NB II

Áldozatai lesznek a 0-4-nek?

Ezen a héten elküldhetnek néhány kölcsönjátékost; egyelőre nem téma a harmadik helyes feljutás.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A Rangadó.hu értesülése szerint az MLSZ vezetősége komoly foglalkozik az NB I létszámcsökkentésének gondolatával. Az már szinte biztos, hogy a Győr nem kap élvonalbeli licencet, és a Kecskemét, valamint a Lombard FC helyzete is erősen kétséges, és ne feledjük, hogy jövő héten, május 8-án elvileg lejár a póthatáridő. Ha a pápaiak kiesőhelyen zárnának, az ETO és a KTE pedig nem kapna rajtengedélyt, a szövetség illetékesei minden bizonnyal eltekintenének a mezőny feltöltésétől, tehát négy búcsúzó lenne (a 15. és a 16. helyezett, valamint a Győr és a Kecskemét), és két feljutó (a másodosztály első és második helyezettje), így az NB I létszáma 14 csapatosra csökkenne.

Információnk szerint Békéscsabán és Mezőkövesden erősen lobbiznak ez ellen, hiszen ők is nagyon szeretnének első osztályúak lenni, de nem biztos, hogy ezt a pályán ki tudják harcolni. A Vasas és a Gyirmót magabiztosan menetel az NB II-ben, ám egyikük előnye sem behozhatatlan, ám a viharsarki és a borsodi elöljárók igyekeznek a pályán kívül is biztosítani a szép jövőt csapataik számára.

Ilyen szempontból is nagyon rosszkor jött a Mezőkövesd szombati, zalaegerszegi 4-0-s veresége, amely a két együttes aktuális pozícióját tekintve nagy meglepetés volt. A közelmúltban érkezett vezetőedző, Lucsánszky Tamás korábban három osztályban (Budapest I., NB III, NB II) is volt bajnok, most viszont gyaníthatóan a második hellyel is nagyon boldog lenne. A Rangadó.hu érdeklődésére kijelentette, hogy a licencpletykák ellenére a harmadik helyes feljutás lehetősége egyelőre nem téma a klubnál.

– Minek tudható be a zalaegerszegi négygólos vereségük?
– Leginkább a második félidőben mutatott koncentrálatlan játékunknak. Buta hibákat vétettünk fegyelmi és taktikai szinten is – kezdte Lucsánszky Tamás.

– A célokat és a kilátásokat mennyire módosította ez az eredmény?
– Ahogy mondani szoktam: igyekszem mindig kitárni az ablakot, most viszont egy kicsit lecsúszott a redőny. De még nincs vége a bajnokságnak!

– A mendemondák szerint akár a harmadik hely is feljutást érhet az NB II-ben. Foglalkoztatják önöket ezek a hírek?
– Semmilyen szinten nem foglalkoztunk ezekkel, annál is inkább, hiszen még nem tartunk ott, tehát nem álltunk a harmadik helyen, amikor ez egyáltalán szóba került.

– Ebben a tavaszi időszakban már el kell kezdeni kialakítani a következő szezon játékoskeretét. Mezőkövesden zajlik már ez a folyamat?
– Ezt nem lehet halasztgatni, le kell ülni, és meg kell beszélni, akárhogy is alakul a csapat sorsa. Azt gondolom, nagy különbség nincs, hogy az NB I-es bennmaradásra rakunk össze egy keretet, vagy az NB II-ből való feljutást célozzuk meg. Egy a lényeg: ezt a munkát el kell kezdeni.

– Ön marad a vezetőedző?
– Igen, egyelőre úgy néz ki. A szerződésemben szerepelnek kritériumok erre vonatkozóan, és nagyon remélem, hogy a minimumot, amit célként magam elé kitűztem, azt tartani fogjuk. De én még mindig bizakodó vagyok azzal kapcsolatban, hogy elérjük azt a helyezést, amivel lehetőségünk lesz feljebb lépni.

– Sok a kölcsönjátékos a kövesdi keretben. Ennek van jelentősége ön szerint, illetve várható, hogy csökken a számuk?
– Nagyon fontosnak tartom az öltözői kohéziót, és kötődést ahhoz, hogy jó munkát lehessen végezni. Nem csak az én feladatom meghatározni a játékospolitikát, de én továbbra is azt mondom, hogy az öltöző kohéziós ereje, a klubhoz való kötődés és a klubfelépítés szempontjából ezt csökkenteni kell.

– Helytálló a Rangadó.hu információja, miszerint a zalaegerszegi vereség miatt már ezen a héten lehetnek távozók a kölcsönjátékosok közül?
– Egyelőre nem mondanék erről semmit, mert még csak egy informális megbeszélés volt ezzel kapcsolatban, úgyhogy ezzel nem foglalkoznék. Azt gondolom, hogy a szezon végéig ezzel a kerettel kell együttműködni, kivételt képeznek a fegyelmi vétségek. Egyébként én azt vallom, hogy egy labdarúgócsapatnál kétszer lehet változtatnia, és mindkettő egy átigazolási időszak: a téli és a nyári. Az összes többi esetben csak akkor, ha nagyon komoly fegyelmi vétséget követ el valaki. De ez csak az én véleményem.

– Nem titok önnel kapcsolatban, hogy nem számít megélhetési edzőnek, hiszen van egy építési vállalkozása. Arra mennyi ideje jut, amikor edzőként dolgozik?
– Nem keverném össze a kettőt, soha nem is tettem. Tartom magamat annyira komoly embernek, hogy csak százszázalékos odaadással tudom végezni a munkámat akár az egyik, akár a másik területem. Egyébként családi vállalkozásról van szó, tehát nem csak engem érint. Amikor labdarúgással foglalkozom, akkor ennek megfelelően tevékenykedem, nem szeretem összekeverni a kettőt, és nem szeretem, ha összemossák

– De a nagyon erős holland szakmai kapcsolatának a futballhoz van köze, ugye?
– Elég sok holland szakanyaghoz jutok hozzá egy edzőbarátom által. Nagy segítség, hogy folyamatosan kapom ezeket. Biztos vagyok benne, hogy ez hozzásegít olyan dolgokhoz, amelyekről másként nem értesülnék.

Olvasói sztorik