NB II

„Gyakorlatilag nulla játékosunk volt”

Kovács Zoltán sportigazgató még soha nem vett át olyan nehéz helyzetben lévő klubot, mint amilyen a Siófok volt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Az Újpest és a Diósgyőr után Siófokon lett sportigazgató a korábbi kiváló csatár, Kovács Zoltán. Az újpesti szurkolók egykori kedvence tavasszal távozott szeretett klubjától, majd a nyártól a másodosztályban induló Balaton-parti klubhoz tette át a székhelyét. A 41 éves sportvezető a Rangadó.hu érdeklődésére Szombathelyen beszélt arról, miért vállalta a feladatot, és milyen tervek készülnek Siófokon a jövőt tekintve.

– Sokat nem kellett gondolkoznom, mert György Tamás személyében olyan ember kért fel, aki egyben a Vasas Kubala Akadémia tulajdonosa is a Siófok mellett. Az általa felvázolt dolgok nagyon tetszettek, és meggyőzőek voltak, valamint jól ismerem az akadémián végzett munkáját, hiszen a fiaim ott futballoznak. Nem sokat gondolkoztam, nagyon hamar megállapodtunk. A feladatom klasszikusan ugyanaz, mint akár Újpesten, vagy Diósgyőrben, sem több, sem kevesebb. A sportszakmai felelőse vagyok ennek a szervezetnek – kezdte Kovács Zoltán.

– Mekkora kihívás önnek ez a feladat?
– Nagyon nagy kihívás, mert ilyen mélyen és nehéz helyzetben lévő klubot még nem vettem át. Elsősorban arra gondolok, ami hozzám tartozik, tehát ami a csapatépítést illeti. Gyakorlatilag nulla játékosunk volt szerződtetve szakmai stáb nélkül, úgyhogy innen kellett elindulnunk. A klubépítésben pedig a tulajdonos egyik cégének a profi dolgozói segítettek, és segítenek abban, hogy jó irányba elindítsuk a klubot. Mondhatom, hogy ez a dolog lassan a végéhez ér, a legégetőbb kérdéseket rendeztük, és meggyőződésem szerint a csapat is jó irányba halad. Biztosan lesznek még döccenők az elején, de erre fel vagyunk készülve, és ez nem tántoríthat el minket semmitől.

– Melyek most a rövidtávú célok Siófokon?
– Stabilizálni a klubot és a csapatot is, de ahogy említettem, nagyon jó irányba haladunk, úgyhogy én nyugodtan várom a rajtot.

– Hosszabb távú célként már felvetődött, hogy ismét NB I-es csapat legyen a Balaton-parton?
– Természetesen! Goran Kopunivocs vezetőedző mentalitását, plusz az enyémet is ismerve ez nem kérdés, és nyilván a tulajdonosnak is vannak elvárásai. Semmiképp sem arra szeretnénk berendezkedni, hogy az NB II langyos vízében elevickéljünk, hanem szeretnénk az előre megálmodott stratégia és koncepció alapján szépen haladni. Ebben természetesen benne lehet az, hogy megcélozzuk az NB I-be való feljutást, de csakis úgy, ahogy most elkezdtük, egy sikerre éhes, fiatal csapattal. Ha ez elég ahhoz, hogy feljussunk, akkor nagyon fogunk örülni.

– A csapat kerete késznek mondható?
– A keret jelenleg olyan nyolcvan százalékosnak mondható. Próbálunk kicsit türelmesek lenni, az edző stábot is erre kértem. Szerintem még az NB I-ben is lesznek változások a keretekben, és ha erre jól fel vagyunk készülve, jól időzítünk, akkor az élvonalból is érkezhet erősítést jelentő játékos. A Vasas első csapatánál is lehetnek olyan változások, ami számunkra pozitív lehet.

– Az elmúlt évek bizonytalanságai miatt mennyire nehéz játékosokat igazolni?
– Azt hittem, nehezebb lesz, de szerencsére a tulajdonosnak nagyon jó híre van az akadémiáról és az üzleti életből kifolyólag, és szerencsére nekem is. A játékosok tudják, hogy amit ígérünk, az úgyis lesz. Nem pusztába kiáltott szó, hanem van mögötte tartalom is.

– Goran Kopunovics személyében miért éppen egy olyan edzőre esett a választás, aki hazánkban játékosként igen, de vezetőedzőként még nem bizonyított?
– Az én döntésem volt, én választottam az edzőt, és vállalom is a felelősséget. Egy olyan szakembert szerettem volna, aki sikerre éhes, és szeretne itthon bizonyítani, hiszen Goran Kopunovics az edző karrierjének a kilencvenöt százalékát eddig külföldön töltötte. Olyan edzőt akartam, aki nem keres kifogásokat, hisz a munkában és a fiatalokban, valamint a tulajdonossal az általunk megálmodott koncepcióban is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik