NB II

A csapat gerince együtt maradt

P. Nagy László vezetőedző szeretné, ha legalább olyan jók lennének, mint az előző idényben.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Áprilisban vette át az NB II-es Tatabánya kispadját P. Nagy László, és mivel a klub sikerrel járt az osztályozón, bennmaradt a másodosztályban. A vezetők az új idényre is bizalmat szavaztak az amúgy „örök beugró” trénernek, aki a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, a csapat nagy része együtt marad, három kulcsjátékos viszont távozik.

– Természetesen jó érzés és megtiszteltetés egy ilyen nagy múltú csapat edzőjének lenni – kezdte P. Nagy László. – Bíztam benne, hogy a bizonyítás után továbbvihetem a csapatot, de sajnos az együttes nem teljes mértékben tud együtt maradni. Három meghatározó játékosunk: Oláh Gergő, Huszák Tamás és Törtei Tamás távozik. A csapat gerince ugyan együtt maradt, úgyhogy talán sok mindent nem kell javítanunk.

– A távozók mellett viszont lesznek érkezők is, méghozzá korábbi együtteséből…
– Bozsik és Farkasdi érkezett a Sárisápból, előbbi már volt játékosom Tatabányán, egy korábbi beugrásomnál, utóbbit pedig második számú kapusnak hoztuk. A gerinc megmaradt, és a jó szereplésünknek hála elég sok jelentkező akad a hiányposztokra, hiszen a távozók helyére szeretnénk még igazolni.

– Megfogalmazták már a célkitűzést az új idényre?
– Ahogy a csapat kialakul, úgy lehet majd megfogalmazni a célkitűzést. Azzal a csapattal, ami volt, szerintem az első nyolcba odakerülhettünk volna, most a hiányzók miatt valamelyest gyengültünk, de a 8-12. hely valamelyikére véleményem szerint odaérhetünk. Az NB II mezőnye erősödött, jelen állapotunkban mi egy kicsit gyengültünk. Próbáltam elérni, hogy szőröstül-bőröstül együtt maradjon ez a társaság, sajnos ez nem sikerült, de azon fogunk dolgozni, hogy legalább olyan erősek legyünk, mint amilyenek voltunk.

– Mit szól hozzá, hogy akárcsak korábban Sárisápon, ezúttal Tatabányán is együtt dolgozhat Bozsik Péterrel, igaz teljesen más szerepkörben?
– Ügyvezetőként lépett be a stábba Bozsik Péter. A szakmai munkában teljesen szabad kezet kaptam, de mindent meg fogok beszélni vele, hiszen nagy tekintélyű szakembernek tartom, és a Sárisápban is nagyon jól együtt tudtunk működni, hiszen én voltam a pályaedzője. Biztos, hogy mindenben segíteni fog, amiben kikérem a véleményét.

Olvasói sztorik