseket megnyerjük idegenben egy-nullra – kezdte Németh Zoltán.

– Még csak a negyedik fordulónál tart a bajnokság, de kirajzolódtak már az erőviszonyok? Reálisnak tűnik az elvárás, a bajnoki cím az ETO-val szemben?
– Reális a célkitűzés, fel szeretnénk kerülni, ez nem titok. Az erőviszonyok még nem alakultak ki, a hatodik-nyolcadik forduló után fog némileg széthúzódni a tabella, majd akkor látjuk, hogy melyik csapatokkal kell megküzdenünk, de elképzeléseink természetesen vannak. A Mosonmagyaróvár nagyon megerősödött, a Dorog mindig masszív, jó csapat, a Diósdra nagyon oda kell figyelni, úgyhogy lesznek itt ellenfelek bőven.

– A tavasz és a nyár folyamán jelentős átalakuláson ment keresztül a győri labdarúgás. Mostanra minden olyan változás lezárult, ami a csapatot érinti, tehát zavartalan a munkájuk?
– Igen, a napi munka zavartalan, azt viszont nem tudjuk, mi van a háttérben, de azokhoz nem értünk, és nem is ránk tartozik. Az új vezetés és az új célok megvannak, úgyhogy dolgozhatunk becsületesen. Választottunk egy filozófiát, miszerint a saját nevelésű játékosokra támaszkodunk, és így próbálunk meg felkerülni. Úgy érzem, jó úton haladunk, az összefogás megvan a szurkolók és a vezetők részéről is.

– Milyen érzés, hogy a hazai meccseikre több ezren kíváncsiak, és idegenbe is több százan elkísérik a csapatot?
– Nagyon örülünk, ez nagy büszkeséggel tölt el minket. Megpróbáljuk őket kiszolgálni, hiszen nagyon nagy bizalommal vannak felénk.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik