NB II

Lucsánszky Tamás lett a Mezőkövesd edzője

A kispadról lemondó Tóth László szakmai igazgatóként marad a klubnál.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Lucsánszky Tamást nevezte ki vezetőedzőnek másodosztályú csapata élére a Mezőkövesd-Zsóry FC vezetősége. Az új szakvezető sajtótájékoztató keretében mutatkozott be szerdán – írja a klub honlapja.

Hagyacki József ügyvezető az edzőváltásról elmondta: a Szolnok elleni 3-2-es vereség után közös megegyezéssel szerződést bontottak Tóth Lászlóval. A klub és a szakember útjai nem válnak el, ugyanis Tóth a jövőben szakmai igazgatóként dolgozik.

Lucsánszky hét évig az NB II-es Budaörsöt vezette, majd fél évig Soroksáron dolgozott. Ezután a Nyíregyháza Spartacus együttesét irányította. A szakember ősszel a szabolcsiak szakmai igazgatójaként tevékenykedett.

Hagyacki József hangsúlyozta, a klub a feljutásért küzd, amelyet továbbra is elérhetőnek tartanak, hiszen a csapat hátránya tíz fordulóval a bajnokság vége előtt négy pont a második Gyirmót mögött.

Az új vezetőedző székfoglalójában elmondta, nagy megtiszteltetésnek tartja a felkérést, de tudja, hogy nehéz feladat vár rá és csapatára. Ennek ellenére úgy gondolja, hogy megszerezhetik az első két hely valamelyikét. Lucsánszky Tamás idén június 30-ig kötött szerződést a klubbal, amely eredményes szereplés esetén egy évvel meghosszabbodhat. A csapat szerda délutáni edzését már ő tartotta.

Olvasói sztorik