NB II

Hivatalos: NB II-es marad a Siófok

Az MLSZ felkérte a Balaton-partiakat a folytatásra; hétfőre összeállhat a csapat.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook–on!

Ahogy arról a Rangadó.hu elsőként beszámolt, mégis lesz másodosztályú csapata Somogy megyének, a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalosan is felkérte az NB II-es indulásra a BFC Siófokot.

– Megérkezett a szövetség felkérése, amire számítottunk és már nagyon vártunk – mondta Bíró Gábor, a BFC Siófok ügyvezetője a Somogy Online megkeresésére. – Első körben egy szándéknyilatkozatban jelezzük, hogy élni kívánunk a lehetőséggel, majd péntekig a nevezésünket is leadjuk a másodosztályra. Nagy munka vár ránk, hiszen szorít az idő, miután augusztus elején már bajnoki mérkőzést kell játszanunk.

Az ügyvezető szerint hétfőre összeáll egy keret, mely megkezdi a felkészülést, hogy ez kikből fog állni, arról egyelőre nem beszélt, ahogy arról sem, hogy ki lesz az új tréner Soós Imre Kisvárdára való távozását követően.

A másodosztályú tagságnak köszönhetően már a befektetők számára is vonzó lehet a klub, melynél a Vasas, illetve a Vasas Kubala Akadémia mögött álló György Tamás érkezéséről „beszélnek”. Neki ráadásul helyi kötödése is van, sőt, már az általa kiválasztott szakmai igazgató is megvan, a volt újpesti labdarúgó Kovács Zoltán személyében. Mindenesetre a másodosztályú indulás csak tovább erősítheti ennek az együttműködésnek a létrejöttét.

Bíró Gábor ügyvezető azt ígérte, néhány napon belül tájékoztatást fog adni a klubnál történő változásokról.

Siófokon persze örülnek a döntésnek, de – ahogy Bíró Gábor is fogalmazott – hatalmas munka vár rájuk, miután az egy hónapig tartó „bizonytalanságnak” köszönhetően óriási hátrányban vannak a többi együttessel szemben. Máshol kész játékoskeretek vannak, addig Siófokon mindent újból kell felépíteni, pedig egy hónap múlva bajnoki mérkőzés vár rájuk…

A Rákóczi az NB III-ban

A lap Magyar Labdarúgó Szövetségtől származó információi szerint a szövetség versenybizottsága döntött az NB III-ban indulni kívánó csapatok kérelmeiről. Mivel a Kaposvári Rákóczi FC nem gyűjtött annyi pontot a bajnokságban, hogy bent maradjon másodosztályban – és bár rendelkezik NB II-es licenccel – a 2015–2016-os bajnoki szezonban a harmadosztályban szerepelhet. Az augusztusban rajtoló háromcsoportos NB III-ra összesen 61 sportszervezet nevezhetett. Folyamatosan küldik ki a kluboknak az értesítéseket, hogy megkapták-e az indulási jogot.

Az üggyel kapcsolatosan kedden keresték Czimmerman Árpádot, a Kaposvári Rákóczi FC Kft. ügyvezető igazgatóját, aki későbbre ígért tájékoztatást. Amennyiben a Kaposvári Rákóczi FC az NB III-ban indul, úgy a történelem harmadszor ismétli meg önmagát. A somogyi zöld-fehérek ugyanis az 1980–1981-es szezonban az élvonalból, majd a következő évadban a másodosztályból is kiesetek, s ugyanezt vitte végbe a csapat 1987 és 1989 valamint 2013 és 2015 között. Első esetben a somogyiak azonnal megnyerték a harmadosztályt, de nem vállalták a feljutást, csak 1986-ban, s a következő szezonban a másodosztályt is megnyerték. Második esetben már többet kellett várniuk a kaposváriaknak, hogy ismét élvonalbeli labdarúgó meccset láthassanak a cukorgyári gödörben. Nagy kérdés, hogy ezúttal hány évnek kell eltelnie ahhoz, hogy újra a legmagasabb osztályban szerepelhessen a Rákóczi.

Olvasói sztorik