NB II

Hol van már az ezüst nyár?

Két legrégebbi játékosa rendkívül összetett problémaként jellemezte az NB II-es csapat válságát.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Már csak két forduló van hátra a másodosztály őszi idényéből, de a Kozármisleny SE tulajdonosa, Feleki Attila nem várta meg a szünetet, a Vasastól elszenvedett vereséget követően megegyezett Szabó Zsolttal, így a vezetőedző távozott posztjáról. Ne feledjük: a mostani szezon végén három csapat búcsúzik, a csapat pedig jelenleg a tabella utolsó helyén áll, hét ponttal lemaradva a bennmaradást érő helytől.

A baranyaiak az előző évtized második felében rendre az NB II Nyugati-csoportjának középmezőnyéhez tartoztak (sorrendben hetedik, nyolcadik, hatodik, majd ismét nyolcadik hely), az előző két szezonban pedig egyaránt ezüstérmesek lettek. Az idei nyár komoly változásokat hozott, elsősorban a PMFC-nél, ezért szükségszerűen fiókcsapatának számító Kozármislenynél is.

A pécsi klub racionálisabb gazdálkodásra váltott, és négy kivételtől eltekintve csak magyar labdarúgókat foglalkoztat. Sokkal többet, mint korábban. A távozó légiósok helyett elsősorban a szomszédos település másodosztályú csapatától csoportosítottak át játékosokat, és immár a sikeredző, Márton Gábor is a megyeszékhely élvonalbeli együttesének szakmai stábját erősíti.

A távozó játékosok egész jól megállják a helyüket az első osztályban, de a Kozármisleny jelenlegi helyezése azt mutatja, hogy nem sikerült őket megfelelően pótolni. A bajnoki rajt nagyon gyengére sikeredett, hiszen hét forduló után mindössze egy pontja volt a csapatnak. Ezt egy rövid fellángolás követte: két győzelem, egy döntetlen, és a Videoton idegenbeli legyőzése a Ligakupában, de a folytatást ismét a sikertelenség jellemezte, amit a megszakítás nélküli négy bajnoki vereség is mutat.

Mivel a játékoskeret szinte minden félévben alaposan kicserélődik, a korábbi évek sikercsapatából mára mindössze ketten maradtak Kozármislenyben. A Rangadó.hu az ő véleményükre volt kíváncsi a kialakult helyzet kapcsán.

A 24 éves védő, Fellai József korábban a Lombard Pápa színeiben mutatkozott be az élvonalban. Érdeklődésünkre úgy vélekedett, hogy a gyenge helyzetkihasználásuk miatt szerepelnek ilyen rosszul.

– Mindenki megtesz mindent, de nem jönnek az eredmények úgy, ahogy kellene. Az előrefelé játékunk nem olyan, mint volt, nincsenek olyan játékosok, akik meg tudnák csinálni azokat az egyéni megoldásokat, amelyek régebben működtek – magyarázta Fellai József. – Korábban mindig kiegészültünk PMFC-s kölcsönjátékosokkal, most ők is hiányoznak. Hátul talán nincs olyan nagy gond, a védekezésünk nem olyan vészes, de a szerzett góljaink száma nagyon kevés. A játékunkkal nincs komoly probléma, hiszen a helyzeteink megvannak, csak a helyzetkihasználásunk rossz, ezen kell változtatnunk. Tizennégy meccs alatt tíz gólt szereztünk, abból hármat az egyik belsővédőnk, Vattai Balázs. A Békéscsaba ellen az első félidőben már úgy játszottunk, ahogy korábban is kellett volna. A Vasas ellen lassabban gondolkoztunk, mint az ellenfelünk, ennek ellenére ismét megvoltak a helyzeteink, de még büntetőt is hibáztunk. A Ligakupában minden mindegy alapon játszottunk a Videoton ellen, hiszen nem volt mit vesztenünk. A legtöbbször hátrányból kell felállnunk, ami nagyon nehéz, de összességében nem látom reménytelenek a helyzetünket.

Kovács Tamás korábban megfordult a PMFC utánpótlásában, a Videoton-Puskás Akadémia csapatában, és az NB II-es válogatottban is. Csütörtökön lesz 23 éves, de valószínűleg nem ilyen születésnapra vágyott. Ő is abban bízott, hogy az első győzelem segíteni fog, de a rövidebb sikersorozat után sem tudtak elindulni felfelé.

– Ha tudnám a probléma okát, már megsúgtam volna az edzőknek, a vezetőknek, és nem tartana ilyen hosszú ideig a rossz sorozatunk. Mindez valószínűleg több összetevőből áll – kezdte Kovács Tamás. – Már eddig is minden félévben új csapatunk volt, tehát ez nem újdonság. Mindig kicserélődött a keretünk, legalább úgy, mint idén nyáron, szóval a közeg hozzászokott ehhez, de az eredmények azt mutatják, hogy most nem úgy sikerült a csapatépítés, mint korábban. Nagyon sokat beszélgettünk arról, hogy mit csináljunk, min változtassunk, de sajnos eddig nem sikerült összehozni. Azt gondoltuk, az első győzelem segíteni fog, jött is egy rövidebb sikersorozat, illetve a Videoton legyőzése, de nem tudtunk elindulni felfelé. Van még két bajnoki meccsünk idén, igyekszünk kihozni azokból a legjobbat, aztán a tavaszra koncentrálunk. Ki kell találnunk valamit, mert ha nem sikerül, komoly bajban leszünk.

A baranyaiaknak nem lesz könnyű dolguk a hátralévő két meccsükön, hiszen előbb a Nyíregyháza, majd a Zalaegerszeg vendégeként lépnek pályára…

Olvasói sztorik