NB II

Beérett a tanulási folyamat

Cseri Tamás úgy érzi, most értette meg a csapat, amit Sisa Tibor játszatni akar velük.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az NB II legutóbbi fordulójában a bombaformában lévő Gyirmót a listavezető Nyíregyháza otthonában lépett pályára. Az élvonalba már biztosan feljutó hazaiak egy öngóllal szereztek vezetést, de a szünet előtt Cseri Tamás két perc alatt megfordította a találkozót. Sokáig úgy tűnt, összejöhet az idegenbeli bravúr a győrieknek, de egy 92. percben kapott góllal 2-2 lett a vége.

A korábban a Győri ETO, a Pécs és a Ferencváros színeiben is futballozó gyirmóti duplázót a második félidőben miatt le kellett cserélni. A 26 éves középpályás a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy a bal bokája sérült meg, a győzelem pedig balszerencsével csúszott ki a végén kezükből.

– Úgy gondolom, jó mérkőzést játszottunk a Nyíregyházával, de sajnos nem jött össze a győzelem, pechünk volt a végén – kezdte Cseri Tamás. – A bal bokám sérült meg, és nem tudtam folytatni. Kicsivel jobban vagyok már, majd a héten derül ki, hogy pénteken tudom-e vállalni a játékot.

– Két perc alatt kétszer is eredményes volt. Hogy emlékszik vissza a találatokra?
– Az első gólnál Papp Kristóf beadta a labdát, ami átszállt a védők felett, én pedig átfejeltem a hosszúra, és bement. A második találatnál Oross Mártontól kaptam egy labdát, amit átvettem mellel, majd csináltam egy lövőcselt. A védő elcsúszott keresztbe, a kapus a rövid sarokra vetődött, nekem pedig csak be kellett passzolnom a hosszúba.

– A legutóbbi hat meccsükből ötöt megnyertek, és egy döntetlen értek el. Minek köszönhető a remek forma?
– Úgy érzem, most már tényleg azt mondhatjuk, hogy összekovácsolódott a csapat. Mindenki tudja és érti, amit a tréner szeretne játszatni velünk. Szerintem most érett be ez a tanulási folyamat.

– Jelenleg nyolc pont a hátrányuk a feljutó helyen lévő Dunaújvárossal szemben, és öt mérkőzés van hátra a bajnokságból. Mit vár a folytatástól?
– Megteszünk mindent, amit tudunk. Remélhetőleg behúzzuk az összes hátralévő mérkőzést, aztán meglátjuk, hogy az mire lesz elég.

– Több NB I-es klubnál is megfordult korábban, de pályára még nem lépett az élvonalban…
– Nem tudom, miért. Így sikerült, így alakult. Valószínűleg így kellett lennie…

– Pénteken a ZTE-t fogadják, mire számít az összecsapáson?
– Nehéz ellenfél lesz a Zalaegerszeg, ebben biztos vagyok. Kemény, jó focit játszanak a zalaiak. A labda gömbölyű, ők is biztosan nyerni akarnak, mi is a három pontért lépünk pályára. Majd meglátjuk, mi sül ki a meccsből.

Olvasói sztorik