NB II

Bajnok lenne a Gyirmóttal

Sisa Tibor személye és családi okok miatt távozott Békéscsabáról Lengyel Dániel.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az NB II-ben szereplő Gyirmót FC együttesében folytatja pályafutását Lengyel Dániel. A korábbi utánpótlás válogatott belső védő két éves szerződést kötött a kisalföldiekkel. Az MTK-ban nevelkedett hátvéd az elmúlt szezont Békéscsabán töltötte, de korábban megfordult a Siófok és a Haladás csapatában is.

– Gyirmóton folytatom, aláírtam a szerződésemet. Egy évet voltam Békéscsabán, minden rendben zajlott, nem volt semmi probléma. A szezon végeztével elkezdődött az új csapat építése, mert a tavalyi együttesből valószínűleg sokan nem maradnak. Júniusban már tárgyaltam a vezetőkkel, és megszületett egy kép, hogy kire számítanak és kire nem. Mi kölcsönösen amellett voltunk, hogy maradok. Később azonban közbejöttek családi dolgok, a barátnőmmel már régóta együtt vagyunk. Ő eddig Budapesten tanult, valahogy megoldottuk, hogy együtt legyünk, de egyre jobban erősödött az érzés, hogy közösen kéne építgetni a jövőnket. Mostantól elég sokat fog ő is Győrben tartózkodni, és így talán egyszerűbb lesz nekünk. Összegezve: szívesen maradtam volna Békéscsabán, de Sisa Tibor – akivel jól ismerjük egymást – amikor Gyirmótra került, akkor felkeresett, és végül így jött össze az átigazolásom.

Lengyel Dániel tavaly nyáron igazolt Békéscsabára, és szerződése egy évre szólt a viharsarkiakkal, akikkel harmadik helyen zártak a Keleti csoport tabelláján.

– Harmadik helyen végeztünk, ami azért összességében nem rossz eredmény, mert úgy gondolom, hogy a Keleti csoport elég erős. Kiegyensúlyozott bajnokság volt, sok körbeveréssel – emlékezett vissza Lengyel. – Ha külső szemlélőként nézném, akkor azt mondanám, hogy nem rossz ez a harmadik helyezés, de mivel én nem külső szemlélő voltam, ezért azt mondom, hogy csak a bajnoki címmel lettem volna elégedett. Szerintem nem is volt lehetetlen küldetés. Volt egy nagyon rossz periódusunk, az megpecsételte a sorsunkat. Úgy gondolom, hogy még ez a pár pont különbség sem volt meg a Mezőkövesd és a Békéscsaba között.

A fiatal belső védő örülne ha bajnok lehetne újdonsült csapatával, de szerinte egy megjósolhatatlan szezonnak nézünk elébe.
– Aki megtudja jósolni, hogy mi lesz az előttünk álló szezonban, az maximum a Nostradamus. Nagyon erős, és szerintem rendkívül izgalmas lesz az egycsoportos másodosztály. Erős csapatok fognak küzdeni, és egyszerűen nem lehet felmérni, hogy ki mire lesz majd képes. A Gyirmót egyértelműen ott akar lenni az első háromban, de a legjobban annak örülnénk, ha feljutnánk.

Olvasói sztorik