NB II

A hangulat nem lehet ennél jobb

Ferenczi István számára lélektanilag kicsit nyomasztó volt, hogy a bíró megismételtette a tizenegyesét.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Vasas hazai pályán 2-0-ra győzött a Zalaegerszeg ellen az NB II 12. fordulójának pénteki nyitómeccsén – mindkét gólt Ferenczi István szerezte. Persze, a rutinos csatárral nem most fordult elő ilyesmi először, az idei naptári évben ez a negyedik mérkőzés volt, amelyen kétszer volt eredményes. A sors azonban a 37 éves játékosnak is tudott újat mutatni, hiszen most történt meg vele először, hogy a játékvezető újrarúgatta a tizenegyesét. Mostanság azért ő az ítélet-végrehajtó, mert Remili Mohamed hibázott a közelmúltban.

A két megadott és két meg nem adott gólt hozó találkozóról Ferenczi a lefújás után a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta: nem volt könnyű feltörni az ellenfél védelmét.

– A három ponttal nyilván elégedett. És a kettő-nullás végeredménnyel, illetve a játékukkal?
– A játékot emelném ki elsősorban, ami az utóbbi hetekben döcögött. Ez a meccs nekem azért tetszett, mert igazi csapatmunka volt az én szememben. A csapatrészek nagyon jól működtek együtt, sokkal többet vállalkoztunk, sokkal többet futottunk. Szanyó Károly fel is hívta a figyelmet, hogy ezen kellene változtatnunk, és akkor jönni fognak az eredmények. Ez a mai mérkőzésen bekövetkezett, úgy gondolom, nagyon sokat tettünk a győzelemért és a három pontért, megérdemelten nyertünk – értékelt Ferenczi István.

– A Zalaegerszeg volt gyengébb a vártnál, vagy a Vasas volt annyira erős, hogy az egész meccset uralni tudta?
– A letámadásunk és az agresszív játékunk a mai napon ült. Nagyon jókor rúgtuk az első gólt, szerintem a vendégcsapatnak nem esett jól, hogy a kapott gól után rögtön mehettek a szünetre. Arra számítottam, hogy a második félidőben a Zete kicsit kinyílik, hiszen hátrányban volt, de ezt nem tették, és a második félidőben is nagyon nehéz dolgunk volt, mert nagyon zárt védelmet kellett feltörnünk. Úgy gondolom, ez hellyel-közzel sikerült is, de szerintem nem forgott veszélyben a három pontunk. Az utolsó negyedórában azt gondoltam, lehet ebből három-négy is esetleg.

– Volt két meg nem adott góljuk. Mi volt a probléma Lázok János gyönyörű szabadrúgásánál, illetve az ön első tizenegyesénél?
– A szabadrúgásnál Remili lesen volt, ezt az asszisztens jelezte is, az én büntetőmet pedig azért fújta vissza a bíró, mert Remili szinte előbb ért oda a labdához, tehát jóval előbb belépett a tizenhatoson belülre. A másodiknál volt egy kis szerencsém, szerencsére a kapufa mellé ment, különben kifogta volna a kapus.

– Egy értékesített, de visszafújt tizenegyes után mennyire nehéz odaállni másodszorra?
– Lélektanilag kicsit nyomasztó, nem volt még ilyenben részem, most átestem a tűzkeresztségen. Az a lényeg, hogy bement!

– A győzelem hatására a következő héten jobb lesz a légkör, a hangulat az edzéseken, vagy ilyen probléma eddig sem volt?
– Nem hiszem, hogy a hangulat már sokkal jobb lehet, mert az mindig is jó volt az öltözőben. Az utóbbi hetekben csak a meccseken a mutatott teljesítménnyel volt baj, de az edzéseken és az öltözőben tényleg ragyogó a hangulat, jól együtt van a gárda.

Olvasói sztorik