NB II

Keresik a gyenge szereplés okait

Máté Péter szerint egyemberes csapat a Nyíregyháza, ezért Bajzát kikapcsolásával nyerhetnek.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Nagy reményekkel vágott neki az idei NB II-es szezonnak a ZTE, ehhez képest öt meccs után mindössze a 12. helyén szerénykedik, egy sikerrel, két döntetlennel és két vereséggel. Ezzel a drukkerek és a klubvezetés sem volt elégedett, ezért menesztették Simon Antal vezetőedzőt. A korábbi tréner azt mondta, az Ajka elleni bajnoki találkozón elveszített két pont valóban fájó, mert győzelmet érdemelte, de még nem vészes a csapat helyzete. Ezzel a ZTE játékosa, Máté I Péter is egyetért.

– Abban egyetértek, hogy az Ajka elleni mérkőzés mindenképpen nyerhető volt, de végül csak döntetlen sikerült elérnünk – mondta Máté I Péter a Rangadó.hu érdeklődésére. – Sajnos korábban Dunaújvárosban és legutóbb a Vasas ellen is olyan mérkőzést veszítettünk el, ahol gyakorlatilag momentumunk sem volt. A vezetőségnek ez nyilván nem tetszett, így valamit lépniük kellett. Ennek lett az eredménye, hogy megköszönték a szakvezető munkáját. A csapat és én magam sem vagyok egyébként elégedett, folyamatosan keressük az okait a gyenge teljesítménynek. Eddig még csak két hazai meccsünk volt, a Békéscsabát megvertük, szóval lesz javítási lehetőségünk, de a múlton már nem szabad töprengeni. A csapat szeme előtt most csak egyetlen dolog lebeghet, és ez a Nyíregyháza elleni mérkőzés.

A listavezető Spartacus elleni meccs talán az eddigi legnehezebbnek ígérkezik a ZTE számára, hiszen a nyírségiek mind az öt bajnokijukat megnyerték.

– Felfokozott hangulatú mérkőzés lesz, ebben biztos vagyok – folytatta a zalaiak 33 éves középpályása. – Hazai pályán csak a három ponttal lehetünk elégedettek. Lehet arról beszélni, hogy mennyire jó a Szpari, de ha egy csapat belép a zalaegerszegi stadionba, éreznie kell, hogy itt senkinek nem lehet könnyű dolga. Úgy gondolom, a kulcs Bajzát Péter kikapcsolása lehet. Eléggé egyemberes csapatnak tartom emiatt a Nyíregyházát. Ha ő nem járna annyi gólnál, valószínűleg nem lenne annyi pontjuk sem.

Gátlástalan játékosok kellenek

Simon Antal távozása után a zalaegerszegieket Lendvai Miklós készíti fel megbízott edzőként, és a pénteki, Nyíregyháza elleni tévés rangadón is ő irányítja a csapatot.

– Ami a legfontosabb, hogy a csapatnak, a klubnak olyan játékosok kellenek, akik jó értelemben véve gátlástalanul küzdenek a pályán – mondta Lendvai a klub honlapján. – Nem nézik, ki az ellenfél, hanem agresszívan és lendületesen játszanak mindenki ellen. Olyan csapatot akarok látni pénteken, és a későbbiekben is, amely már a játékos kijáróban megnyeri a mérkőzést. Érezzék az ellenfelek, hogy a zalaegerszegi gyepen vannak, és nekik itt nem teremhet babér. Agresszívan játszó, fegyelmezett és szervezett csapatnak kell játszania. Pár taktikai dolgot megpróbálunk átbeszélni, de a legfontosabb, hogy az akarati tényezőkkel ne legyen probléma, és ezt nem is fogom eltűrni. Pénteken, a listavezető ellen meg kell mutatnunk, hogy lényegesen jobbak vagyunk az eddigieknél.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik