NB II

Luis Suárez is segíti tanácsaival a Vasast

Szanyó Károly azt szeretné, ha már most az élvonal szintjén futballoznának játékosai.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Négy győzelem után kapott ki a Vasas az NB II-ben, Szanyó Károly szerint sokat tanulhatnak a kaposvári 1-3-ból. Az angyalföldiek vezetőedzője azt szeretné, ha már most az élvonal szintjén futballoznának játékosai.

– Egy vereség után a következő mérkőzés mindig kiemelten fontos. Főleg egy ilyen sorozat után, amit előtte produkáltunk – mondta a Rangadó.hu érdeklődésére Szanyó Károly, akinek irányításával az angyalföldiek nagyon magabiztosan kezdték az új szezont. Négy meccs, négy győzelem, tizenhárom rúgott gól. Ilyen rajt után kisebb hidegzuhany lehetett a kaposvári vereség. Ezért lesz fontos a Békéscsaba ellen a gyors javítás, véli az edző.

– A négy győzelmünk szép, de nem ad okot elbizakodottságra, mert az NB II-ben minden találkozó nehéz. Meccsről meccsre érezzük, hogy az ellenfelek bizonyítani akarnak, meg akarják verni a Vasast. Kaposváron a legfontosabb tényező az volt, hogy a hazaiak győzni akarása abszolút felülmúlta az én játékosaimét. Nem tudok olyan elemet mondani a játékban, amiben föléjük tudtuk volna kerekedni. Pedig a meccs előtt is elmondtam a futballistáimnak, ha csak a szép mezüket és a cipőjüket küldik ki a pályára, kellemetlen meglepetésben lesz részünk. Lehet, hogy falra festettem az ördögöt, de így alakult. A hét végén megpróbálunk javítani – mondja Szanyó.

Angyalföldön évekig amolyan „senkinek sem kellünk” érzésük lehetett a klub körül dolgozóknak, a szurkolóknak, mostanra azonban minden megváltozott. A feltételek adottak egy újabb szép időszakhoz, de ezért meg kell dolgozni. Szanyó Károly szerint nem is csak a másodosztály követelményeire kell figyelniük.

– Nem titkolt célunk, hogy szeretnénk ott lenni a feljutásért folytatott harcban – de az NB II-es szint az élvonalban nagyon kevés lenne. Ezért itt már most mindenkinek úgy kellene dolgoznia, hogy ha sikerül a feljutás, az NB I-ben senkit se érjen meglepetés. Ne akkor csodálkozzunk majd rá, hogy itt többet futnak, gyorsabbak az ellenfelek. Aki tervbe vette a feljutást, annak már most olyan játékot kell produkálnia, ami az élvonalban is elég – magyarázta az edző, aki azt is tudja, a körülményeken nem múlhat a siker.

– Nem elvárás a feljutás, hangsúlyozom – egyszerűen szeretnénk ott lenni a végén. Ez edzőként nekem is ambícióm, gondolom, a játékosaim is szeretnének NB I-ben futballozni. A reális esély megvan, ha úgy tesszük oda magunkat, ahogy az első négy fordulóban. A feltételek adottak, amióta Jámbor János visszatért, Vancsa Miklóssal együtt nagyon profi módon vezetik az egyesületet. A járandóságát mindenki megkapja, ezzel nincs gond és az élvonalban sem lenne, ez meggyőződésem, erre Jámbor úr személye a garancia.”

Szanyó Károly fiatal edző, aki igyekszik sok mindent átvenni a tapasztalt mesterektől. Játékosként dolgozott néhány sikeres honi tréner keze alatt, de akad mentora külföldön is – nem is akárki.

– Edzőként szeretnék a régebbi mestereim közül egy kicsit Garami Józsefből, egy kicsit Nagy Lászlóból táplálkozni, ők azok, akiktől sokat kaptam, persze nem szeretnék kihagyni másokat sem. Ezen kívül van egy nemzetközi mentorom: az ezerkilencszázhatvanas aranylabdás, Luis Suárez, a Barcelona és az Inter egykori klasszisa. Egy olaszországi barátom, az Inter egyik szponzora hozott össze minket, többször találkoztunk, és ezt a jó kapcsolatot szeretném minél tovább ápolni. Felvételről szokta megnézni a mérkőzéseinket és mindig kapok tőle egy-két jó tanácsot. Végre talált magának egy újabb vörös-kék csapatot, amelyiknek szurkolhat

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik